Szóval, folytatom...
Az említett földforgalmi törvtény igazából már némileg korlátozza az első kockázatot (habár a földtörvény már konkrétabb szabályozást is tartalmaz) de eközben a másik két kockázattal sajnos mit sem tesz, holott - véleményem szerint azoknak káros hatásai a vidékre, a helyben maradásra, helyi foglalkoztatásra - lényegesen nagyobb problémát képeznek, mint az első, habár az sem elhanyagolható.
A külföldiek (jogszabály külföldi alatt érti a nem EU-s állampolgárokat, de én jelen értelemben a köznyelvi szóhasználatnak megfelelően a nem magyar állampolgárokat értem alatta) földtulajdonszerzését a jogszabály korlátozza, ami nagy vonalakban meg is teremti az alapjait az első pontban felvázolt probléma megelőzésének. Nyilvánvalóan lenne mód ezen szabályozás szigorítására, kibővítésére és az LMP jelenlegi frakciója (aminek tehát még nem vagyok tagja) épp most ezt kezdeményezi is. Erről sok szó esett mostanság, erre bővebben nem térnék ki. Szerintem egyébként a három probléma közül - jelenleg - ez a legkisebb. Nyilván a korábbi években zsebszerződésekkel jogszerűtlenül“átjátszott”term
Vegyünk egy példát: van egy “sógór”, aki a korábbi években megfizetett egy strómant, hogy az ő nevére hadd vegyen meg mondjuk 500 hektár földet. Úgy volt vele, majd a moratórium után nevére íratja, és kész. Itt bérmunkával termeltet, és otthon, bájos és tiszta kis osztrák falujában élvezi bölcs befektetésének hasznait.
Most a Fidesz megcsinálta saját nagyságába és bölcsességébe vetett hittel ezt a bizonyos földforgalmi törvényt, így mit csinál a sógor? Bosszankodva vesz egy kis házat a faluban, ahol az 500 hektárja van, bejelentkezik állandó lakcímmel (vagy nagyobbik fiát bejelenti), az osztrák papírjaival igazolja mezőgazdasági gyakorlatát vagy múltját, bejelentkezik mg. termelőként, és folytatja azt, amit eddig csinált, de most már saját nevén. Eltelik 3 év, és egy szimpla adásvétellel, a reális ár ötszöröséért kiteszi a kifüggesztést, hogy megveszi a földet. A stróman kap még egy kis pluszt a szolgáltatásáért, de miután mg. termelőnek adja el a nevén lévő termőföldet, így adókötelezettsége nincs a többszörös áron kifüggesztett földért, és részéről kész az egész.
Mit csinál a helyi 30 hektáros kistermelő? Semmit. Nem akar és nem tud 500 hektárt megvenni, és az irreálisan magas vételi ár akkor is elriasztaná, ha történetesen a példámban nem 500 hektárt, hanem 5 hektárt használtam volna.
És ezzel a Fidesz - kidobhatja a jogszablyát, mert semmit nem segített.
Ezért nagyon-nagyon fontos, hogy a korábban illegálisan megszerzett földek átírására és újak megszerzésére ne legyen mód, és minél tovább húzzuk annak a lehetőségeit, míg a magyar termelő gazdagodik és élni tud esetleg majd elővásárlási jogával. Persze akkor már - miután a sógor 3 éve helyben lakik - talán nem is lesz elővásárlási joga, és a “hajára kenheti” magyar állampolgárságát és elvi - gyakorlatban nem érvényesíthető - elővásárlási jogait.
A gond tehát jócskán megmaradt, és a jelentőségét nem azért tartom kisebbnek a másik két problémánál, mert nem komoly a probléma, hanem azért, mert területnagyságát érintve a másik két problémához viszonyítva eltörpül. Mindemellett azért ne zárjuk ki annak a lehetőségét sem, hogy tényleg van egy osztrák gazda, aki kint pár hektár földjét eladta, mert tudta, hogy nálunk annak áráért a többszörös területhez juthat, és tényleg ide akar jönni letelepülni és dolgozni, foglalkoztatni szeretne, mert abban látja saját boldogulásának útját, és adja Isten még valami takaros kis menyecskét is fog magának. Megvan hozzá a szaktudása, a tőkéje és olyan munkakultúrája, ami azért nevelő hatással lehet jó néhány vidéki térségben. Ezek az emberek nem hiszem, hogy veszélyt jelentetnének a magyarságra és a vidéki munkahelyekre, sőt, akár kedvező hatásai is lehetnek.
