Bakker - nem gondoltam volna, hogy az MSZP is figyeltet! De hát jogos: pont ők ne?
Ma már nem is írom, hogy “kezdő” politikus naplója, mert nyilvánvalóan profivá értem az elmúlt két hétben, hiszen mindössze 2 napja voltam politikus, amikor javasoltam itt a fészbukon az MSZP-nek, hogy léptesse vissza a jelöltjeit az LMP javára, ha akar valamit. S lám, alig több mint 2 héttel később: bekövetkezett. Csakis a húsvét miatt tarthatott ilyen sokáig, hogy lépjenek.
Gondolhatnám, hogy véletlen az egész, és a saját naccerű ötletük volt, de az országos kampányukat, meg az összefogás összekovácsolását végignézve úgy érzem, hogy kizárt, hogy ezt maguktól találták ki. Aki ilyen politikai érzékkel rendelkezik, ahogy ők kormányváltásra készültek, azoknak maguktól nem jut az eszébe, egy ilyen “klasszikus”.
Nos, kezdő politikusként, kb. pályafutásom csúcsára értem, immár politikai látnok is vagyok. Flegmán figyelem a politológusokat és elemzőket, nekem két nap kellett csak a politikában töltenem, mikor már láttam, hogy mi a törvényszerű... Kissé meg vagyok hatódva magamtól és persze az MSZP-től.
Elsőként mikor olvastam a hírt, hogy az MSZP visszalép egy LMP-s főpolgármester-jelölt javára, csettintettem - hú gyerekek, ezek aztán furmányosak! Na ebből, hogy jössz ki kis pártom? Ha igent mondasz, akkor rád húzzák, hogy összebútoroztál a kommunistákkal, ránk ég a marxizmus és az elmúlt nyócév, természetesen a Fidesz 6 főre emeli a minimális frakciólétszámot, Bajnaiék majd mondják, hogy Mesterházy az életükre tör és a Jobbik előjön az eszdéeszezéssel. Ha nemet mondasz: jön az “őfelsége ellenzéke” duma, az “Orbán Ramszesz pincsikutyája” duma, jön, hogy mi is fidesznyikok vagyunk, stb.
Szóval, elsőre - egy klasszikusnak tűnt, tényleg. A senki által nem ismert Cassius Clay (később Muhammad Ali néven ismertté vált) ökölvivő a korabeli király, a verhetetlennek tartott Sonny Liston ellen vetett be ilyet.
Elsőre így éreztem.
Na, ebből hogy mászunk ki? Erre jön András, belenevet a világba, és azt mondja: “Ez vicc!”
És tényleg az. Hogy lehet ezt komolyan venni? Hogy lehet ilyen pártot komolyan venni? Mi lett a “megvan a jelöltünk, és az Horváth Csaba” dumával? Tulajdonképpen csak azt mondhatjuk, egy tigrisidomárból lett pszichiáter higgadt nyugalmával: jól van, persze, csak csináld. Akarsz még róla beszélni?
És hagyjuk. Mi még keressük az igazit, mert tök véletlen egyetlen LMP-s politikus sincs korábbi főpolgármesteri tapasztalatokkal, de legalább tisztességes emberekből van pár, akiknek esze is több van, mint a mostani fővárosvezetésnek. Így ha más különösebb igény nincs, legalább ilyenből tudunk válogatni.
Szóval - ez volt a nap fő politikai eseménye itt belföldön, szerintem.

Szívesen számolnék be a felcsúti stadionról is, de arról lekéstem sajnos piszkosul. Ez a húsvét, meg locsolkodás, meg földtörvény, meg minden, elvitte az időm, pedig tök jó lett volna múlt hét pénteken írni róla. Ezek a szemét http://cink.hu/ -esek olyan jópofákat írtak, hogy elveszik a kedvem még az élcelődéstől is, mert ők úgyis királyabban csinálják. Ez a Szily külön kiborít, minden poént elnyom, és nekem, szegény politikusnak egy sem marad. Már a feleségem is szívesebben olvassa, mint engem, így nem győzök teperni egy lájkért itthon is.
Itt Túrkevén is van egy halom focibolond, hogy nem lett egyikből sem miniszterelnök? Ki tudja már hol tartanánk... Na mindegy, készülök a holnapra, mert a párttól kaptam házi feladatokat, és késő van - és a látnokok is alszanak néha.

SallaiRB

Címkék: LMP Bajnai Napló cink.hu SRB Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://sallairbenedek.blog.hu/api/trackback/id/tr106236635

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása