19. nap

2014.04.26. 14:18

Megvannak a bizottságok, ha minden igaz.
Vegyesek az érzéseim, de tudom, ez lehetett a legjobb, amit el lehetett érni az LMP-nek. Vida Attila LMP-s “elsőtitkár” cimborám is ott volt, ő eredeti képzettségét tekintve is megalkuvást nem bíró gladiátor, tehát ha Dettit és Andrást erősítette, akkor ebből sokkal jobbat más sem hozott volna ki sajnos. Elégedjünk meg azzal, amire lehetőségünk nyílik, hiszen így jobb körülmények között végezhetünk szakmai munkát, mint a DK-s vagy Együttes képviselők.
Kicsit bánt, hogy nem engedtek bennünket a mezőgazdasági bizottságba, mert szerettem volna ott dolgozni, de ugyanakkor lehet, hogy ez nagyobb szabadságot is ad, mert ebben a bizottsági struktúrában a vidékfejlesztés ügye jócskán túlmutat a mezőgazdasági bizottság kompetenciáin.
A foglalkoztatás és gazdaságfejlesztés nélkül a mezőgazdaság önmagában úgysem tud megoldásokat kínálni, hiába érzem én is alapnak az agráriumot. Így ha bírom szusszal, ezen bizottsági ülésekre mindre eljárhatok (ambíció, lelkesedés egyelőre van), és legalább nincs szankció, ha valami miatt mégsem tudok ott lenni. A jó vidékfejlesztés a helyi erőforrásokra épít, így hazai viszonyok között a termőföld szerepe meghatározó lehet valóban, de vidékfejlesztési törekvések bölcs gazdaságfejlesztés nélkül, a vidéki kis- és középvállalkozások megerősítése nélkül, a foglalkoztatási esélyek javítása nélkül úgyis elveszettek. Vidékfejlesztést jobb vidéki oktatással, jobb egészségügyi szolgáltatásokkal, jobb kulturális elérhetőséggel, jobb turizmussal, összetartóbb családokkal lehet elérni, így a vidékfejlesztés ügye öt-hat bizottságot jelenleg biztosan érinthet.
Rám persze az üres kamra kulcsa nincs bízva ebben a témában, de bizonyos, ha rajtam múlna a vidékfejlesztés ügye kiemelt bizottsági szerepet kapna. Andrásnak köszönhetően annyi az öröm, hogy a fenntartható fejlődés bizottságának a hatásköre viszont bővebb értelmet kapott, és belekerült a természeti erőforrásokkal történő fenntartható használat kérdésének ügye is. Így szűken értelmezve is kapcsolódik a vidékfejlesztési témákhoz, aminek örülök. Egy kis szerencsével a fenntartható fejlődés bizottságban dolgozhatom majd, ha minden igaz, és ott bizonyosan lehet mód arra, hogy a vidék kérdéseivel is foglalkozzunk, hiszen a fenntarthatóság megteremtésére irányuló törekvéseknek alapja a természeti erőforrások helyszínén megvalósuló társadalmi igazságosság, a fenntartható használat, mely témák egyben a vidékfejlesztés területét is alapjaiban érintik. Szóval meg fogom találni a helyet, ahol dogozhatok így is.

Egész nap Komáromban voltam egyébként, a környezet- és természetvédő civil szervezetek országos találkozóján. Piszkosul bántott, hogy el kellett jönnöm, mert 1995 óta ilyen kevés időt még nem töltöttem az OT-n, de a Szent György-nap miatt jelenésem van holnap reggel. Nagyon jó volt régi harcostársakkal találkozni, nagyon sok értékes embert ismerek a zöld mozgalomban, barátokat, jó ismerősöket, cimborákat, akik hasonló értékek mentén dolgoznak mint mi, az LMP-ben, de féltik civilségük, így nem politizálnak. Egy ismerősöm mondta, hogy Németországban a civilektől azt a tanácsot kapták, hogy ne politizáljanak, mert nekik kint az a tapasztalatuk, hogy akkor minden politikai oldal segíti és támogatja őket. A magyar politika más. A zöld civil szervezetek túlnyomó többsége semmilyen formában nem politizál, a maradék maximum zöld szakpolitikával foglalkozik, így senki mellé nem állnak, az ő jutalmuk akkor az, hogy minden politikai oldal utálja őket. Magyarországon ma civilnek lenni egy reménytelen harc a megmaradásért, küzdelem egy megvalósíthatatlan ügyért - kivéve ha szervezet nevében benne van a “polgári”, “nemzeti”, vagy “keresztény” szó, mert akkor lehet boldogulni.
“Na és a Civil Összefogás Fórum?” - kérdezheti bárki. Jogos, de őt nem is számolnám a civilek közé, szerintem1 érthető okok miatt.
Szóval, összejött ez a sok zöld, és akaratlanul is erről Fekete István egy gondolata jut eszembe: “Olyan kevesen szeretik a ködöt, és olyan kevesen találkozunk benne, de akik találkozunk, nemcsak a ködöt, de egymást is szeretjük.”
Ilyen a zöld OT.
Na, készüljünk a holnapra...

SallaiRB

Címkék: LMP SRB Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://sallairbenedek.blog.hu/api/trackback/id/tr566236803

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása