Február közepe óta ígérgetem a családnak, hogy „kiveszek” pár nap szabadnapot, és csak a családdal leszek (ez független attól, hogy pár havernak meg pádisi kirándulást ígérgetek hónapok óta). Családi kirándulás, társasjáték – bármi „csapatépítő” jöhet. A fiam már lassan beszélni kezd, de azt sem vettem észre, mikor kezdett el mászni, mert soha nem vagyok otthon, és ezen a sajnálatos dolgon a politikai pályafutásom nem sokat segített.
Elsőként jött az aláírásgyűjtés, jött a kampány, jött a parlamenti munka kezdete, majd az EP-kampány, majd a bizottsági munka – és a napokból hetek lettek, a hetekből hónapok. Pár hónap – négy hosszú (de valószínűleg nagyon gyors) év kezdete, amikor örülök, ha egy-egy félnapot otthon tudok tölteni, ha egyáltalán a vetésekre rá tudok nézni, csökkenteni tudok otthon a jócskán sokasodó problémákból. Szóval – elmaradt a tervezett családi hétvége, amit most a pünkösd kínálta lehetőséggel élve bepótolni igyekszem, így jelenleg Répáshután vagyok.
Répáshuta a Bükk szíve, Eger és Miskolc között, utóbbihoz kicsit közelebb, Lillafüred közelében, a Hór-völgye mellett. Kicsiny falu, ahová azóta járok, amióta élek. Nagymamám többek között bolti eladó volt, és ez, ahol vagyunk, ÁFÉSZ-üdülő volt, így már itt tanultam meg járni is, és egész életemben mindig nyaraltam itt kisgyermekkoromtól. Volt, hogy többet, volt, hogy kevesebbet, de egy stabil pihenő pontja életemnek ez a szeretett kis falvacska.
Korábbi években jobban volt lehetőségünk a családdal nyaralni, utazni néha akár külföldre is, de az elmúlt években már csak rendszerint két hét pihenésre volt módunk. Egy hét síelés télen, egy hét (vagy kicsivel több) nyaralás Répáshután, nyáron. Ez is meg szokott viselni, mert egy hétig nem dolgozok és olyankor nem keresek, miközben megy a pénz, mert a gyerekek imádják a strandot, a fagyit, az éttermet és a lillafüredi lehetőségeket. Kicsit bepótol a kasszába, hogy itt fosztom ki a családot ultin, de ez nem számottevő anyagilag, mindössze szórakozás, amin nagyokat lehet vitázni édesapámmal, aki meg van győződve róla, hogy mindig ő nyer. Szóval – Répáshuta egy fontos hely a családnak.
Nincs szélessávú internet, a mobilon nincs 3G, és nem olyan régen még térerő sem volt egyáltalán, így imádni való hely, és tényleg kikapcsolódásra való. Nagyon puritán, egyszerű helyen lakunk, kicsiny faház a temető mellett, de itt van a házzal szemben a Balla-barlang, ahová a gyerekek imádnak felmászkálni, kis lyukakon átbújni, jól összekenni magukat sárral, és ugye a gyerek vagy tiszta, vagy boldog. Hálásak szoktak lenni követőim a képek miatt, így felrakok pár képet, amelyek itt készültek.
Péntek este érkeztünk meg, anyukámék vártak bennünket finom vacsorával, és itt ért a hír, hogy minisztériumokat visznek megyeszékhelyre.
Ettől még nem leszek Fidesz-szavazó, de nagyon örülök ennek a hírnek, és ennek a kezdeményezésnek!
Nagyon remek terv, és piszkosul nem értem, hogy miért nem kampányoltak már eleve ezzel, ha volt ilyen gondolatuk a választások alatt – mert én ezt tettem. Rengeteg helyen mondtam el, hogy használni kellene ezt a modellt, ami kis országok méretéhez jól alkalmazható, és nagyon hatékony arra, hogy a megyei jogú városok fejlődését elősegítse. Nem is a megyei jogú városok, hanem általában a vidéki nagyvárosok, és ezzel a vidék életét is segítse ez a decentralizációs törekvés.
Hajlamosak vagyunk arra, hogy csak a kistelepülések, falvak problémáiról beszéljünk, mikor a vidék gondjairól szólunk, pedig a fővároshoz képest minden más térség, régió is hátrányos helyzetűnek tekinthető, és a falvak problémájához jelentősen hozzájárul a megyeszékhelyek elmaradottsága minden tekintetben a fővároshoz képest. A megyei jogú városok közszolgáltatása és kulturális kínálata is éppúgy szűkül a fővárossal szemben, ahogy a falvak és kisvárosok lehetőségei csökkenek a megyeszékhelyhez képest. Ez az utóbbi pedig hatással van az elsőre is, és jelentős hatással bír a vidéki térségek népességmegtartó erejére. Valaki tényleg azt hiszi, hogy kompetens, kormánytisztviselőnek alkalmas emberfiak csak a fővárosban teremnek? Tényleg azt gondolja bárki, hogy nincs minden régióban annyi intellektuálisan alkalmas ember, akik képesek egy minisztériumot megtölteni? Épp ellenkezőleg! Sokszor éppen az a baja az országnak, és szenved attól, hogy minden minisztérium, a gazdaságfejlesztéstől a vidékfejlesztésin át fővárosiakkal van tele, és a javaslataikra, a stratégiai gondolkozásukra olyan nagy hatást gyakorol a főváros szociokulturális közege, ami alapvetően befolyásolja az ország fejlődésének lehetőségeit.
Tudom, hogy lesznek, akik megharagszanak azért, amit írok, de én kifejezetten nagy problémának érzem azt a centrális fejlesztéspolitikát, ami a főváros köré csoportosít minden erőforrást. Gazdaságot, humán hátteret, közlekedési gócpontot, kultúrát – mindent.
Az élő szervezetben ha egy sejtburjánzás jön létre, ami jelentős erőforrásokat von el a szervezet többi részétől, akkor az rákot okoz. Az ország testén szerintem most ilyen a főváros és az a centrális közgondolkozás, ami a fővárosi állampolgárokat elé helyezi a vidékieknek minden tekintetben. Bérezés, közszolgáltatásokhoz való hozzáférés, kulturális lehetőségek stb.
Mindennap, amikor az irodaházból átsétálok a napi egy-két szelet diabetikus süteményemre az Európa Cukrászdába, akkor elmegyek a Columbo és kutyája szobra mellett, ami nagyon jópofa. Ugyanakkor mit gondolnak, az országban hány helyen van mondjuk szobor Fekete Istvánról? Ott, ahol élt, vagy épp nálunk, Túrkevén, ahol oktatóközpont működik róla elnevezve, arra nincs esélyünk 10 év alatt, hogy egy mellszoborra kerítsünk pénzt, közben meg azt látjuk, hogy a főváros fejlesztésére úgy költenek el százmilliárdokat, amelyek még az ott élőknek sem feltétlenül járul hozzá az életminőségének javulásához, csak épp valakinek a heppje. Sokféle csoportnak lehetnek esélyegyenlőségi igényei ebben az országban, de mindenféle nemi orientációs, nemi, származásbeli hátrányos megkülönböztetésnél sokkal nagyobb adódik a regionalitásból. Egy romának sokkal kisebb az esélye a normális életre, ha egy elzárt borsodi faluban születik, mintha az V. kerületben. Egy homoszexuálisnak a hátrányos megkülönböztetése nagyobb eséllyel valósul meg egy alföldi kisvárosban, mint a XII. kerületben, és egy nőnek emberhez méltó, megfizetett munkát találni 10x annyi esélye van a főváros bármelyik pontján, mint egy szabolcsi faluban. Ha Túrkevén ér a szívinfarktus vagy agyvérzés – tizedannyi esélyem van a túlélésre, mintha a főváros bármely pontján történne.
