Itt ülök plenárison, most már olyan, mint amilyennek a televízióban látszódik. Mindenki mondja a saját politikai véleményét, de senki nem kíváncsi a másikéra. Húsz perce beszél Lázár képviselő úr és érvel: most jön a minisztériumi struktúra legeslegjobbika, a kormányok legeslegjobbika. Végre létrejön a csúcsminisztériumként működő miniszterelnöki minisztérium, ami minden nemzeti és EU-s forrás fölött rendelkezik. S ha véletlen annak élére a t. miniszterelnök úr egy zseniális polihisztort találna, aki mindent ért, mindet átlát, és mindenben kompetens, akkor végre a magyarok csillaga felfelé fog ívelni (bizonyára sasszárnyon...).
Nos, tehát úgy van, ahogy gondoltam, itt már tudok naplót írni, habár tegnap nem tudtam, arra nem volt idő, így is késő este végeztünk, de az egész nap szerintem szörnyű volt.
Mindenki beszél folyton, senki nem figyel a másikra, az a csoda, hogy tudnak úgy beszédet tartani, hogy nem hallják a saját hangjuk a felszólalók.
Későn este Schmuck Erzsivel indultam el kijáratot keresni, bolyongtunk a parlament folyosóin, és úgy éreztem a csodás falak között, hogy bármelyik pillanatban szembe jöhet valami kísértet. Ódon, történelmi falak csendes méltósággal zengik vissza a lépteket, néha egy-egy díszes ablak megzörren. Az biztos, hogy a parlamentet továbbra is csodálatosnak látom, azt hiszem minden gyermeknek tanulmányai befejezéséig látnia kellene ezt, megcsodálnia, megnézni a nagy időket megélt falakat, díszes lépcsőket, íves boltíveket.
Habár bevallom, hasonlóan érzek a legtöbb világörökségünkkel, természeti kincsünkkel, nemzeti parkjainkkal is - oda is el kellene vinni a magyar gyerekeket, mindet. Rangsort viszont nehéz lenne készíteni nekem, hogy melyiket a fontosabb megnézni. Mind fontos, mert hasznos lenne, ha tantermi foglalkozások mellett a gyerekek tapasztalati honismeretet is tanuljanak, és azzal megszeressék hazájukat. Hortobágyot nem lehet könyvből megismerni, ha mégoly csodás fotók is vannak a végtelenről. Mindenesetre így a gondolatmenet végén belátom: jó lenne sokkal élményalapúbbá tenni a hazai oktatást, sokkal több tanulmányi kirándulást szervezni, és minél több dolgot, aminek történelmi, földrajzi, biológiai, természetrajzi vonatkozása van, azt közvetlenül, tapasztalási úton megmutatni a gyerekeknek. Habár ennyi erővel miért ne lehetne, hogy minden gyerek eljusson operába vagy egy színházi előadásra is. A vidéki gyerekek többsége felnő úgy, hogy soha, egyiket sem látott.
Na, majd egyszer eljutunk talán ide, addig is röviden beszámolok az elmúlt két napról.

Tegnapi nap több jogszabályt, nemzetközi egyezményt érintő szabályozás volt napirenden. Érdekes ügy volt, többségében, mert tényleg politika volt. Akár az off-shore lovagok lehetőségeinek korlátozásáról volt szó, akár a devizahitelesek kilakoltatási tilalmáról - hosszú, hosszú beszédek voltak, mindenki mondta a magáét, majd a végén szinte egyhangúan átmentek. Az biztos, hogy ha pl. családos anyukákból állna a parlament, akinek otthon meló van, gond, feladat - akkor a tegnapi nappal lehetett volna végezni cirka 15 perc alatt, mert valójában a javaslatok elfogadásában egyetértés volt. De nem anyukák vannak, így mindenki úgy csinált, mintha meg akarna dolgozni a fizetéséért és mondta, mondta.
Na, ma már nem volt ilyen benyomásom: alig voltunk a teremben. Szívesen csesztetem az MSZP-eseket, de le a kalappal előttük: szorgalmasan végigücsörögték a két napot. DK-sok és Együtt-esek nagyon bedurcizhattak, mert látni se őket, véleményük sincs: hallani se őket. Na, nem mintha nagyon hiányoznának, csak azt hittem, hogy majd valamit csinálnak a mandátumukkal. Talán később. A Jobbik még tegnap volt, de ma már volt többször olyan pillanat, amikor az LMP-s frakcióban többen ültünk, mint ők a Jobbikosban. Egyébként egyelőre konszolidáltak: semmi zsidózás, semmi cigányozás, Balczó vezérszónokija pedig egészen jó volt szerintem - meg is tapsoltam, remélem nem vette fel a tévé, mert az LMP-ben biztos kikapok érte.
A napirend előttiekre adott válaszok viccesek. Kb. mindre ezt válaszolják: “köszönjük az észrevételt, felhívom képviselőtársunk figyelmét, hogy már nincs kampány, mert kérdése/hozzászólása csak arra lenne jó, de nyitott kapukat döngetnek, (vagy nincs úgy, ahogy elhangzott), el kell mondjuk, hogy április 6-án ezzel kapcsolatban Magyarország már véleményt mondott, és megerősített bennünket abban, hogy jó irányba haladunk...”
És ez a duma mindenre jó. Még hogy érvek csatája, meg elmék viadala... Fenét. Bohóckodás.
Tök jó lenne, ha valakit érdekelnének az érveim, vagy esetleg meg is hallgatná azokat és elgondolkoznának rajtuk. De ilyen, már a Fideszen belül sincs, nemhogy a parlamentben. Hallom itt a mellettem ülőktől, hogy rájuk se bíznak sok gondolkozást, tőlük sem kérnek semmi véleményt. Nem tudom, hogy mi kell ahhoz, hogy idáig jusson egy demokrácia, de látom, hogy borzasztó a helyzet.
Na, mindenesetre nem panaszkodom, legalább az esélyem megvan, változtassak. Ismerkedek az emberekkel és próbálkozok, hogy hátha találok normális embereket a Fidesz soraiban, mert változtatni csak így tudnánk a dolgokon. A helyzet nem reménytelen, tudom, hogy utálni kellene mindet, de a két nap alatt több láthatóan szélhámos mellett pár igazán motiváltnak tűnő idealistát is megismertem soraikból, akik akarnának változtatni a Fideszen is, csak kisebbségben vannak. Úgy vagyok, mint Luke Skywalker az apjával: még érzem bennük mélyen a jót, csak el kérne érni, hogy a felszínre kerüljön, és legyőzzék a sötét oldalt magukban. De ha már ilyen remek metaforát találtam, akkor még egy: ott ülünk középen, a Fidesz és Jobbik között, és olyanok vagyunk mint a Millenium Falcon, ahogy szembefordul egy csillagrombolóval. Mondják nekünk innen is, onnan is, hogy a sikeres támadás esélye 1:2000-hez, de csak megpróbáljuk. Így folytatjuk...

Majdnem 10 óra volt délelőtt, mire végre, ma hazaértem. Éjszakába nyúlott az esti, Detti által szervezett találkozó, és így csak reggel tudtam elindulni haza. Ma már a hírek a rádióban tényként mondták a tegnap Origóból megismert, tervezett minisztériumi struktúrát. Alig tudok napirendre térni felette, és rágódom, hogy mi a francot lehet erre mondani konstruktívan, merthogy azt ígértük, hogy mi konstruktív ellenzék leszünk.
Ilyesmik járnak a fejemben:
“Mélyen tisztelt Ház, tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszterelnök Úr!
Ön megválasztása alkalmából elmondott beszédében azt ígérte, hogy ön nem pusztán a kétharmad, hanem háromharmad magyarság érdekeit kívánja szolgálni. Ön azt is mondta, hogy (a hírek és tapasztalatok és sokak véleménye ellenére) ez egy demokratikus rendszer, és mint Ön nálam jobban tudja szakmájából adódóan, egy jól működő demokratikus rendszer ismérve, hogy a kisebbség akaratának, vágyának is teret kell adni a döntéshozásban. Természetesen nem a többség érdekei és vágyai ellenére, hanem azzal összhangban, mindenki értékei számára teret engedve. Számomra felfoghatatlan módon jól szerepelt az Ön pártja a vidéki térségekben is, sőt, ott szerepelt igazán jól. Vidéki térségekben, amelyeknek az elmúlt négy esztendő, az azt megelőző nyolc évhez hasonlóan szintén nagyon sokat ártott. Olyan sokat romlott az ottani helyzet, a vidéken élő emberek életminősége, lehetőségei, reményei, hogy még én is a parlamentbe jöttem, hogy ezt szóvá tegyem Önöknek, pedig ez nem volt vágyaim között korábban.
