Önöket hívták már meg titkos találkozóra?
Engem egyszer egy meglepetésbuli miatt, amit az ünnepeltnek nem volt szabad tudni. De az úgy volt titkos, hogy az, akiről szó esett, nem tudhatott róla. Sőt, a szervezőkön kívül senki nem tudhatott róla, nemhogy a sajtóban megjelent volna arról a hír. Ma reggel, a fővárosba jövet félóránként három alkalommal hallgattam meg a hírt: „Bajnai Gordon lesz az egyedüli magyar azon a titkos dániai találkozón, amelyen bankárok, multi- és médiacégek vezetői, illetve befolyásos politikusok egyeztetnek a világ számos országából a világ dolgairól.”
Becsületszavamra: bemondta a rádió. Mégis milyen titkos találkozó az, amelyet bemond a rádió? Utána meg megjelenik az Interneten?
Még szerencse, hogy engem nem hívtak, mert részben nem biztos, hogy lenne pénzem elmenni Dániába, de nem is hiszem, hogy szívesen mennék olyan sznob helyre, ahol nagyon gazdagok és magukat nagyon fontos embernek elkönyvelők beszélgetnek azokról, és azoknak a jövőjéről, akik nem tudnak ott lenni. Ezt otthon a Berettyó kocsmában is megtehetem, és ott egy sznob sincs – legfeljebb nem titkos a dolog.
Szóval – így kezdődött a reggelem.
A másik napi hír volt (Lázár külföldi útjai mellett, amit inkább nem véleményeznék, meghagyva a lehetőséget a bulvárnak) a következő EU költségvetési ciklus 4200 milliárd forintjának felhasználása. Fővárosban ma több találkozóm volt, így napközben is szólt a Kossuth, többször hallottam a kocsiban, közlekedés közben, hogy a kormány miként kívánja ezt a forrást gazdaságfejlesztésre fordítani. Gépjárműipar részére alkatrészek gyártását tartja kiemelt célnak a kormány. Igen, ezt mondták, többször, és megerősítették: gépjárműipar alkatrészei.
Nos, elgondolkoztam ezen a dolgon, hiszen tényleg kérdés, hogy vajon szabad-e olyan ipart építeni, ami tőlünk (hazánktól) tök független gazdasági feltételektől függ. Ne higgye senki, hogy én a magyar jövőt úgy látom, hogy mindenki földet művel, kapál és legelő jószág mellett sétálgat a hajnali napfelkeltében. Jó lenne, ha ezt többen tehetnék (és például azok, akik ezt tényleg szeretnék), de sajnos a mai világban messze nem esély az, hogy pusztán mezőgazdaságra épülő foglalkoztatást építsünk. Nyilván – lehet azt fejleszteni, sőt kell is, de az ipari fejlesztéseknek, a vidéki urbánus környezetben megvalósuló vállalkozásfejlesztéseknek valóban komoly szükségessége van. Tehát, ha a gazdaságfejlesztés a kormánynak ilyen nagy mértékben ipari fejlesztéseket jelent, azt tudomásul tudom venni, ha maradéktalanul nem is értek egyet azzal, de azt, hogy gépjármű alkatrészeket gyártsunk a világnak – nem érzem jó iránynak.
Már leírtam párszor – és még le is fogom írni, el is fogom mondani: gazdaság legfontosabb pilléreit olyan fejlesztésekre kell helyezni, ami helyi, tehát nemzeti szinten jelenlévő erőforrásokra alapozunk. Hazánk legfontosabb természeti erőforrása a termőföld, így minden bizonnyal a fenntarthatóság irányába olyan fejlesztések vinnének bennünket, amelyek ennek fenntartható használatát segítik.
Mezőgazdasági gépgyártás. A Rába egykori gépei legendás teljesítménnyel sokáig jellemezték a hazai mezőgazdasági erőgép használatot. Felfoghatatlan, hogy egy olyan ország, amelyben 4,3 millió hektár szántó van, 760 ezer hektár gyep és 250 ezer hektár kert, gyümölcsös és szőlő, hogy a fenébe nem rendelkezik hazai erőgépgyártással? Nagyon komoly erőgépigény mindenféle munkára 15 lóerőstől a 260 lóerősig, és a hazai piacot lefedik amerikai, holland, olasz, német és ukrán gépek. Miért nem akar az állam mezőgazdasági erőgépgyártást beindítani? Nem ez lenne a logikus? Hazai piaci igényekre gyártani?
Az erőgépgyártás mellett rögtön felmerül a mezőgazdasági igényre használatos munkagépek gyártásának lehetősége is. Ennek már van egy-egy úttörő példája hazánkban, de ennek ellenére bármelyik művelési ágban szintén német, osztrák és lengyel gépeket látunk, ezek a dominánsak többek között. Csak mezőgazdasági erőgép- és munkagépigény olyan tetemes a hazai piacon, hogy megfelelő ösztönzőpolitikával pár évtizeden belül át lehetne állítani az ország jelentős részét hazai gépek használatára, amelyek hosszú távon is fenntartható munkahelyeket jelentetnének az iparban.
De nyilván mehetünk tovább, hiszen a jelen kormányzat előszeretettel tűzi zászlajára helyi termékek fontosságát, a helyi élelmiszer előállítás fejlesztésének jelentőségét. Alig van hazai gépgyártás, ami speciális feldolgozórendszereket tudna kínálni tejfeldolgozásra, húsfeldolgozásra, és ami van, az is olyan, aminek érdemi térhódítását nagyban akadályozza a versenyhelyzet. Az élelmiszeriparhoz szükséges feldolgozói gépigény jelentős részben szintén támaszkodhatna hazai gyártásra, de ennek hátterének kiépítése, támogatása, versenyképességének javítására nincs kormányzati szándék. Két konkrét példát említettem csupán, de tömérdek más lehetőség is lenne, ami hazai igényeket elégítene ki, termékei, eredményei hazai ipart fejlesztenének tovább, ha mernék nagyot álmodni. Akár még a Pannónia és Panni motorok európai reneszánszának megteremtéséhez azok újbóli gyártásán is elmerengenénk ahelyett, hogy külföldi ipartól függő beszállítói, alkatrészgyártói iparfejlesztésre fordítsuk azt a forrást, aminek olyan gazdaságfejlesztést kellene szolgálnia, amely hosszú távon eredményes, és gazdaságilag önfenntartó munkahelyeket teremthet hazánkban.
Folyamatosan döbbenettel látom, hogy fejlesztési források jelentős része megy el olyan beruházásokra, amelyek nem járnak közvetlenül munkahelyek létrehozásával, amelyek nem teremtenek fenntartható módon gazdaságot. Mindaddig, amíg a a fejlesztéspolitika nem vált jelentősen irányt, tetemes mennyiségű forrást használ el a kormány értelmetlen, a nemzeti fenntarthatóságot nem szolgáló fejlesztésekre, amelyek fenntartják a gazdaságunk függőségét és további teret egednek a külföldi tőke részére történő nemzeti kiszolgáltatottságának.
Na, ezen merengtem ma, hogy milyen tök jó lenne, ha ilyenek megvitatásával foglalkoznánk a parlamentben, és olyan jogszabályi környezet kialakításáról lennének javaslatok, amelyek a gazdaság erősödését, munkahelyteremtést, szolgálja, és végre bővebb jövedelemlehetőségeket, minőségibb közszolgáltatásokat teremt a magyar állampolgároknak.
Tegnapelőtt meglepve láttam, hogy a kocsiból kiugorva, kapkodva készített fotóm milyen népszerűségének örvend, így gondoltam ma is felrakok egy fotót. A fotó aktualitása annyi, hogy korábban nagyon sokat jártam a Partium területén lévő Bihar-hegység egyik ékkövére, a Pádis-fennsíkra. Feleségem engedelmével megbeszéltem egy jó barátommal, hogy az idei tavasz első lehetőségeivel felmehetek 1-2 napra túrázni, végigjárva a jól ismert, kedvenc helyeket. Majd jött az aláírásgyűjtés, jött a választási kampány, megkezdődött a munka itt az országgyűlésben, és nyakunkon a nyár, és esély nincs menni bárhová. Örülök, ha a családot látom egyáltalán, és az otthoni munkákon, problémákon úrrá lehetek kicsit. Így a hétről hétre halogatott tavaszi túra elmaradt sajnos, és épp ma írt levelet a túrázós cimborám, enyhe célzással, hogy milyen szép is lehet a fennsík mostanság...
Erről eszembe jutott az egyik legszebb tájkép, amit érdekesen szélsőséges időjárási tényezők mellett próbáltam megörökíteni pár éve, mikor ott jártunk. Na, gondoltam hátha megint népszerű leszek, ha ezekből a képekből megosztok itt párat, így ezzel zárom mai soraimat. A képek készítéséhez semmiféle trükköt, effektet nem használtam – biztosíthatok mindenkit, hogy ennél szebb volt az életben, mint ahogy sikerült megörökíteni.
