Az elmúlt két nap ismét gyorsan telt, de ma legalább itthon is lehettem valamennyit, habár sok örömöm most Túrkevében sem telt. Van, valami, ami egész nap foglalkoztatott ma, és nem bírom most sem kiverni a fejemből, amikor már alvás előtti naplójegyzetet karcolom.
Önöknek van gyermekük?
Ha van, akkor tudják milyen érzés, az a rémisztő, fullasztó riadt aggodalom, amikor előkerül az esélye, gyanúja, hogy valami baj érheti a gyermeküket. Ilyet már sokan éreztünk.
De a legtöbben nem tudjuk (és soha ne is tudjuk meg!) milyen elveszteni egy gyermeket. Tegnap egy túrkevei édesanya és édesapa megtudta ezt, és nem tudok úrrá lenni azon az együttérzésen, amit érzek.
A legnagyobb lányom osztálytársa volt a fiú, aki eltűnt a Hortobágy-Berettyóban, és immár két napi keresés sem hozott eredményt. Csak feltételezni lehet, hogy egy angyallal több lett Mennyországban, de biztosat senki nem tud.
Rettenetes dolgok történnek nap mint nap a világban, és hazánkban is. Jobb nem olvasni ezekről, jobb nem tudni ezekről, taszít az a média, amely olvasottságát ilyen rémségekkel akarja növelni, ugyanakkor bűn nem szembenézni vele, hogy tragédia és szörnyűség bármikor, bárhol történhet. Legmegdöbbentőbb azonban mégis az, amikor testközelből látjuk a tragédiát, a felfoghatatlant, és közvetlen közelről szembesülünk azzal, hogy a környezetünkben is megtörténhet.
Tegnap még azon rágódtunk, hogy miről fontosabb beszélni: Kovács Béláról, vagy HNP-s földpályázatokról, vagy az EP kampányról, de ma már ezek innen Túrkevéről nem tűnnek fontosnak, és így estére, nem látok semmi fontosabbat, mint hogy szeretteink iránt érzett szeretet fontosságára hívjam fel a figyelmet. Kit érdekel bármi, ami a parlament környékén zajlik, amikor egy édesanya és édesapa itt a közelemben olyan érzéssel szembesült, amivel egyikünknek sem lenne szabad soha szembesülnie. Semmi nem fontos, semmi nem jelentős, és semmi nem számít, ha szeretteinket baj érheti. Azon rágódom, hogy mit tehet azért egy politikus, hogy mások gyermekeire is figyeljen, mit tehet, hogy rámutasson arra, hogy semmi más politikai tevékenységnek nincs az évvilágon semmi értelme, mint annak, ami lehetővé teszi, hogy az emberek boldog gondtalansággal lehessenek szeretteink körében. Minél többet, minél tovább. Akik még megtehetik.
Sokat rágódtam nap közben, hogy írjak-e majd egyáltalán erről, de ha már megtettem, legalább a mai napon annyit kérnék őszinte tisztelettel soraim olvasóitól, most ne fűzzenek a napi bejegyzésemhez kommentet, véleményt, ne nyomjanak „tetszik” gombra, mert az piszok hülyén mutatna, és piszkosul nem szeretnék sem reagálni, sem olvasni erről a napi bejegyzésemről, ha lehet.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.