Reggel óta itt vagyok a pártkongresszuson, most ráérek írogatni, így túlesek a mai naplóbejegyzésemen, nehogy valaki azt higgye, hogy eltűntem. Úgy is van egy téma, ami foglalkoztat, és segít, ha kiírom magamból.
Politikusi alkat hiányát jelzi bennem az, hogy nekem nehezen megy az őszinteség mellőzése. A képmutatást pedig nem szeretem. Ez nem pozitív tulajdonság, sokszor átok. Megvallom hát: az élet menetén még soha nem voltam, és vegyes érzésekkel készülődöm arra, hogy délután elmenjek. Korántsem azért, mert ne tartanám fontosnak a megemlékezést, hanem azért, mert még soha nem voltam. Az ok tehát más. Az igazat megvallva talán egyszer hallottam róla, hogy van ilyen, de igazából nem merül fel bennem soha, hogy ilyen vagy olyan más tényleg fontos menetekért, tüntetésért, megemlékezésért a fővárosba utazzak. Sajnos ilyen időtöltés nélkül is van elég dolgom, így a saját családommal sem tudok eleget lenni, amellett, hogy az utazás költségének bevállalása bármilyen fontos üzenetért magánemberként, nem elvárható a családi kasszákból a legtöbbeknek, azaz a társadalom többségének sem áll ez módjában, a fővárostól lévő távolság miatt.
Tudom, most mondhatják, hogy aki országos politikai pályára készül az tényleg készüljön arra, és foglalkozzon tömegeket érintő szimbolikus közügyekkel is, de ezt részben én vitatom, hogy ez önmagában egészséges politikai kultúrát tud teremteni, részben pedig nem készültem én országos politikusi pályára, hanem egyszerűen ezt hozta az élet.
Szóval, soha semmi közöm nem volt az élet menetéhez, és ezért voltak vegyesek az érzéseim a részvételemmel kapcsolatban. Nem képmutatás elmennem így, pusztán azért mert egyre nagyobb eséllyel a jövő héttől országgyűlési képviselő leszek? Nem hazugság a jelenlétem, és nem képmutatás ha korábban soha nem voltam jelen? Szabad így részt vennem, nem hiteltelenség a részvételem?
Andrásnak megígértem, tehát biztos volt, hogy megyek, de azért délelőtt, a pártkongresszuson még próbáltam pár cimborától egy kis bátorítást szerezni, mert az aggályaim megvoltak továbbra is. Mindenki olyan politikai tanácsokat ad, hogy maradjak vidéki parasztgyerek, ne változtassak a politikai kommunikációmon, ne használjak sem más szavakat, se más stílust, ne öltözködjek másként, mint egyébként teszem, hagyjam a fenébe nyugodtan a nyakkendőt és az egyszínű ingeket, ha egyszer a kockás ingeket szeretem - és így tovább.
Ha ezt várják el tőlem, hogy maradjak, aki vagyok, akkor mégis miért jó az, ha megváltoztatom a szokásaimat, és olyan helyekre is elmegyek, ahol korábban soha nem voltam?
Végül párton belüli barátok meggyőztek: az LMP egyik vezető politikusaként tudomásul kell vennem, hiába járok kockás ingbe, hiába első reakcióm Bitay Márton nyilatkozataira a “földet a gazdáknak” program kapcsán, hogy jól pofán kellene vágni a pofátlan hazugságai miatt, hiába fontosabb továbbra is a családom és a vidék, ahonnan jövök, mint a pártpolitika - ettől még mégiscsak megváltozik az életem. Akármennyire nem szeretem a fővárost, mégis egyre több időt kell majd itt töltenem, hiába nem szeretem a politikusokat, mégis egyre többet fogok velük találkozni (sőt azzá is kell válnom valamennyire), és bizony el kell mennem olyan helyekre is, ahová korábban nem jártam, mert a pártot méltón kell képviselnem.
Azoknak az embereknek az elvárásait, értékeit, akik megtiszteltek azzal, hogy a parlamentbe küldtek, képviselnem kell. Egyetértek a párt nézeteivel, osztom az LMP véleményét és a párt részére fontos az, hogy részt vegyünk a megemlékezésben, részesei legyünk annak kifejezésében, hogy nem engedünk feledni olyan elfogadhatatlan, megérthetetlen eseményeket, amelyeknek soha többé sehol nem szabad előfordulnia, amiből tanulnunk kell és okulni, akkor természetes, hogy ott kell lennem. Ráadásul már úgyis itt vagyok a kongresszuson a fővárosban, akkor ez természetes, hogy menjek. Így délután találkozom azzal, aki még eljön. Életemben első alakalommal ma délután részt veszek az élet menetén, és ezúton én is részt veszek abban a megemlékezésben, közös kegyeletben, amit a menet felvállal. Valahol olvastam róla, hogy az élet menete célja, hogy megtanítsa a holokauszt leckéit és megmutassa a jövő generációinak, mi az oka annak, hogy megfogadják: ez soha többé nem fordulhat elő. Ma délután részt veszek ezen a leckén, aki gondolja, hogy jó szívvel tud csatlakozni, az még jöjjön szerintem - mi ott leszünk.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.