Nyugalom, nem fogok sokat írogatni a témáról, részben gyanús lenne, ha sokat magyarázkodnék, részben pedig piszkosul nincs akkora súlya, hogy ezzel töltsem az időt, csak ha már az egész napom ezzel telt, akkor legalább – gondoltam – mesélek még magamról és a civil pénzekről az ügy kapcsán. Bocsásson meg mindenki, ha nem érdekli, de jelenleg még a gyanú árnyéka is zavar, nem szoktam még meg az együttélést ezzel, épp ezért tettem fel az előbb a vonatkozó kis Mark Twain féle novellát.
1991 táján kezdtem el pályázatokat írni. Évi 1-2 pályázat, táborokra, majd 1-1 természetvédelmi beavatkozásokra. Jó volt fiatalnak lenni, és ilyenekkel szabadon foglalkozni. Kevés volt a felelősség, sok időt töltöttem madarászással, és jó beszélgetésekkel, jó emberekkel - a szabadban. Nem volt, csak egy Zenit gépem, de többet fotóztam, mint a mostani profi cuccommal, mert az tűnt a fontos dolognak, hogy egy jó 300-as fotópuskával miként lehet egy madárról jó fotót készíteni. Tényleg jó volt fiatalnak lenni, csak jó időkre emlékszem.
1994-ben szereltem le a katonaságtól, ahol egy ideig írnok voltam, tehát írógép állt rendelkezésemre, így még ott is pályázatokat írtam. Így kezdődött civil pályafutásom, és így kezdtem el civil szervezetek programjaira pénzt szerezni.
Talán még nem vették észre, de könnyen írok sokat, és ha kicsit összekapom magam, akkor még érthető is, amit írok, így könnyen ment a pályázatírás. 1996-ban már civil szervezethez ideiglenes foglalkoztatással vettem fel 1-1 embert, majd 1997-től állandó munkatársa is lett a Nimfea Természetvédelmi Egyesületnek, és fejlődni, növekedni kezdtünk.
Az alkalmazotti létszám a 2000-es évek elejére 10-15 főre duzzadt, így már egy halom nemzeti és nemzetközi programot bonyolítottunk. Talán nemzeti szinten a pályázatilag legsikeresebb évek ekkor voltak – a ciánszennyezéstől Kórodi Mária miniszterségéig. Ezt követően új stratégia kellett, külföldi pályázatok után kellett nézni, külső források után, mert a hazai források egyre szűkösebbek lettek.
Amíg 1994 és 2002 között a pályázati forrásokból származó költségvetése a szervezetnek 85% fölött nemzeti forrásokból származott, addigra a MSZP-és évekre ez alig felére csökkent, míg 2008-tól napjainkig elsőként 20% alá, majd 10% alá csökkent. Külföldi pályázati források lettek a meghatározók, ezek nélkül már rég nem létezne a szervezet. Lehet demagóg idiotizmussal összegekről írni, hogy mennyi pénzt nyertünk el, de tény: sok-sok milliót hoztunk az országba, és főként a térségbe olyan forrásokból, amelyekből nem került volna ide, ha nem pályázunk, és olyanok, amelyekből magyar közterhek, magyar ÁFA forintok, és vidéki fejlesztések, munkahelyek lettek.
Tény: tömérdek pályázatot nyertünk el és bonyolítottunk le, és helyben jó ideig az önkormányzati intézmények után a második legnagyobb diplomás foglalkoztató volt a szervezet. Közben – valóban sokszor szorosan együttműködtünk a két MNO cikkben is említett helyi civil szervezettel, sőt abból az egyik képviselőjeként kerültem két ciklusban is önkormányzati képviselői székbe Túrkevén. Az, hogy az évek alatt miket alkottunk meg helyi szinten, leginkább csak helyben tekinthető meg. Nyilván nem egyszer kaptunk rosszindulatú megjegyzéseket, irigy beszólásokat, de tény, hogy a semmiből felépítettünk egy oktatóközpontot, ami 7 hektár területen 10 épülettel végez környezeti nevelési munkát a fenntarthatóságra való nevelés pedagógiájának szellemében napjainkban is. Tanösvények, kilátók, állatsimogató, lovaglási helyszín, kézművesház, gyerekszoba – meg kell nézni mi is ez. Ezen kívül felépítettünk egy természetvédelmi gazdaságot, megmentettünk egy szélmalmot, létrehoztunk egy állattartó telepet, csináltunk helyitermék-készítő üzemet, és most épp folyamatban egy kis, helyi termékek értékesítését segítő élelmiszerüzletet is. Ezt csináltuk.
Lehet engem szeretni és nem szeretni, és tök jól viselem, ha valaki nem szeret, mert általában határozott véleményem volt az évek alatt a dolgokról, és rendszerint elmondtam azt, nem sokat foglalkozva azzal, hogy az a vélemény egyezik-e másokéval, vagy sem.
Az érintett, 2008-ban elnyert Norvég Civil Alapos pályázatunk „Értékőrző Nagykunság” címet viselte. Akkor, ebből teremtettük meg az alapjait a Szent György-napi állatkihajtó ünnepnek, amiből azóta folytatás lett. Vásároltunk cifraszűröket és subákat, amelyek azóta is minden helyi, térségi hagyományőrző programon szerepelnek a Juhászfesztiváltól a betlehemi megemlékezésig, használja iskola, néptánccsoport egyaránt. Adtunk ki helyismereti tankönyvet és gyűjteményt csináltunk egy magunk által kezdeményezett tájház számára, amit az említett szélmalom mellett alakítottunk ki. Színes könyvalbumot jelentettünk meg Benyovszky István munkáiról és közben helyi identitást erősítő programokat, előadásokat szerveztünk.
Mindennek – száradjon le minden testnyúlványom, ha nem mondok (írok) igazat – az égvilágon semmi köze nem volt nem, hogy az LMP-hez (az előtt készült a program, mielőtt az LMP létrejött volna), de még az Ökotárs Alapítványhoz sem nagyon. Az alapítvány valahogy közvetetten vett részt a pályázati rendszerben, de mi egy tök másik egri alapítványhoz adtuk be a pályázatot, mint azt már írtam.
Nem is akarom ismételni magam ez ügyben, csak ennek kapcsán akarok mesélni a civilségről.
Elsőként is az ígért reakció a MNO cikkel kapcsolatban. Sajnos a nyomtatott változatban nem tudom, mi van, azt nem vettem meg, így csak az on-line változatra reagálok.
Ezt írja cikk engem érintő része:
„Az NCTA oldaláról törölt támogatottak között (…) 2008 és 2011 között (...)”
„Mivel az NCTA pénzeiről döntő konzorciumot már akkor is az LMP-s kötődésű Ökotárs Alapítvány vezette, ebben nincs semmi meglepő.”
Valótlanság.
Nem meglepő? Hát mi, ha nem az, hogy egy akkor még nem létező párthoz kötődik valami?
Ez a pályázati kör 2008-ban kezdődött, az összes szerződéskötéssel együtt. Tavasszal a pályázat beadása, nyáron a szerződés. A MNO szerint már akkor is LMP kötődésű volt, annak ellenére, hogy az LMP 2009-ben jött létre.
„A Sallai-féle szervezetek a Nemzeti Civil Alapprogramon (NCA) keresztül is sok millió forinthoz jutottak 2010 előtt, ám a pénzek egy részével nem tudtak hitelt érdemlően elszámolni,”
Valótlanság, hazugság és aljas rágalom is.
Mind a Nimfea, mind a két emlegetett szervezet minden pályázatával elszámolt, minden pályázata lezárásra került. Minden érintett pályázatról be tudjuk mutatni a dokumentumot, ami a pályázatok sikeres végrehajtását és az elfogadott elszámolás tényét igazolja – és mindezeket bármikor rendelkezésre tudjuk bocsájtani bárkinek.
„Kehi korábbi vizsgálata alapján mintegy tízmilliót vissza kellett volna fizetniük. Mivel ezt többszöri felszólítás ellenére sem tették meg, az adóhivatal a napokban inkasszálta a bankszámlákat, így próbálja visszaszerezni Sallai érdekeltségeitől a közpénzt.”
Valótlanság.
Semmilyen olyan végzés, határozat, bírósági döntés, vagy bármi más hivatalos dokumentum nem áll rendelkezésre, ami jogszerű keretek között ilyen követelést írt volna elő. Nincs ilyen dokumentum.
Tény, hogy a KEHI ellenőrizte az ESZA Kht.-t, az NCA pályázati forrásait felügyelő irányítóhatóságot. A KEHI ugyanis alapvetően nem civil szervezeteket ellenőriz, mert nem ez a feladata, de a kormányzati munka ellenőrzése közben, szerződés szerint tűrnünk kell az ellenőrzés tényét. Négy vagy öt ellenőr jött le hozzánk egy hétre 2010-ben, mint valami Gestapo egység, és minden munkajogi szabályt megsértve folyamatos ellenőrzéssel akartak átnézni több évnyi pályázati anyagot úgy, hogy a hét végére nekik jelentést kellett készíteni. Előre nem tájékoztattak arról, hogy mivel kell előkészülni. Már akkor tőlük megtudtuk, hogy a szervezetek kiválasztása az akkori, témát felügyelő miniszter által leadott lista alapján történt. Az ESZA Kht. volt a célpont, de vélhetően a kellemeset összekötötték a hasznossal.
Történt ez 2010-ben, két hónappal a kormányváltás után, amikor pedig személyes konzultációk történtek, jelezték, hogy ne aggódjunk, mert ez egy politikai megrendelés, és nem várható belőle ügy. Nyugodtak is voltunk, és majd három évig nem is hallottunk az ügyről semmit.
Tény, hogy akkoriban minden elszámolás úgy történt, ahogy az ESZA Kht. mondta, hogy annak történnie kellett. Az ESZA Kht.-t azóta kivégezte az „orbánizmus”, akkori alkalmazottai – akikkel az akkori pályázati elszámolások során kapcsolatban voltunk – már fellelhetetlenek, ki tudja hanyadik munkahelyük van azóta. A KEHI semmit nem tud érvényesíteni az ESZA-n, mert már nem létezik évek óta, és nem tud ott felelősségre vonni senkit.
Tény az is, hogy a KEHI egyetlen esetben sem vonta kétségbe a programok végrehajtottságát, egyetlen esetben sem kérdőjelezte meg a sikeres lebonyolítást. Mindössze az elszámolásokban keresett adminisztratív hibákat, és aki keres, talál, vagy ha nem talál, akkor is tovább keres – mert 2010-ben ezt volt a megrendelés.
„Jellemző, hogy az LMP-s képviselő például olyan gépjármű- üzemanyag-számláit próbálta elszámoltatni az NCA-val, ami vagy nem volt a tulajdonában (Trabant),”
Valótlanság.
Komoly pénzlenyúlások történtek, ahol a céges kocsi Trabant volt, de nyilván nem akarom elbagatelizálni a kérdést, tehát tényszerűen az adott tényállás: a Kehi megállapította ugyan, hogy minden utazás valós, és hogy az érintett Trabant 1.1 Combi 2000 óta a szervezet tulajdonában van, amit forgalmi engedély és törzskönyv is igazol, de továbbkutakodva rájött, hogy az állóeszköz leltárban nem szerepel. Így azt mondta, hogy nincs is.
Ez a fajta retorika pedig, hogy „jellemző” igazán jellemző a cikkre...
„vagy lejárt a forgalmi engedélye (Wartburg).”
Igen, a másik, nagy pénzlenyúlásokat alátámasztó cégautó. Mai napig megvan. A lejárt forgalmi engedély története mindössze annyi, egy évből kb. volt egy hónap, amikor nem vettük észre, hogy lejárt a műszaki. Ilyen a több gazdás kocsik sorsa. Az, hogy elkerülte a figyelmet, vagy csak nem volt pénz a műszakira elvinni, már nem tudom, de tény, hogy nem volt olyan utazás, ami ne történt volna meg, amit az ellenőrzés elismert, hiszen dokumentumokkal volt az alátámasztva. Ha csalni akartunk volna? Írunk volna valakinek a nevére egy kiküldetési rendelvényt – nem tart semeddig.
„Hab a tortán az a megbízási szerződés, amelyet 2008-ban a Sallai által vezetett Nimfea kötött Sallaival egy pozsonyi tanulmányi úton való részvételre.”
Igen – ez így történt. Mert az ESZA Kht. akkor így mondta, hogy így kell elszámolni, mert ha én mentem, és a bírósági bejegyzésben én vagyok a szervezet képviseletére jogosult, akkor más nem írhatja alá. Az igazi hab a tortán nem ez, hanem az, hogy egy másik évben, amikor más volt az ukáz, a másik csapat KEHI által kifogásolt szerződés gondja meg épp az volt, hogy általában a megrendeléseket, megbízásokat a projekt vezetője írta alá, nem én. Két ellentétes eljárás – de mindkettő hiba a KEHI szerint. Az ESZA szerint nem volt az, ezért fogadta el az elszámolásokat így, mert előzetes konzultációk alapján így jogszerűnek vélte - és így javasolta.
Valóban én voltam mindkét oldalon? Így történt-e? Így hát, és ez még csak a legkisebb totális idiótaság, amit évek alatt csinálnunk kellett, csináltattak velünk, amikor hülyébbnél hülyébb rendelkezéseket kaptunk azzal kapcsolatban, hogy hogyan számoljunk el pályázati forrásokat. Idiótábbnál idiótább rendelkezések, sokszor egymástól szöges ellentétben lévő utasításokkal. Volt olyan, amikor két NCA szakkollégiumának ellenőrzése két ellentétes utasítást adott – ugyanabban a pályázati rendszerben.
Az azonban továbbra is tény, és dokumentumokkal alátámasztható, hogy minden pályázatunkat sikeresnek ítélték, és pénzügyileg is mindet lezárták, nyilvánvalóan azt támasztja alá, hogy mindent úgy tettünk, ahogy az akkori pályázatkezelő elvárta.
A probléma az a történetben, hogy ezt évekkel később valaki, akinek az volt a dolga, hogy hibát találjon, másképp ítélte meg, mint az, aki az utasításokat adta, hogy hogy is kell csinálni.
„A politikust hiába kerestük telefonon.”
Nem vagyok könnyen elérhető, de előbb-utóbb felveszem, illetve mindenkit visszahívok. Tegnap ebben az ügyben egyszer kerestek, a HírTV-től, akinek el is mondtam mindent, amit tudtam.
A MN újságíró állítólag hívott egyszer, rejtett számról – és nem hívtam vissza.
Én ma reggel kerestem, visszahívást kértem, de délig nem történt meg, azonban délután felhívott.
Meghívtam ide Túrkevére, felajánlva, hogy minden dokumentumunkat átnézheti. Azt mondta, majd inkább a telefonbeszélgetést megírja holnap. Tegye. Elkötelezett híve vagyok a szabad véleménynyilvánításnak, és nem bánom, ha azt mondja, hogy ellenszenves vagyok, túl jobbosnak tűnök a bocskaimban, vagy túl liberálisnak az LMP-ben, vagy túl kezdőnek a parlamentben, csak annyit kérek: ne hazudjon. Mondjon akkor véleményt, de ne állítson valótlan tényeket.
Azt állította: minden információt a KEHI-ből szerzett. Ez érdekes olyan iratokról, amivel kapcsolatban nekünk megtiltották 2010-ben, hogy nyilvánossághoz forduljunk, és az első oldalra ráírták, hogy „10 évig nem nyilvános”. Erre majd még rákérdezek.
Civilnek lenni furcsa dolog.
Szabad érzés, és éveken át a függetlenség érzése is volt az embernek civilként. Olyan dolgokkal foglalkozni, amelyeket az állam hiányosan, rosszul, vagy egyáltalán nem lát el, felemelő. Kontrollt gyakorolni, civil kurázsival kiállni és véleményt mondani, megtisztelő. Civilnek lenni jó dolog, mert közügyekkel foglalkozhatsz úgy, hogy a mocskos részét – a politikai törtetést – mellőzheted.
Miét lettem hát mégis politikus?
Mert már minden más voltam, és sehogy nem tudtam elérni, hogy jobb legyen a világ. Komoly esély van rá, hogy így sem fogom tudni elérni, hogy így is kudarcra vagyok ítélve, de ahhoz, hogy életem hátralévő részében nyugodtan aludjak, kell ahhoz, hogy elmondhassam: én mindent megpróbáltam.
A nap kommentje, amit kaptam: „SRB lehet még orosz / francia / izlandi kém is, ha sokat ugrál.”
Minden megtörténhet, írhatnak, amit akarnak, támadhatnak, mert a politika ilyen dolog, de az, hogy olyan szervezeteket, embereket vádolnak meg igaztalanul, hamisan, valótlanul, akik az életem egy része miatt fontosak voltak/fontosak nekem, felhasználni ellenem azt, hogy számomra fontos ügyeket, szervezeteket bántanak erkölcstelenül és gusztustalanul – az bizony aljas dolog, és gazemberség.
Többet nem kívánok ezzel az üggyel foglalkozni, nem akarok többet mentegetőzni, mert őket úgyis többen olvassák, mint engem, és minél többet magyarázkodok, annál gyanúsabbnak tűnhetek, pedig a lelkiismeretem tiszta ezekben az ügyekben, mindössze azért nem, mert akaratlanul belekevertem olyan szervezetek vezetőit, akiknek semmi közük a politikai szerepvállalásomhoz.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.