Április 22 az elmúlt 20 évemben mindenkor a Föld napját jelentette elsősorban. Környezeti nevelési rendezvények, kirándulások, családi programok, előadások, ifjúsági akciók jellemezték ezt a napot mindig, és cserben hagyott szervezetem ma is effélékkel foglalatoskodott ma, míg én, már politikai gondokkal küszködtem: hová a francba osztogattam el az EP aláíróíveket? Vajon meglesz mind? Kinek adhattam még, hiszen hiányzik? Ma 16 óra a határidő!
Kora reggel kezdtem összeszedni az aláírásgyűjtő íveket, hogy pártbéli társaim javából talán kettő, vagy három (legrosszabb esetben egy) képviselje az általunk fontosnak tartott értékeket az Európa Parlamentben. Nyilván minden volt, ami jöhet: egyik ember elment dolgozni a szomszédos településre és otthon bezárva hagyott két ívet, amihez nem fértünk hozzá. Másikat nem értük el telefonon, harmadik elment húsvétolni Miskolcra és kiment a fejéből az egész - az ő esetében debreceni LMP-sek segítettek ki, hogy futárként azonnal felhozzák utánunk Budapestre. Megyei vezetőnket, Ernőt felszedve együtt indultunk meg a fővárosba, hogy többször átszámolva, a számokat ellenőrizve hozzájáruljunk az ajánlóívek leadásához.

A mai Föld napján azért dolgoztam, hogy az európai uniós jogalkotás legyen környezettudatosabb, bölcsebb azzal, hogy Meszerics Tamást, Csiba Katát és Hekka néven közismert Heltai Lászlót megpróbáljuk odaküldeni. Tudom, hogy a három fő bejuttatásának reménye az OGY választás eredményének ismeretében több, mint optimizmus, de ki ne rágódna el magában, hogy mire költené el az ötös lottót? Sajnálatosan alacsony részvételre lehet számítani, a Jobbik még most is tarolni fog vidéken, de hátha páran észbe kapnak az újabb Fidesz 2/3-on, és elmennek, és hátha az LMP-t húzzák be, hiszen mi mást tehetne egy gondolkodó, hazája jövőjéért aggódó?
Nyilván - az LMP-ben van még hiba, és talán még nem esett át minden gyerekbetegségen - de kifejezetten érik, érik, hogy alkalmasabbá, erősebbé váljon a vezetésre - mert sajnos alternatíva sehol.
Még idén is azt mondtuk többen a párton belül: nem csak a közvélemény-kutatások miatt nem nevezünk meg miniszterelnök-jelöltet, hanem azért, mert belátjuk, hogy az LMP még 2014-ben nem kész a kormányzásra. De érzem, hogy hétről hétre alkalmasabb, minden beszélgetés, lépés, azt erősíti bennem, hogy van remény, hogy kormányzóképes erővé válva várjuk a 2018-at.

Az idei Föld napján tehát azért tettem, hogy az elmúlt héten szerzett ajánlások feljussanak a fővárosba, hogy azok rendben legyenek, szám szerint sorrendbe rakva az ívek, tisztázott, ellenőrzött lapok kerüljenek leadásra hiány nélkül. A Föld napja nekem most a szakmapolitikáról szólt, hogy növeljük a párt befolyását, érdekérvényesítő képességét és európai jelenlétét, és ezzel növeljük azt az európai erőt, ami egy magasabb igényű környezetről és jobb emberi életről álmodik.
Nagyon szeretném, hogy sikerüljön minél jobb eredményt elérni!

Ezen kívül - talán nem szerénytelenség megemlíteni - kezembe akadt ma a “Hetek” c. folyóirat aktuális száma, akinek újságíró kollégája múlt héten Túrkevén meglátogatott. Érdeklődéssel futottam át a cikket, egyetlen kis baki maradt benne, az is az én hibám, hogy nem vettem észre, hiszen átnézhettem volna alaposabban a cikket, de valamikor épp úton voltam rövid alvás után, amikor lehetett volna. A cikket anyukám remélem, nem látja meg, mert ha meglátja a fotót, hogy melós ruhában fogadtam az újságírót, azt hiszem, kapok a fejemre. Azt hiszem, az LMP-s stílustanácsadónál (ha van ilyen - még nem találkoztam vele) is a szőnyeg szélére kerülök, mert valóban átgondolhattam volna, hogy így kell-e fogadni egy “államférfinak” az újságírót. Na, ez már így veszett, de a cikk jól foglalja össze a beszélgetésünket, tehát akit érdekel, annak ajánlom elolvasásra.

S zárom mai soraim azzal, amivel kezdtem: Föld napja van. Emlékezzünk meg erről, mert észre sem vesszük, hogy a bolygó, amin élünk mit is nyújt nekünk. Ma már bioszféra-szolgáltatásoknak hívják azokat a természeti erőforrások által nyújtott javakat, amelyek által nem lenne emberiség, és amelyeket ez az egyedülálló bolygó nyújt a hálatlan, vele szemben rútul viselkedő emberiségnek. Nem lenne gyermekünk, nem lenne ételünk, nem lenne napfényünk, nem lenne örömünk e funkciók működése nélkül. Mégis nap mint nap pusztítjuk, öljük, figyelembe se véve, hogy a Föld számára semmik és senkik vagyunk, mert a Föld történelme szempontjából észrevétlen kis pont vagyunk csupán. Soha nem az volt a kérdés, hogy a Föld meglesz-e nélkülünk, mert meglesz, kiválóan. A kérdés az, hogy fenn tudunk-e maradni azok között a körülmények között, amelyeket teremtünk magunknak. Az LMP egy esély erre, hogy segítse az ország vezetését abba az irányba, hogy nemzeti szinten ezekkel a természeti erőforrásokkal bölcsen, fenntarthatóan gazdálkodjunk, de valójában az emberek is nagyon sokat tehetnek mindennapi magánéletükben. Tehetnek lakásuk berendezésével, energetikai megfontolásokkal, hulladékmentes törekvésekkel, keletkezett felesleg kezelésével, vásárlásaikkal, közlekedésükkel, viselkedésükkel, döntéseikkel, magatartásukkal a természetben.
Boldog Föld napját kívánok mindenkinek, és felelős gondolkozást a mindennapokban!

SallaiRB

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://sallairbenedek.blog.hu/api/trackback/id/tr536236484

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása