Szóval – talán most elsőként hagytam ki két napot a naplóírásban, bocsánat attól, aki várta esetleg. Összecsaptak a fejem fölött a hullámok, és lassan annak is örülnék, ha egybefüggően hat órát aludhatnék, de talán majd ma! Pedig micsoda két nap volt!
Mesterházy lemondott. Örülnék, ha az MSZP eltűnne a süllyesztőben végleg, de azért azt valljuk meg, érdemes elgondolkozni ezen vágyamról egy percre. A két volt miniszterelnök vezette tömörülés nem hozhat megújulást a baloldalon szerintem, mert mindkettő bizonyította korábbi kormányvezető munkájával, hogy közük nincs a baloldalhoz. Két nagykapitalista, aki nagykapitalistákat szolgál ki készséggel, kiárusítja az országot, ha kell, és egyedüli politikai mértékegységük a GDP.
Szóval bennük egy kicsit sem bízom. Ők biztos nem hoznak megújulást a baloldalon, és ha fejemhez tartanának egy fegyvert, hogy mondjam meg, a DK, az Együtt/PM és az MSZP közül melyik maradjon meg, talán mégis az MSZP-t választanám. Ebből legalább még ismerek egy-két normális embert vidéken, akiknek még van közük a való világhoz, az emberekhez, mert a DK-nak és az Együtt/PM-nek – vajmi kevés. Köszönjük, de az LMP sem a baloldal megújítására készülődik, mert bár számos baloldali értéket felvállal, szerintem jó lesz neki ez a center, ahol helyet próbál magának szorítani.
Így, ha kigyomláltam a DK-t és az Együtt/PM-et, marad Mesterházy és bandája a posztkommunista örökséget őrző párttal. Lehet erre a vezetőre mondani, hogy sótlan, nem kellően karakteres, és hogy nem áll jól neki a bajusz/szakáll, de tény, hogy befiatalította a frakciójának egy részét, és a volt MSZMP-s III/3-as állomány nagyját már pihenőpályára tette. Teret engedett pár értelmes fiatalnak, és nekik adott lehetőséget, és bár a mostani MSZP frakció elég heterogén, azért van ott pár intelligens, motivált fiatal is, akikben azért lenne potenciál, és már úttörők sem voltak, nemhogy kommunisták. Nem akarom én fényesre festeni az MSZP-t, hiszen még mindig ott sertepertél pár ember, akinek lehet, hogy inkább a dutyiban lenne a helye, mint a magyar közéletben, de azért szerintem igenis tett valamit a baloldal megújításáért Mesterházy. Márpedig most ő lelép, és rögtön milyen nevek merülnek fel, kik szólalnak meg a médiában: Kovács László, Lendvai Ildikó – és persze Szanyi kapitány is rögtön osztja az észt. Nyilván, ha szeretném az MSZP-t, akkor nem az LMP-ben lennék, de Isten látja lelkem, nem szeretem én egy kicsit sem, de arra lenne egy liter pálinkám, hogy rosszabb jön Mesterházynál. Mindenesetre érdekes idők elé néz a baloldal. Örülnék én, ha végleg eltűnnének a politikai palettáról, de százezrek bíznak bennük, osztják nézeteiket, és akármilyen elcseszett nyolc évet kormányoztak, akármennyi kárt tettek, még mindig vannak, akik akarják őket, így valamilyen formában, hívják azt, DK-nak, Együtt/PM-nek, vagy Magyar Liberálisoknak – maradni fognak. És a sok-sok rossz közül, ami közülük jöhet, talán Mesterházy volt a legkisebb rossz. Talán... Szóval – érdeklődéssel várom mi sül ki ebből.
Utána, az elmúlt két napban tovább pörgött Lázár a KEHI-vel az Ökotárs sztorin. Megnyugtató úgy élni, hogy tudom, hogy a NAV, az ÁSZ, a KEHI, az Ügyészség a kormány végrehajtó komiszár szervei, már-már inkvizítori jogokkal, akik ha kell, jogi alap és elvek nélkül, maximálisan kiszolgálják a regnáló kormányt, és bármikor tönkretehetnek bárkit, ha nem szimpatikus. Nehogy már hatalmi ágak szétválasztását, a közigazgatás függetlenségét gondolja valaki járhatónak! Praktikusabb így, mert legalább tudhatjuk, hogy mire számítsunk. Érdeklődve, szánakozva figyelem, ahogy szerencsétlenekre próbálják elég erőltetve ráhúzni az LMP-t, hogy a mi szatellitünkként bennünket pénzel, pedig tudom jól, hogy annyi közünk van a felvonultatott Liberális Fiatalokhoz, a Labrisz Leszbikus Egyesülethez, meg a többihez, mint a Magyar Gárdához. Vagy még annyi sem, mert arról én már korábban is hallottam, míg ezekről a szervezetekről most hallok először. De ez nem számít, mert ha Lázár bögyébe került az Ökotárs – akkor nem lennék szívesen Ökotárs-vezető a napokban. Mindegy ezeknek kormányzati nagyembereknek, mi az igazság, mi a jog, mi a nemzetközi megállapodás, ha ki akarnak csinálni, akkor úgyis kicsinálnak, kerül, amibe kerül.
Erről az „úgyis kicsinálnak” dumáról meg rögtön ott vagyunk Kishantoson. A bíróság feltette a koronát a kormányzati célkitűzésre, hogy ellehetetlenítsék Ács Sándorné ügyét (ami egyben jelképes zászlóshajója a hazai ökogazdálkodásnak is), és bebizonyítsák: kinyírnak mindenkit, aki ellenük fordul, akár csak szavakban is. Semmi értelme nem volt az egésznek, sőt céltalan, ostoba pusztítás volt, az erő diadala az értékek felett. Az MTI-nek mondtam róla valamit, és nem tudom, mit kellett volna még tenni. Mindez ugyanazon a napon, amikor a Fidesz benyújtotta az önkormányzati törvény módosítására irányuló kezdeményezését.
