Még tegnap írtam – ezért így a fogalmazás, csak nem fejeztem be. Tehát az írásban a jelenidő hétfőre vonatkozik, bocsánat.
-----------------
Nna – bejött, amit sokan jósoltak: dehogy van nekem mindennap időm naplót írni! Örülök, ha rá tudok nézni egyáltalán az oldalra, hogy megvan-e még, és nem tűnt-e el, mint az IWIW.
Hétvégém is sietve telt, otthon voltam szombat-vasárnap, vendégeink is voltak, és utóbbi késő estéjén indultam vissza családi társaságban a fővárosba.
Már otthon kezdődött a baj: rájöttem nincs meg az új tuti albérletem kulcsa. Mindent háromszor átnéztem, de nem volt sehol. A feleségem bosszantott, mert büszke vagyok rá, hogy soha semmit nem hányok el (tőle eltérően szerintem – jegyzem meg óvatosan), és mindent tudok, hogy hova teszek le – de a kulcs sehol. Csípős megjegyzések közepette, a fogam csikorgatva indultunk el a fővárosba, abban a hitben, hogy minden bizonnyal az országgyűlés irodaházában felejthettem – de ha végképp nincs meg, akkor jön a telefonos segítség a főbérlő felé, majd azt mondom, otthon felejtettem a kulcsot.
Legnagyobb lányom közben már délután elindult a fővárosba a helyi közművelődési szakkörrel az operett színházba, és meg volt beszélve, hogy ott előtte felveszem.
Az első hideg zuhany akkor jött, amikor többszöri kutatás után biztossá vált, hogy az irodában sincs a kulcs. Ezt követte a hír, hogy a Lengyelországban élő főbérlőm lánya, aki itthon él – kiment Jordániába. Ezután jött egy záras mester kerítése, amiben szerencsére a főbérlőm lányának egy barátnője segített. Így ismerkedésem nem volt túl szerencsés a új szomszédokkal, hogy első alkalommal zárkifúrással kezdek, este 11-kor. A záras hozzá se akart kezdeni, valami jogszabály miatt, követelte, hogy legyen itt a főbérlő is... Vicces helyzet volt.
Közben az operettnek is vége lett, de nem tudtam odamenni a mester miatt, így késve érkeztem, így az egész kevi brigád azt várta, hogy mikor érek már oda a lányomért, majd sietve vissza az albérlethez – ahol láss csodát, a mester tényleg kifúrta a zárat, és lehetségessé vált, hogy bejussunk. A 34 ezer forintos költség szinte ajándéknak tűnt...
Így záródott a vasárnap este, ami ma reggel azzal folytatódott, hogy megkaptam az SMS-t, hogy kaptam fizetést, valamint három csekket hozott a posta, három autópályamatrica-bírságról. Mióta képviselő lettem, azóta kocsikázok még többet, mint előtte, és miután több kocsival is mozgok, és mindig havi matricát veszek, így nem tudom, melyiken érvényes még és melyiken nem. Nyilván – a szolgáltató nem tájékoztat telefonon - többször próbáltam.
A lényeg: rosszul emlékeztem, és három egymást követő úton is megbírságoltak.
Ilyen költsége az embernek nem keletkezik, ha otthon gazdálkodik. Szóval, jó ez a fizetés dolog, jó régen nem volt ilyenem a magánszektorban ebben a formában, hogy hónap elején jön, de kezdődött a paksi bírsággal a házelnöktől (50 e Ft), majd jött a zárlakatos díja (34 e Ft.), ami folytatódott az autópálya-bírsággal (44 e Ft.). Ezek a bizonyos járulékos költségek, amelyek a képviselőséggel járnak, a fene egye meg.
A hétfő délelőtt gyorsan eltelt pár találkozóval, megbeszéléssel, de legalább végre otthonit kajáltam, nem a drága éttermit, így érkeztem be a parlamentbe 13 óra előtt pár perccel, közösen Dettivel.
Szíjjártó Péter a minap bejelentette, hogy az ország kinyitja a kapuit a külföldi befektetők előtt. Erre reagáltam a napirend előtti felszólalásomban, amit fel fogok tenni ide felvételen.
Napirend előttiek között Orbán Viktor vasárnapi tisztavató beszédjére emlékezve Mirkóczi Ádám képviselő (Jobbik) „A Miniszterelnök úr álma az országnak rémálom” címmel beszélt. Tanulságos volt. Felidézte az előző nap a miniszterelnök úr által elmondottakat, amiben ilyen sommás vélemények voltak, hogy „erről a rendről álmodtunk 25 évvel ezelőtt”....