Ha a megyeszékhelyek fejlődése megindul, ha újra erősödni kezd a népességük, ha a fővárosi utáni második, harmadik helyen lévő nagyváros alig marad el majd a fővárostól népességszámra, akkor van rá esély, hogy az ottani agglomeráció is erősödni fog, hogy lesz népességmegtartó erő, települ oda gazdaság, hogy egy-egy megyeszékhelyeken megnyisson a második színház, erősödjön a kulturális élet – és ezzel szellemileg fejődjön egy-egy térség, csökkenjen a kirekesztés és minden más rákfenéje az országnak, ami most a gazdaságilag elmaradott térségekben a társadalmi problémákkal kéz a kézben jár.
Igaz, hogy egy napja azzal kritizáltam a Fideszt, hogy piszkosul nem következetes, de most nagyon örülök ennek. A járási rendszerek kialakítása szintén egy központosító törekvés volt, ami hátrányosan befolyásolta a járáshoz tartozó, nem járásközponti települések lakóit, de ez az anti-központosítás most egy olyan lépés lehet, amit messzemenőkig támogatok! Mikor először olvastam róla, rögtön összerezzentem, mert holmi őrült cézár mintájára azt gondoltam, hogy a miniszterelnök úrnál a decentralizáció azt fogja jelenteni, hogy költözik a Parlament Felcsútra, és egyelőre még a fővárosi albérlettel is küzdök. Utána, amikor felmerült Debrecen és Kecskemét, már kezdtem megnyugodni, hogy ez mégiscsak egy átgondoltabb lépés lehet, hiszen közlekedésileg megközelíthetőek, és fejlődő városok, amelyek képesek egy ilyen lépést fogadni. Biztos van a helyszínek kiválasztásánál a háttérben valami politikai aljasabb dolog is, de most nem érdekel.
Nyilván nem lesz előnyös nagyon pl. a Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóság munkatársainak, ha be kell „szaladni” a minisztériumba Fertődről Debrecenbe, de ha területileg egyenletesen lenne elosztva az ország közigazgatási irányítása, és mindenhová esne ilyen jellegű fejlesztés, akkor a hátrányok kiegyenlítődnének, és egyébként ez a rendszer igényelné a közigazgatási irányítás decentralizációját is, tehát egy jobb és elérhetőbb rendszer jöhetne létre.
Nem akarok belemenni a részletekbe, mert feszt azzal csesztet mindenki, hogy hosszan írok, de pl. az egyetemeken oktatóknak is lesz egy váltási lehetőség, a friss diplomásoknak is új lehetőségeket teremt (na, nem mintha örülnék, amikor a minisztériumok stratégiai osztályait teleteszik friss diplomásokkal), de számos egyéb tekintetben is segíthetik az ilyen decentralizációs törekvések a vidéki térségek felzárkóztatását.
A Vidékfejlesztési Minisztérium helyszínének kiválasztásánál pedig figyelembe véve a régió elmaradottságát, szimbolikus jelentőségű lehet, hogy az Unió egyik legelmaradottabb térségébe visz lehetőséget a rendszer.
A fővárosi önkormányzat átszabásának jogszabály-módosító törekvései miatt szerintem joggal üthetjük a Fideszt, és egy halom más okunk is van, de ez a decentralizációs próbálkozás szerintem igenis előremutató és támogatandó, és ha rám lenne bízva az ilyen jellegű döntéshozás, akkor én is próbálkoznék ilyen lépéssel, országosan kiegyenlített rendszerben, és nyilván egy-egy szakigazgatási rész meghagyásával a fővárosban. Így tehát örülök a kezdeményezésnek, és kíváncsi leszek, hogy milyen érvek fognak felmerülni ezzel szemben, illetve hogy kiderül-e valami disznóság a dolog mögött, amiről még nem szólnak a hírek.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.