Még mesélek a tegnapról, mert van pár gondolatom, és tegnap úgyis túl komolyra vettem a figurát, bizonyára áthatott az áhítat.
Kezdem a reggellel.
Kipihenten ébredtem (Ikó úgy alszik, hogy észre sem lehet venni, hogy a szobában van, pedig elég éber szoktam lenni), és lelkesen öltöztem új atillámba. Ikóval együtt terveztünk menni az irodaházig, miután a kocsim rendszerint a sok gyerek miatt olyan, hogy csak védőoltással lehet beszállni. Gondoltam, Ikó beülése előtt legalább a szemetet kidobálom. Szépen összegyűjtöttem mindent, és egy kukához léptem - de abban a pillanatban egy erősen 60 fölötti néni ugrott mellém egy melegítőben, rám ripakodva: “Nem a más szemetének van itt a kuka!” Megszeppenve mentegetőztem: “De hát ez a saját szemetem...”
Láttam, hogy nem használt az érvem, és még pirosabb lett a néni képe: “De ez a ház kukája, nem lehet idegeneknek beletenni a szemetet!”. Gondoltam bemutatkozok, hogy ne tartson idegennek, de féltem, hogy ezt zokon veszi, így inkább egy másik igazsággal próbálkoztam: “De hát itt a földszinten az albérlet, ahol aludtam, ezt béreli az LMP, én is a házhoz tartozom így, vagy nem?” Ettől kissé megzavarodott, majd visszakiáltott: “Akkor se!” - és becsapta maga mögött a nehéz vasajtót, hogy csak zengett.
Szomorkodva néztem utána. Még szoknom kell a fővárosi etikettet, hogy mit szabad, mit nem, de mindenesetre még egész reggel az eszembe járt az idős néni, kis méregzsák magatartásával, mert úgy éreztem, hogy ez valami ómen a parlamenti munkára, hogy első parlamenti napom így kezdődik.
“Akkor se!” - visszhangzott bennem, és nem tudtam a Fidesz-etológiai megfigyeléseimmel nem párthozamba hozni ezt a kis mondatot, mert amit műkedvelő érdeklődőként láttam a Fidesz politikájából az elmúlt négy évben, ez kissé emlékezetet engem erre a nénire, aki nem akarja, hogy a kocsimból a szemetet az anyagtigrisként védett kukájába dobjam.
Na mindegy, bementem a szép nagy elegáns házba, megtaláltam a helyem, és némi meghatottsággal hallgattam elsőként a köztársasági elnököt. Meg kell hagyni, szépen beszélt, okos dolgokat mondott, de azért érződött mondandóján: mégiscsak az a király, ha a Fidesz az úr. Retorikai fordulatok: “kilábaltunk a válságból”, “összefogtunk”, “nemzeti egyetértést teremtettünk” stb. Szép beszéd volt, jó beszéd volt, de azért nehéz elvonatkoztatni attól, hogy ez az ember is egy asztalhoz ül azokkal, akik az elmúlt négy évet végigkommandírozták, és azt tették, amit tettek. Utána jött Túri-Kovács Béla. Mindig kedveltem az öreget, viszonylag jó miniszter volt, mégiscsak kisgazdának vallja magát, ahogy részben én is, nem hinném, hogy még egy 4 évre pályázna, majd ő elmondja a tutit. El is kezdte: ő most nem politikus, nem párttag, csak egy idős ember, aki sokat látott, és úgy látja... - könyékkel megböktem jobbomon Ikót, hogy figyeljen, majd az öreg folytatta - azért az első igazi kormány mégiscsak 1998-ban állt fel, és 2002-ig fejlődött is az ország, amikor összeomlott minden, és jöttek a gazság évei. De bezzeg 2010-ban, a nép bölcsességében lerázta az igát, mert szabadságot, demokráciát akart, és megteremtette a nemzeti összefogást....”
Csalódottan hallgattam, mert már éreztem, hogy másik lelátóról nézem a meccset, és bizonyára azért nem vette észre a meg nem adott leseket, a szögleteket, 11-est. Majd jött a néni a választási irodától, aki halk szóval elmormolta, hogy igaz, hogy ez a választás került a legtöbbe idáig, de azért ha nem lett volna ilyen hosszú a lista a pártokkal, és nem kellett volna ennyi papírt nyomni, akkor akár olcsóbb is lehetett volna, mint máskor, és tulajdonképpen nézzük úgy, hogy olcsóbb is volt, hiába volt drágább...
Anyám - hová kerültem? Kérdeztem magamtól feszengve helyemen, mert már el is ültem magam piszkosul a szűk helyen, meg még nem is szoktam meg az értelmetlen időeltolást. Inkább én is felállok és én is elismerem, hogy a Fidesz a legjobb, ami történhet az országgal, csak ne kelljen ezt tovább hallgatnom...
Vágyam nem váratott magára sokáig, miniszterelnök úr tett róla, hogy én is a kampány része lehessek. A várttól eltérően nem hétköznap folytatjuk a melót, hanem szombatra hívta össze a következő ülést. Mi fene?... Hát ennek mi értelme? Kérdezem Andrást, aki mindig mindent ért, aki felvilágosít. Jó nagy Fidesz dzsemborit csinálnak a Kossuth térre a fidesznyikok, és mi meg asszisztálhatunk hozzá, hogy fontosnak érezzük magunkat. Na, remek - akkor szervezhetem megint át a hetet... gondoltam, mert nehogy már úgy legyen, ahogy másnak jó, vagy ahogy más számít rá: “Akkor se!”
Szóval, szombaton folytatjuk.
Addig most már legalább el tudom kezdeni az értelmes munkát, tényleg úgy lett, ahogy ígérték: a Fenntartható Fejlődés Bizottság elnöke lettem, kis szerencsével még dolgozhatok is. Így a hétre betábláztam már találkozókat, szakmai munkát, berendezhetem az irodámat, és kezdhetek szervezkedhetni, hogy az atilla utáni második választóknak tett ígéretemhez is hozzákezdjek: változtassak a világ folyásán...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.