Engem egyszer egy meglepetésbuli miatt, amit az ünnepeltnek nem volt szabad tudni. De az úgy volt titkos, hogy az, akiről szó esett, nem tudhatott róla. Sőt, a szervezőkön kívül senki nem tudhatott róla, nemhogy a sajtóban megjelent volna arról a hír. Ma reggel, a fővárosba jövet félóránként három alkalommal hallgattam meg a hírt: „Bajnai Gordon lesz az egyedüli magyar azon a titkos dániai találkozón, amelyen bankárok, multi- és médiacégek vezetői, illetve befolyásos politikusok egyeztetnek a világ számos országából a világ dolgairól.”
Becsületszavamra: bemondta a rádió. Mégis milyen titkos találkozó az, amelyet bemond a rádió? Utána meg megjelenik az Interneten?
Még szerencse, hogy engem nem hívtak, mert részben nem biztos, hogy lenne pénzem elmenni Dániába, de nem is hiszem, hogy szívesen mennék olyan sznob helyre, ahol nagyon gazdagok és magukat nagyon fontos embernek elkönyvelők beszélgetnek azokról, és azoknak a jövőjéről, akik nem tudnak ott lenni. Ezt otthon a Berettyó kocsmában is megtehetem, és ott egy sznob sincs – legfeljebb nem titkos a dolog.
Szóval – így kezdődött a reggelem.
A másik napi hír volt (Lázár külföldi útjai mellett, amit inkább nem véleményeznék, meghagyva a lehetőséget a bulvárnak) a következő EU költségvetési ciklus 4200 milliárd forintjának felhasználása. Fővárosban ma több találkozóm volt, így napközben is szólt a Kossuth, többször hallottam a kocsiban, közlekedés közben, hogy a kormány miként kívánja ezt a forrást gazdaságfejlesztésre fordítani. Gépjárműipar részére alkatrészek gyártását tartja kiemelt célnak a kormány. Igen, ezt mondták, többször, és megerősítették: gépjárműipar alkatrészei.
Nos, elgondolkoztam ezen a dolgon, hiszen tényleg kérdés, hogy vajon szabad-e olyan ipart építeni, ami tőlünk (hazánktól) tök független gazdasági feltételektől függ. Ne higgye senki, hogy én a magyar jövőt úgy látom, hogy mindenki földet művel, kapál és legelő jószág mellett sétálgat a hajnali napfelkeltében. Jó lenne, ha ezt többen tehetnék (és például azok, akik ezt tényleg szeretnék), de sajnos a mai világban messze nem esély az, hogy pusztán mezőgazdaságra épülő foglalkoztatást építsünk. Nyilván – lehet azt fejleszteni, sőt kell is, de az ipari fejlesztéseknek, a vidéki urbánus környezetben megvalósuló vállalkozásfejlesztéseknek valóban komoly szükségessége van. Tehát, ha a gazdaságfejlesztés a kormánynak ilyen nagy mértékben ipari fejlesztéseket jelent, azt tudomásul tudom venni, ha maradéktalanul nem is értek egyet azzal, de azt, hogy gépjármű alkatrészeket gyártsunk a világnak – nem érzem jó iránynak.
Már leírtam párszor – és még le is fogom írni, el is fogom mondani: gazdaság legfontosabb pilléreit olyan fejlesztésekre kell helyezni, ami helyi, tehát nemzeti szinten jelenlévő erőforrásokra alapozunk. Hazánk legfontosabb természeti erőforrása a termőföld, így minden bizonnyal a fenntarthatóság irányába olyan fejlesztések vinnének bennünket, amelyek ennek fenntartható használatát segítik.
Mezőgazdasági gépgyártás. A Rába egykori gépei legendás teljesítménnyel sokáig jellemezték a hazai mezőgazdasági erőgép használatot. Felfoghatatlan, hogy egy olyan ország, amelyben 4,3 millió hektár szántó van, 760 ezer hektár gyep és 250 ezer hektár kert, gyümölcsös és szőlő, hogy a fenébe nem rendelkezik hazai erőgépgyártással? Nagyon komoly erőgépigény mindenféle munkára 15 lóerőstől a 260 lóerősig, és a hazai piacot lefedik amerikai, holland, olasz, német és ukrán gépek. Miért nem akar az állam mezőgazdasági erőgépgyártást beindítani? Nem ez lenne a logikus? Hazai piaci igényekre gyártani?
Az erőgépgyártás mellett rögtön felmerül a mezőgazdasági igényre használatos munkagépek gyártásának lehetősége is. Ennek már van egy-egy úttörő példája hazánkban, de ennek ellenére bármelyik művelési ágban szintén német, osztrák és lengyel gépeket látunk, ezek a dominánsak többek között. Csak mezőgazdasági erőgép- és munkagépigény olyan tetemes a hazai piacon, hogy megfelelő ösztönzőpolitikával pár évtizeden belül át lehetne állítani az ország jelentős részét hazai gépek használatára, amelyek hosszú távon is fenntartható munkahelyeket jelentetnének az iparban.
De nyilván mehetünk tovább, hiszen a jelen kormányzat előszeretettel tűzi zászlajára helyi termékek fontosságát, a helyi élelmiszer előállítás fejlesztésének jelentőségét. Alig van hazai gépgyártás, ami speciális feldolgozórendszereket tudna kínálni tejfeldolgozásra, húsfeldolgozásra, és ami van, az is olyan, aminek érdemi térhódítását nagyban akadályozza a versenyhelyzet. Az élelmiszeriparhoz szükséges feldolgozói gépigény jelentős részben szintén támaszkodhatna hazai gyártásra, de ennek hátterének kiépítése, támogatása, versenyképességének javítására nincs kormányzati szándék. Két konkrét példát említettem csupán, de tömérdek más lehetőség is lenne, ami hazai igényeket elégítene ki, termékei, eredményei hazai ipart fejlesztenének tovább, ha mernék nagyot álmodni. Akár még a Pannónia és Panni motorok európai reneszánszának megteremtéséhez azok újbóli gyártásán is elmerengenénk ahelyett, hogy külföldi ipartól függő beszállítói, alkatrészgyártói iparfejlesztésre fordítsuk azt a forrást, aminek olyan gazdaságfejlesztést kellene szolgálnia, amely hosszú távon eredményes, és gazdaságilag önfenntartó munkahelyeket teremthet hazánkban.
Folyamatosan döbbenettel látom, hogy fejlesztési források jelentős része megy el olyan beruházásokra, amelyek nem járnak közvetlenül munkahelyek létrehozásával, amelyek nem teremtenek fenntartható módon gazdaságot. Mindaddig, amíg a a fejlesztéspolitika nem vált jelentősen irányt, tetemes mennyiségű forrást használ el a kormány értelmetlen, a nemzeti fenntarthatóságot nem szolgáló fejlesztésekre, amelyek fenntartják a gazdaságunk függőségét és további teret egednek a külföldi tőke részére történő nemzeti kiszolgáltatottságának.
Na, ezen merengtem ma, hogy milyen tök jó lenne, ha ilyenek megvitatásával foglalkoznánk a parlamentben, és olyan jogszabályi környezet kialakításáról lennének javaslatok, amelyek a gazdaság erősödését, munkahelyteremtést, szolgálja, és végre bővebb jövedelemlehetőségeket, minőségibb közszolgáltatásokat teremt a magyar állampolgároknak.
Tegnapelőtt meglepve láttam, hogy a kocsiból kiugorva, kapkodva készített fotóm milyen népszerűségének örvend, így gondoltam ma is felrakok egy fotót. A fotó aktualitása annyi, hogy korábban nagyon sokat jártam a Partium területén lévő Bihar-hegység egyik ékkövére, a Pádis-fennsíkra. Feleségem engedelmével megbeszéltem egy jó barátommal, hogy az idei tavasz első lehetőségeivel felmehetek 1-2 napra túrázni, végigjárva a jól ismert, kedvenc helyeket. Majd jött az aláírásgyűjtés, jött a választási kampány, megkezdődött a munka itt az országgyűlésben, és nyakunkon a nyár, és esély nincs menni bárhová. Örülök, ha a családot látom egyáltalán, és az otthoni munkákon, problémákon úrrá lehetek kicsit. Így a hétről hétre halogatott tavaszi túra elmaradt sajnos, és épp ma írt levelet a túrázós cimborám, enyhe célzással, hogy milyen szép is lehet a fennsík mostanság...
Erről eszembe jutott az egyik legszebb tájkép, amit érdekesen szélsőséges időjárási tényezők mellett próbáltam megörökíteni pár éve, mikor ott jártunk. Na, gondoltam hátha megint népszerű leszek, ha ezekből a képekből megosztok itt párat, így ezzel zárom mai soraimat. A képek készítéséhez semmiféle trükköt, effektet nem használtam – biztosíthatok mindenkit, hogy ennél szebb volt az életben, mint ahogy sikerült megörökíteni.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://sallairbenedek.blog.hu/api/trackback/id/tr976237089
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.