Mi ültünk a pénteki frakcióülésen, és épp arról vitáztunk, hogy a Jobbik mentelmi jog felfüggesztésére irányuló javaslatával szemben tartózkodjunk vagy ellenezzük, és ekkor még arra számítottam, hogy hátha legalább már pénteken időben hazaindulhatok végre a családhoz, az otthoni munkákhoz, amiből semmi nem halad. Persze a hazaindulás ismét füstbe ment terv lett, mert először Bitay sajtótájékoztatóját kellett megvárni, utána meg jött a hír a Fidesz törvénymódosítási tervéről. Voltak, akik meglepődtek rajta.
Voltak, akik azt gondolták, hogy ezt nem lehet megtenni, ez már túlmegy mindenen, mert ez olyan szinten sérti a demokráciát, az alkotmányos jogokat, a jó erkölcsöt, hogy ez nem történhet meg.
Kishantosi bírósági döntés után már csak rezignáltan vontam vállat: na és? Ezen normák megsértése az elmúlt négy évben sem zavarta a nép kétharmados felhatalmazását magukénak érző vezetőinket, miért pont most zavarnák? Volt a frakcióban, aki dúlt-fúlt, volt, aki kínjában nevetett, volt, aki azonnal azon rágódott, hogy miként akadályozzuk meg, én meg rágódtam Kishantoson, hogy azoknak a szerencsétleneknek, akiknek az életük munkáját veszik el, pusztítja el a hatalom immár végleg, remény nélkül hagyva őket, azok mit érezhetnek, és én mi a fenét mondjak erről a sajtónak.
Most volt elsőként képviselőségem óta, hogy egyszerre több olyan dolog is történt, amelyek közül érzelmek nélkül, racionálisan kellett volna választanom, hogy melyikre koncentráljak, de nem ment a racionalitás, az érzelmek győztek. Így Kishantoson rágódtam, hogy mit lehetne segíteni nekik. Gondoltam, majd András, aki úgyis okosabb az ilyenekben, majd kitalál valamit az önkormányzati törvényre, én meg találjak ki valamit, hogy mit tudok segíteni a kishantosiaknak.
Ennek a Bitay nevű fiatalembernek, akit úgy első megszólalásra jól pofán kéne vágni, elégtétel lenne az, ha odamennék szépen kérni. Könyörögni. Ha megalázkodva és könyörögve próbálnám rávenni, hogy segítsen földet szerezni, hogy a kishantosi álmok tovább élhessenek?
A Fidesz – tetszik, nem tetszik – hazánk legerősebb politikai ereje. Ezzel szemben erővel mit sem érhetünk el, csak alulmaradhatunk. Mindent visz alapon övé az erő, a hatalom, a KEHI, a NAV az Ügyészség. Vajon van bármi, ami rábírhatná ezeket, hogy gyakoroljanak kegyelmet egy ügy felett, ami saját bevallásuk szerint nekik is fontos? Egyszer legyenek nagyvonalúak és nézzék el, hogy van olyan kishantosi, aki szidta őket? Nem lehetnének egyszer egy kicsit olyanok, amilyennek egy nagy hatalommal rendelkezőnek lennie kellene?
Szóval – így jött el a ma reggel, az LMP pártkongresszus. Nem szeretem ezeket a kongresszusokat most már, mert úgy érzem, hogy amikor ennyi baj van szerte az országban, akkor bűn magunkkal foglalkozni, saját ügyeinket tárgyalni. De azért büszke voltam, amikor egyhangúlag megszavazta kongresszus, hogy jelenleg nincs olyan párt a parlamentben, akivel össze szeretne fogni, és egyedül civilekkel hajlandó tárgyalni az önkormányzati választásokon.
Kicsivel több, mint egy éve, amikor még párton kívül pártalapítóként szemléltem az LMP-t, és ugyanezt kimondta a párt, és kockáztatva a kettészakadást, kockáztatta a politikai süllyesztőt kitartott azon elvek mellett, amit 2007-ben megfogalmaztunk, szintén büszke voltam. A szakadás után a pártot 1%-on mérték, és senki egy lyukas garast nem adott volna a párt jövőjéért, hogy lesz még parlamenti párt újra. A mostani döntés az LMP-nek kevesebb önkormányzati helyet jelent, kisebb támogatottságot, kisebb esélyt eredményes szereplésekre, kemény ellenzéki kritikát – de egyben az elvekhez való hűséget is, és talán reményt azoknak a szavazóknak, akik akarják hinni, hogy lehet a harmadikutas politikának létjogosultsága.
Estére, mire hazaértem, egyik lányom már aludt, így a közös játék megint elmaradt, a másik kettőnek legalább olvastam, és bizakodva fektettem le őket, hogy hátha a holnapi napom tényleg Túrkevén telhet el, és csak hétfő kora reggel kell visszamennem, amikor folytatódik minden, ami a héten elkezdődött.
A katonaság utáni első munkahelyemen a főnököm és barátom arra tanított: aki kitűzte a zászlót, az lengesse. Ezt nem feledve megyek vissza hétfőn, és eszemben nincs, hogy a jelen sorokat panaszkodásnak szánjam: továbbra is csupán betekintési lehetőség annak, aki kíváncsi, egy kezdő politikus mindennapjaiba.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.