Mirkóczi szerint az ország jó része nem ilyen rendről álmodott. Mit mondjak, osztom a véleményét.
Ilyeneket mondott még hazánk vezetője: „az ország legeldugottabb településein is érezhető legyen a rendőri jelenlét”. Hmm...
„Az egyenruha többé nem félelmet ébreszt, hanem tiszteletet parancsol...”, meg a biztonság „emberi és nemzeti szabadságunk fundamentuma, és ebből a szabadságból születik az a rend”.
Így volt. Most joggal jöhettek megint a „mit szed ez a faszi?” dumákkal.... Kb. Mirkóczi is ezt kérdezte.
A napirend előttiekre adott kormányzati válaszok nagyjából egyenletesen siralmas színvonalúak, mind a Fidesz tömjénezése, egyik sem érdemben a felvetett problémákra ad választ vagy reakciót.
Rogán arról beszélt napirend előttijében, hogy a kormány támogatását kéri a Fidesz (sic!) a devizahitelesek megsegítése ügyében. Természetesen mindenért a 2002-2010 közötti kormányzat a hibás. Naná, hogy annak van meghatározó felelőssége, de tegyük hozzá, hogy 2001-ben indult a devizahitelezés az első Orbán kabinet alatt, és ha megnézzük a parlament honlapját, hogy a t. fideszes képviselők mennyi megszólalást tettek ennek magakadályozása érdekében ellenzékként a következő 8 évben, látni fogjuk: semennyit.
Utána pár formális szavazás, nemzetiségi törvény módosításának kérdése, amit igazából mindenki támogat, majd jönnek az interpellációk. Itt a pályázati rendszer hibáira akartam rámutatni, de erről sem írok, mert majd felteszem ide felvételen. Csakígy az azonnali kérdéssel, amit Bitay államtitkárnak tettem fel „Eredményes volt-e a földet a gazdáknak program, Mészáros Lőrinc vagyonbevallásának tükrében? " címmel.
Az orbánizmus legfőbb ellensége megint nem volt benn, ellenben egy cimborája, bizonyos Varjú nevű DK-s, jött és átvette újonnan (Molnár Csaba után hátrahagyott) mandátumát, kiegészítve Balczó mandátumát megöröklő fiatal Jobbikos sráccal, aki szintén ma tett esküt. Karcagi, tehát földi, ami jó, viszont jogász, ami rossz. Ez sem ért semmihez, csak vitázni fog. Bár várjuk ki a végét – hátha: soha nem lehet tudni, hogy miből lesz a cserebogár.
A DK-s eskütétel botrányba fulladt, mert az eskü szövege után Varjú is hozzá akarta tenni, hogy „és esküszöm rá, hogy mindent megteszek a köztársaság helyreállításáért...” - de jóformán kifütyülték. Kínos pillanatok voltak, nem tudom miért kellett ez akár neki, akár a DK-nak.
A nap legfontosabb része talán az oktatási szabályozás átalakítása volt. Piszok érdekes, hosszú vita volt, részünkről Ikó küzdött, és próbálta javítani a folyamatokat. Mind az MSZP mind Dúró Dóra érdekes, fontos dolgokat feszegetett. Szabó Szabolcs (Együtt) is felszólalt az oktatási téma ügyében. Nem szeretem az Együtt-et, de ez egy jószándékú srácnak tűnik, értette, amit beszél, ő is jól szólt - habár talán érthetően: én Ikó fan vagyok.
Sok furcsaság van a dologban, leginkább az, hogy ezt miért így kellett ilyen rendkívüli eljárásban, amikor a vita jó része valóban szakmai vita volt, amiről párbeszéd kellene, több információ, hogy miként is lenne jobb.
Mindenre Rétvári Bence reagált.
Ez a fiatalember egy kincs a Fidesznek. Nem tudom megbecsülik-e kellően, mert ilyen jó képességű államtitkárt nem hiszem, hogy sokat találnának. Udvariasan cinikus, tisztelettudóan arrogáns, nyájasan lekezelő. Értelmes, intelligens fiatalember olyan szintű alkalmassággal a demagógiára, hogy tiszteletreméltó. Szépen fogalmazott, jó magyarsággal elmondott értelmes mondatok a semmiről, következetesen úgy fogalmazva, hogy beleférjen az időbe, de teljesen kitöltse azt.
Amit az oktatáspolitikai salátáról az ellenzéki véleményekre reagált előterjesztőként, az tipikus példája a lesajnálásának. Magasról tesz ránk, de tipikusan úgy, hogy a végén megköszönjük, amiért figyelmére méltatott bennünket. Mindenről értelmesen beszél, de tényleg soha semmiről értelmes választ nem ad – és ezt piszkosul jól csinálja. Így le is zárja a témát.
Utána jött a kaszinók áfacsökkentésének a témája. Kb. 1 milliárd plusz az Andy Vajnának. Alapvető élelmiszerek áfájának csökkentéséről hallani sem akarnak, vagy a munkaadást sújtó terhek csökkentéséről, de itt egy fölényesen elegáns húzással elengedik az Áfát két kaszinófenntartónak.
Majd jön kedvencem, az online sportfogadás. Addigra felbosszantottak, mert habár az oktatási témánál önmegtartóztató voltam, addig a kaszinó áfacsökkentésnél már szólni akartam, csak a felszólalási szándék helyett valami hangerőt szabályozgattam a gombokkal, és az elnök így nem adott már szót. Szóval, itt mondtam el hirtelen haraggal mindent – ezt is felteszem.
Majd jött pár gyors napirend, és kezdődtek a napirend utáni felszólalások.
Kezdő politikusságom 86. napján, 2014. június 30-án számomra fontosabb, érdekesebb évfordulók:
1722-ben ezen a napon egykori kollégáim a magyar országgyűlésben elfogadják a Pragmatica sanctio törvényeit, azaz a Habsburg-ház nőági örökösödési jogát, miután korábban az erdélyi országgyűlés ugyanezt már elfogadta. Ezen kívül 1853-ban Teleki Blanka grófnőt tíz évi várfogságra ítélték az osztrákok, magyar szellemű leánynevelés vádjával. Emiatt napirend utáni felszólalásomban szerettem volna valami nőjogi dolgot mondani a mostani helyzetről, de a feleségem (számos területen legfontosabb személyi szakértőm) szerint ebbe kicsit belemagyarázó lenne, és jobb lenne, ha nagyobb felkészülést szentelnék a témának. Ez egyébként sem az én szakterületem a frakcióban, de van három lányom, és jó lenne, ha nem ilyen elcseszett világba lennének felnőttek, így ilyen területeken előbb-utóbb majd még fogok szólni otthonszülésről, esélyegyenlőségről, egyenlő bánásmódról. Majd legközelebb.
Szóval, más téma után néztem, amiből azért van jócskán, mert ebben az országban van annyi képviseletlen ember és ügy, hogy csak épp válogatni kell.
Épp aktualitása van, miután adót most vet ki a Fidesz az MLSZ támogatásáért, és látjuk, hogy milyen eredménnyel működik ez a kiváló szervezet, hogy ma épp 60 éve, 1954-ben a svájci labdarúgó világbajnokságon a magyar aranycsapat 4:2-re megverte a kétszeres világbajnok Uruguayt. Volt ilyen is – de ez a téma nem illik hozzám.
Ma pont 120 éve, hogy 1894-ben átadták az azóta London egyik jelképévé vált Tower-hidat. Ezen kívül gyermekkorom egy különösen érdekes, szeretett könyve, a dédnagyapám által olvasott és imádott Elfújta a szél Margaret Mitchelltől szintén pont ezen a napon jelent meg 1936-ban.
S végül, de nem utolsósorban már ifjú korom egy érdekessége, az akkor még alig érthető németországi összeolvadás, azaz Kelet- és Nyugat-Németország gazdaságának egyesítése is ezen a napon történt, 1990-ben. Volt egy drezdai születésű osztálytársam, hihetetlen lelkesedéssel magyarázta, hogy „nyugat-európai” lett egy nap alatt.
Mindezek ellenére, miután őszig nem sok lehetőségem lesz már, így a napirendet hagyományos magyar haszonállatfajtáink közül a magyar lófajták ügyének szenteltem, és ezek megőrzése érdekében szólaltam fel. Talán sokan vannak, akiket ez nem érdekel, és való igaz, hogy jelenleg hazánkban észlelhető problémák közül nem is a legnagyobb, de ez is egy fontos téma, ami nem kap kellő figyelmet. Így mondtam ezt.
Éjfél volt, mire visszaértem a kis albérletbe, de még legnagyobb lányom és párom ébren voltak, így gyors vacsora után kezdtem el a jelen sorok befejezését, de csak ma értem a végére.
Így ért véget az estém.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.