A probléma tehet összetett, és ennek megoldására átmeneti megoldásként ott vannak az LMP most készített javaslatai, amelyek időt nyernének.
A másik két nagy-nagy gonddal azonban a korábbi kormányok épp úgy, mint a mostani országgyűlés (remélhetőleg majd nem így a május 6-án felálló) gyakorlatilag mit sem foglalkozik és foglalkozott, ami komoly felelőssége az elmúlt 20 év politikai elitének.
A 2. probléma nem új keletű, és a 2000-es évek közepén gyorsult fel annak üteme és számos tünete a vidéken. Ez a birtokkoncentráció, a nagybirtoki struktúra kialakulása. Ma már a vidéki térségek többségének területére jellemző a nagybirtok-rendszer, sajnálatosan alacsony foglalkoztatással. Ebben megtaláljuk a volt téeszek társasvállalkozásokká alakult szerepét épp úgy, mint a kárpótláskor ügyeskedők jelenlétét, vagy csak a szorgalmas, de telhetetlen gazdák sokaságát. Ezek között van pusztán növekedési határokat nem ismerő parasztember épp úgy, mint zsivány gazember, aki kihasználta egy rendszer hibáit.
Nem szeretném azonban a nagybirtok definiálásnak feladatát magamra venni, mert a jelenlegi köznyelvi retorika elhibázott, hiszen rendszerint csak hektárokról beszél, és azon tanakodik, hogy 500 hektárnál, vagy 1000 hektárnál kezdődik a nagybirtok. Pedig egyáltalán nem mindegy, hogy 200 hektár 35 aranykoronás, intenzív művelésre alkalmas, öntözőrendszer alatt lévő szántóterületről beszélünk, vagy ugyanekkora kiterjedésű, 6 aranykoronás szikes gyepről, aminek legeltetéses hasznosítása is csak korlátozottan lehetséges. A területalapú támogatás mértéke mindkettő esetében azonos, ám a jövedelmezőségi lehetősége: ég és föld.
Ugyanígy a “nagybirtok” kifejezés hangzása sem mindegy, hogy mit takar. Ha egy nagybirtokhoz (akár 1200 hektáros jelenlegi birtokmaximumhoz) 20 hektáronként tartozik egy munkahely, és a birtok eredményesen gazdálkodik, fizeti az adót és legális munkahelyet teremt, vagy ettől eltérően 500 hektáronként van egy bejelentett munkahely. Egy sok embert, társadalmi igazságossági szempontokkal foglalkoztató 800 hektáros nagybirtok jobb, mint egy 200 hektáros őstermelő, aki senkit nem foglalkoztat, és csak nem is főállásban gazdálkodó, és őstermelői hátterét kihasználva még az adót is kikerüli.
A foglalkoztatás mértéke mellett nyilván az sem mindegy, hogy valaki rabszolgatartó kategóriában foglalkoztat, vagy tisztességes jövedelmet ad alkalmazottjainak.
A kampány idején a kampánystáb egyszer Felcsútra küldött, hogy Mészáros Lőrinc részére, mint az egyik legtöbb közforrást hazavivő vállalkozónak, adjak át egy aranytalicska díjat. Akkor olvastam róla, hogy míg ő és a felesége Kft.-jük osztalékaként 800 millió forintot kapott, addig több mint 130 alkalmazottjára összesen, együttesen 157 milliót költött.
Ha ilyen az elosztás, akkor a társadalomban a gazdagok és szegények közötti különbség nyilván csak egyre nagyobb lesz, holott a jóléti európai társadalom ígérete messze nem ez.
A “nagybirtok”-ra tehát nem mondható ki egységesen a társadalmi bűnösség, de tény, hogy számos esetben jellegéből következik az, hogy kisebb értékű terményt állít elő, kevesebbet foglalkoztat, miközben a gazdaság számára térségenként rendelkezésre álló természeti erőforrásoknak egy nagyon komoly hányadát köti le sokszor öncélúan.
- 1 perc, és folytatom... - tényleg nem a legszerencsésebb ez a Facebook felület az ilyen véleményekhez...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.