Kicsit depis napom volt – bocsánat hangulatrontó soraimért – mesélem, hogy miért.
A kora reggelem úgy kezdődött, hogy hajnalban egy rossz és rövid alvás után beütöttem a gugliba a június 10-i dátumot. Erre azért volt szükség, mert ma már rendes ülésrend szerint ülésezik a parlament, napirend előttieken kívül (amiből egy frakció egy ülésnapon egyet mondhat el) van sima kérdés (ezt írásban le kell adni), azonnali kérdés (ennek csak a címét), interpelláció és a napirend után a fantáziadús elnevezésű napirend utáni felszólalási lehetőség is.
Na, gondoltam, ezeket kipróbálgatom, van mondandóm bőven, így be is jelentkeztem kérdésekre, és napirend utáni felszólalásra is. Elvileg valahogy bele kell rázódni ebbe a parlamenti munkába.
Szóval, eme legutóbbinak a műfaja miatt néztem meg a mai napról a dátumot, hogy valami évfordulót belefűzzek-e a mondandómba.
Így tudtam meg, véletlen, hogy épp ma 70 éve történt – kevesebb, mint egy emberöltője – amikor Oradour-sur-Glane teljes lakosságát elpusztították német SS egységek. Röviden meséljem?
A férfiakat lábon lőtték, majd szalmát szórtak az élő emberekre, és meggyújtották őket. A nőket és a gyerekeket templomba zárták, ahol gyújtóbombákkal élve égették el őket, aki megpróbált kitörni, azokat lelőtték (valószínűleg ők jártak a legjobban a faluban). A helyi péket a felségével és három gyermekével együtt égették el a saját kemencéjükben. Az egyedüli túlélő nő aznap a férjét, fiát, két lányát, és hét hónapos unokáját vesztette el.
A hosszabb változat Interneten olvasható.
Ez volt pont 70 éve, amit ma tök véletlen tudtam meg.
Gyermekeimet megnéztem, ahogy alszanak, betakargattam a középső lányom, aki mindig lerúgja magáról a takarót, a két kisebb egymáson feküdt szinte, szuszogtak, mind jól aludt, zavartalanul. Így indultam útra ide a fővárosba, azon rágódva, hogy miről is kellene beszélni a naprend során és után. Egy ilyen „könnyű” reggeli olvasmányt követően, nehéz a napfelkelte reményt adó sugarai ellenére is pozitívan gondolni az életről, a világról, az eberekről.
Íme az ember – ebben az oradour-sur-glane-i történetben.
Ami történt ebben a részemre kimondhatatlan nevű elzászi faluban, nem egy egyedi történet, mert ugyanabban az időben Délvidékről menekült magyarok is beszámoltak hasonlóakról magyarokkal szemben, vannak feljegyzések Székelyföldön is ilyen esetekről – és gondolom a világ számtalan helyén, olyanokon is, amit „civilizált”-nak mondunk.
A gyermekeim egészségesek, van ennivalónk, az idei termés jó lehet – és jelenleg nem látszódik az, hogy olyan fenyegetné őket, amitől rettegnem kellene. Erre megyek a parlamentbe panaszkodni. Rémítő, ami tőlünk keletre történik, aggasztó, ami a világban zajlik, Közel-keleten és Afrikában egyaránt – és most megyek, és arról beszélek, hogy baj, hogy az ökogazdálkodás aránya csökken, arról, hogy galádság, amit Kishantossal tettek, arról, hogy kevés a vidéki vasúti szárnyvonal, arról, hogy pofátlanság az önkormányzati törvény átszabása, és arról, hogy fontos az erdei iskola.
Baj, hogy nehéz megtalálni szót, a reggeli olvasmány után, hogy mi a fontos. Azt az arányt, hogy eldöntsük mi is az, ami számít. Elvileg egy civilizált országban élünk, ahol vannak jelentős társadalmi problémák, gondok, ahol demokratikus vívmányok hevernek romokban, ahol sok a társadalmi igazságtalanság, de jelen pillanatban legalább az életünk nincs közvetlen veszélyben. Mit mondjak hát ma, a parlamentben, hogy ne felejtsem ellenzéki szerepem, hogy ne felejtsem, hogy soha, egy percre sem mondhatunk le arról, hogy jobbá tegyük a világot, és legelsőként magunkon kell tudni segíteni ahhoz, hogy másokon is tudjunk.
Szóval – így indult a napom.
Na, akkor röviden a parlamenti ülésről is írok, ha már politikusi napló a műfajom.
Hozzászólásaimat, kérdéseket megpróbálom majd feltenni ide, így azokról nem írok részletesebben. Nem lehettek nagyon jók, mert az Index állítólag azt írta (ha jól emlékszem, a feleségem mesélte telefonon), hogy a kérdésemmel csak egy jó lehetőséget adtam Fazekas miniszternek az önfényezésre. Ez nem túl hízelgő, de elismerem lehet, hogy így volt. Az LMP-ből is az jött vissza a kérdés utána, hogy legyek konfrontatívabb. Szóval – még próbálgatni kell a szárnyakat itt a parlamentben, mert az ellenzéki demagógiába nem szeretnék süllyedni, de azért az jó lenne, ha már a kérdésfeltevésemből is kiderülne, hogy ellenzéki politikus vagyok. Szóval – még gyakorolni kell, de igyekszem, hogy jobb legyek, és jobban tudjam képviselni azokat az értékeket, amikért ide jöttem, és úgy, ahogy elvárják tőlem. De ezt elsőre nem éreztem jónak – elismerem. Miért pont ilyenkor van ott az Index?
Mai napon esküt tett Szelényi Zsuzsa, aki Bajnai György Gordon helyett kapott mandátumot. Annyit tudok róla, hogy ő nem szeret engem, de ez talán csak pletyka. Állítólag ő kezdett „bocskaizni” a kampánynyitó után, hogy miattam szélsőjobbra húzódik az LMP, és velem riogatta liberális cimboráit, hogy ne szavazzanak a pártomra.
Nem néztem meg közelről a hölgyet, és nem akarok árulkodós lenni, de nekem tökre úgy tűnt, hogy valami sújtásos ruhában volt, tehát vagy divatdiktátor lettem, és belátta, hogy a nemzeti hagyományos öltözetnek lehet létjogosultsága a parlamentben, vagy piszkosul nem következetes a mércéje, vagy az Együtt/PM szélsőjobbra tolódik...
Esetleg rosszul láttam, és nem volt sújtásos a ruhája.
Majd látjuk milyen lesz a hölgy – az biztos, hogy a Gyurka nevű elődjénél nem lesz nehéz aktívabb lenni, mert emlékeim szerint őt rövid képviselői pályafutása alatt egyszer sem láttam a parlamentben. Na, nem mintha az „orbánizmus legádázabb ellensége” sokkal aktívabb lenne, ma sem volt itt. Fodor Gábor legalább szorgalmasan végigücsörgi itt mögöttem az üléseket és néha hozzá is szól.
Utána szó esett ma az önkormányzati törvény módosításáról, amivel kapcsolatban a nap pofátlansága volt, hogy reggel Rétvári Bence államtitkár azt mondta a Lánchíd Rádióban és a MNO.hu-n, hogy az „ellenzéknek nincsenek szakmai ellenérvei a jogszabály módosítás ellen”.
Hogy nem szakad rá az ég? Biztos ott is van valami protekciója, elvileg KDNP-s politikus, és sajnos a 10 parancsolatban a „ne hazudj, ne csapd be szavazódat és felebarátodat” kitétel nincs. Pedig lehetne, úgy látom rájuk férne...
Arra az arcátlan, fővárosi választási heckre mondja ezt, amiről meséltem a minap, hogy több órán át záporoztak a Jobbik, MSZP és Andrásunk – szerintem csakis – szakmai érvei. Ez is, miután András és harcostársai a csatát már egyszer megvívták a Törvényhozási bizottságban is, és nem hogy vita nem volt itt a parlamentben, de még érdemi reakció sem, mert a t. kormányoldal nem süllyed odáig, hogy vitázzon. Éljen a demokrácia!
Napirend előtti felszólalásból kiderült, hogy tök jó lenne, ha lenne idő néha beszélni egymással a frakcióban is. A kormány decentralizációs elképzeléseiről – ami kitartóan elvi támogatásomat élvezi – Detti tett 2-3 szúrós megjegyzést. Na, igazán olvashatná a naplómat gondoltam – de megértem, ha nem teszi, más is mondja, hogy túl hosszan írok.
Szóval, a pártban még le kell játszani ezt a vitát, hogy hogy is álljunk egy megkérdőjelezhető motivációjú, megkérdőjelezhető hatékonysággal elkapkodható törekvéshez, amiről egyébként szavaznunk sem kell, és nyilván az LMP tagjai is mást-mást gondolnak róla. Lesz erről még párton belül 1-2 vita, de nyeregben érzem magam, mert az ellenzői sem a decentralizációt fontosságát kérdőjelezik meg, hanem a megoldással kapcsolatban szkeptikusak, hogy attól a kormánytól, aki járásokba kényszerítette a településeket, aki központosította a teljes oktatást, attól milyen decentralizációt várhatunk. Kérdés, hogy mi hogy kezdenénk el, mivel, milyen intézményekkel – és ez a felvetés azért tök jó, mert így legalább lefolytatjuk ezt a vitát, és nem esetleges kormányzás közben kell gondolkozni, hogy mi a fenéhez is kellene fogni, ahogy most néha a Fideszen látszódik, hogy ide, oda kapkod.
A szavazások után lassan kiüresedett a terem, és egyre „családiasabb” hangulatba kerültünk, az ellenzék általános 4/5-ös többségével, és kezdődtek viták, kezdeményezések tárgyalása. Felszívtam az arcom, hogy na, akkor adok a kormánynak, de meg kellett állapítanom - a fenébe, az Index-es újságíró bezzeg már nincs itt...
Korszakalkotó volt, hogy ma elsőként kapott két alkalommal is egy Együtt/PM-es képviselő, Szabó Szabolcs tapsot az ellenzék soraiból. Ez nem könnyű dolog, mert a Együtt/PM és a DK olyan általánosan elfogadott, konszenzusos közutálatnak örvend minden oldalról. Máskor is ő a leglelkesebb a két frakció nélküli pártból. Most tört meg a jég, két hozzászólásával.
19,53-re a Fidesz jelenlévő országgyűlési képviselőinek a száma megegyezett az LMP jelenlévő országgyűlési képviselőinek számával, majd tizenöt perccel később több LMP-s képviselő volt a teremben, mint kormánypárti!
Elsőként az LMP alkotmánymódosításánál szóltam hozzá, azzal kapcsolatban, hogy legyen kormányprogram, legyen vitára téve, hogy legyen mód tudni, mit tervez a mindenkori kormány. Szerintem tényleg nonszensz, hogy választási program nélkül lehet választásokat nyerni, és kormányprogram nélkül lehet kormányozni. Honnan a fenéből, és ki tudja, hogy hová tartunk, és milyen úton indulunk el? Tényleg van, akit megnyugtat, hogy a miniszterelnök tudja, és az elég?
Persze az Indexes újságíró már rég nem volt itt, a fenébe is, pedig már kezdtem belejönni...
Másodjára saját előterjesztést, a földtörvény módosítást kellett bemutatnom, és indokoltságát megvédenem. Itt már hazai pályán mozogtam, otthonosan. Font Sándor mondott pár ellenérvet, azokat pointszerzéssel csaptam vissza. A fene a lusta újságírókba, hogy olyan hamar hazamennek...
Végül a napirend utánival zártam. Ott két szóval meg kellett birkóznom, de ennek ellenére szerintem érthető volt, és a végén eszembe jutott, hogy csak úgy engednék be újságírót, hogy a végén mehet ki – és maradjon csak végig, ne ítélkezzen elsőre...
Nem hiszem, hogy különösebben hiú lennék a véleményekre, de tökre utálatos dolog, hogy életem első kérdésfeltevése alapján leírnak...
Késő este végeztünk, kilenckor jöttünk el Ikóval. Felmerült, hogy pihenésképpen elmegyünk moziba, ha már itt vagyunk a nagyvárosban, de elvetettük – így van időm legalább beszámolni a mai napról, és pár napon belül visszamenőlegesen is írok még pár korábbi napot.
Még arról nem meséltem, hogy az LMP visszaadta az albérletet, ahol korábban Ikóval néha megaludtunk, így most már tényleg szállodába kényszerültünk. Az albérlet nem halad, de az asszisztensem azt is megtiltotta, hogy az Interneten panaszkodjak ez ügyben, mert fél, hogy megharagszanak az Országgyűlés irodaházában azok, akik miatt nem haladunk. Így nem panaszkodok.
Bidé ugyan nincs, de bőséges reggeli van, ami némileg kárpótol – így most itt a Blaha környékén pötyögöm soraimat.
Így telt a nap. Otthon a melókkal összecsaptak a fejem fölött a hullámok, minden területen elmaradás van a munkával, adminisztrációval, és nem tudtam minden munkától megszabadulni, így baj van. A kaszálás pár hete tart, de még a gyümölcsösökkel sem végeztünk, és lassan kezdeni kellene a nagyobb gyepeket, amelyek elég siralmas képet mutatnak, sajnos télire kevés lesz a szálastakarmány készlet. De a termésben még bízok.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.