Emiatt elsőként azért kell, hogy szót emeljek, hogy a vidékfejlesztés névlegesen kiemelt szerepe ne szűnjön meg, ne tűnjön el a kormányzati színtérről, mert akkor a környezet- és természetvédelem 2010-ben indult mélyrepüléséhez hasonlóan ez a kiemelkedően fontos téma is elsikkad a stadionépítések, völgyhidak, rekordárú autópályaszakaszok, értelmetlen presztízsberuházások és sasos emlékművek között. Kérem higgye el, hogy Fidesz közeli kommunikációs és marketing cégek (ld. MNVH sztorik) bográcsozó, iszogatós, pavilonsátras, sztárvendéges rendezvényeivel nem lehet a helyben maradást elősegíteni, mint ahogy térkövezésekkel és vidéki szoborparkok kialakításával sem. A vidékfejlesztés ügyének átfogóan kell jelen lennie minden szakterületben, horizontális szempontokkal meg kell jelennie minden ágazati szakpolitikában, de ugyanakkor kell az önálló képviselet, a koordináló szerep a vidéki érdekek kormányzati szintű képviseletében. A magyar vidékről a rendszerváltás óta minden magyar kormány lemondott, minden elmúlt kormányzat csak szavakban állt ki értünk, vidéken lakókért, de legalább jelképrendszerben jelen volt a kormányzat zászlaján az ügy, ha nagyon keveset is tettek azért. Most, mi vidéki emberek joggal érezhetjük azt, hogy már jelképrendszerben sem számít ránk Magyarország új kormánya, már szimbolikusan sem kívánja felvállalni a vidék ügyének képviseletét.
Ez nagyon elszomorít, és rettenetesen csalódottá tesz. Csalódott vagyok azért, mert pártjuk vezetése nem ismeri fel azt, hogy egy terület megfelelően méltó képviseletét önálló minisztériumi képviselet nélkül nem lehet elképzelni a kormányzati struktúrában. De még csalódottabb vagyok a Fidesz vidéki képviselőinek hozzáállása miatt, ha ezt megszavazzák. Vidéki térségekben elsöprő, szinte kizárólagos győzelmet aratott pártjuk, itt a velem egy padsorban ülő képviselőtársaim is büszkék arra, hogy kinek hány falu, kistelepülés képviseletét kell ellátnia, és csalódott vagyok, hogy mindezek a képviselők most nem ismerik fel annak a jelentőségét, hogy mit jelent az, hogy a kormányzati struktúrából a vidékfejlesztési tárca eltűnik.
Csalódott vagyok és szomorú, hogy lemondanak rólunk, vidéki emberekről, mert a földművelésügy és a vidékfejlesztési források szétválasztása, a szakterületek különválasztása azt jelenti: a jelenlegi kormány már csak a zöldbáró rendszer fenntartását érzi fontosnak vidéken, a vidéki szerep egyenlő a földtulajdonlással és agrártermeléssel. A földművelés ügye az, ami súlyt kap, míg a vidékfejlesztés ügye elsikkad, eltűnik. Szeretném hinni, hogy nem hitték el az Önök által olyan sokat bírálta “balliberális” médiaerők vérlázító megközelítését, mi szerint a vidék csak földművesekből, parasztokból áll, nincs ott más, mint földtúrás és parasztromantika. Nincs így, mert a vidék lelkiismeretes tanárok, hentesek, mérnökök, cukrászok, köztisztviselők, felszolgálók, fűtésszerelők, orvosok, ácsok, kőművesek, reklámszakemberek otthona is. És hosszan sorolhatnám még, hogy a vidék kié, kik élnek itt - de a minisztériumi feladatellátás tervéből adódó megközelítés abba az irányba hat, hogy volt téeszes nagyurak és Önök által teremtett zöldbárók megélhetését szolgálja csupán a vidék, vagy fogja szolgálni kizárólag hamarosan: a nagybirtokrendszer és annak kiszolgálást végző jobbágyság jellemezze hazánk területének túlnyomó többségét, lakosságának megközelítőleg 80%-át.
Ez elfogadhatatlan, és így kérek minden vidéki egyéni választókerületben mandátumot nyert képviselő-társamat, hogy hassanak pártjuk vezetésére, hogy a vidék ügyét ne válasszák szét az agrárium ügyétől, hogy az megfelelő politikai képviseletet kapjon, mert a vidéki emberek méltó érdekképviseletet érdemelnek.
Mindemellett a probléma mellett eltörpülni látszik, de hasonló jelentőségű kérdés az a szintén hihetetlenül meggondolatlan lépés, amely az első Orbán-kabinet mintájától eltérő módon nem kíván önálló kormányzati szerepet adni a környezet- és természetvédelem ügyének. Hazánk felemelkedésének záloga a gazdálkodás alapját képező természeti erőforrások, és azok fenntartható használatának kérdése sorsöntő kérdés nemzetünk számára. Örömmel hallottam a köztársasági elnök úr gondolatait a fenntartható fejlődésről alig egy héttel ezelőtt, és szívből ajánlom a kormány figyelmébe azokat! Az a benyomásom keletkezett, hogy a köztársasági elnök úr megértette, hogy a gazdaság a gazdálkodásunk alapját képező természeti erőforrások védelme nélkül nem létezik, nincs tartósan eredményes gazdaság, mint ahogyan jó humánkörnyezet nélkül nincs magyar jövő. Gyermekeink egészségének védelme, a családok jó életminőségének biztosítása elsődleges feladata kell, hogy legyen az Ön új kormányának is az Ön által is sokszor hivatkozott alaptörvény szellemének megfelelően. A környezet- és természetvédelem a legfontosabb közügyek egyike, az egészséges környezethez való jog az egyik legfontosabb alapjog, amit biztosítani kell, de az ágazat szétverésével, kormányzati szintű kizárásával azt nem lehet elérni. Felfoghatatlan számomra, hogy Ön és párttársai, akik egy egészséges, boldog jövőt álmodnak hazánknak, mindezt hogy képzelhetik el a bajok megelőzését célzó zöld tárca nélkül! Kérem fontolják meg ezt a két kiemelt jelentőségű kormányalakítási kérdést, mert ez nem ellenzéki kérdés, nem az ellenzék egy politikusának kérése, hanem az Ön által vizionált jövőhöz szükséges elengedhetetlen eszközrendszer - emiatt tettem szóvá ezt.”
Szóval - valami ilyesmi jut eszembe konstruktív ellenzéki szerepkörben, és ez a gondolatmenet áll közel hozzám. Így szeretném.
De ilyenkor itt a kisördög is a vállamon, és lehet, hogy ilyet mondatna inkább velem, mert legalább ennyire tudnak ez is szívből jönni: “Elmentek a fenébe valamennyien, úgyis magasról tesztek mindenre, ami szent és ami kiemelkedően fontos, hiányzik a fenének a képmutatásotok, hogy ilyen minisztériumot csináltok vagy olyat, mikor utána úgysem adtok hozzá sem eszközöket, sem forrásokat. Tök mindegy, hogy van-e vidékfejlesztési minisztérium, vagy sincs - így se, úgy se számíthatunk tőletek semmi jóra, tudjuk ezt jól itt vidéken.”

Szóval - ez is közel áll hozzám, és rágódom, hogy melyiket is képviseljem, ha életem első felszólalást tervezem a tisztelt házban. Az utóbbi legalább belefér két percbe...

Na, nem agyalok tovább - fáradt vagyok piszkosul, hosszú hét volt.
Csak én vagyok úgy, hogy jót csak itthon tudok aludni?
Sajnos én igazából csak itthon tudom kipihenni magam, ezért is érzem már fekhelyem vonzását most is. Eredeti munkám is olyan volt, hogy rendszerint 5-6 ezer kilométert mentem havonta, de azért ha csak egy mód volt, akár milyen későn, de mindig haza szerettem érni. Tipikus, olyan “mindenütt jó, de legjobb otthon” fajta vagyok. Korábban szerettem csavarogni mindenfelé, szerte a világban is, de mára minden bajom van, ha nem itthon, a saját párnámon teszem le éjjelre a fejem.
A kampány eltelt, az eskütétel előtt is elment a napi ingázás, de ez a hét - ez nagyon hosszú volt. Ikó remek lakótárs, de akkor sem tudok jót aludni, na nem mintha a héten lett volna este, amikor hat órát sikerült volna pihenni egybefüggően.
Jut is eszem erről valami.
Elfelejtettem mesélni, hogy a minap éjjel az albérletbe is alig jutottam be, mert hajnali 1-2 óráig a Széchenyi rakparton maradtam dolgozni, és miután egy kulcs van, Ikó bezárkózott, hogy majd rácsörgök telefonon. Az odáig ment is, csak telefonjának a saját számom csörgését engedélyezte, én meg (ezt nem tudván) az újonnan kapott parlamenti telefonnal próbálkoztam - jó sokszor. Rágódtam, hogy bemászom az elsőn lévő lakás erkélyén, de bizonytalan voltam, hogy melyik erkély, és ha csak lehet, kerülni szeretném a Blikk címlapját. Szóval, az lett a történet vége, hogy egy fővárosi buta módon ültetett fa mellől kiszedtem a karót, amivel valaha megtámaszthatták ültetéskor, és azzal kezdtem el verni egy leengedett rolót - szerencsére jót. Így jutottam be egy kis küszködés után.
Szóval: csak itthon alszok jól, és a hétvégére már olyan piszkosul fáradt voltam most (azaz vagyok még mindig), hogy alig vártam, hogy aludjak egyet ma.
De itthon meg a gyerekek alig várják, hogy hazaérjek, így az alvás ismét éjszakára marad, ha éppen lesz idő, mert mostanában azzal feszt sietni kell. Szóval - úgy kell kialakítani a fővárosi tartózkodásom, hogy ott legyen valami “otthon” érzetem, mert az idült kialvatlanság nem fog jót tenni a munkámnak, az biztos.

Ja, és az is kiment a fejemből, hogy leírjam: beléptem a parlamenti “Men in black” fiúk csapatába. Szerintem rém unalmas módon, tökre egyforma egyenruhában járnak politikusaink. Itthon Keviben csak temetésen látni ilyesmit. Hátulról nem lehet eldönteni, hogy melyik az MSZP-s, melyik a Fideszes - tök egyformák. Meg szerettem volna különböztetni magam tőlük, hogy nehogy azt higgyék, hogy hozzájuk hasonló vagyok, de végül legyőztek. András és főként a feleségem nyomásának engedve, végül vettem egy sötét színű öltönyt a West End-ben, tegnapelőtt, mert az nem volt messze az irodaháztól. Felpróbáltam vagy hatot, de mind úgy állt, mint tehénen a gatya, így végül megvettem a legolcsóbbat. Nyugtatgatnak, hogy akkor is különbözöm a politikusoktól, ha ugyanolyan öltönyt veszek, de azért nem hiszem, hogy sűrűn fogom használni. Kb. minden miniszterelnök beiktatáson, vagy nagyjából ehhez hasonló intenzitással.
A parlamenti asszisztensem is presszionálni próbál, hogy hordjam az öltönyt, mert hétfőn pl. a bizottságom alelnökeivel találkozom, utána meg bizottság elnöki értekezlet lesz, de már tudom: nem fog meggyőzni. Nem azért, mert nem tök mindegy, hogy mibe vagyok, hanem azért, mert magabiztosabb vagyok, ha nem kell feszengenem egy hülye öltöny miatt.

Még annyit máról, hogy megállapítottam, hogy a kutyáim is nagy vesztesei politikai pályafutásomnak, mert míg kecskét, juhot, tehenet könnyű rábízni egy megfelelő emberre, de a kutyapecér szakma kiveszett hazánkból. Pumukli, a pumi is szívesen járta a családdal a határt korábban, de ő ha kellően mérgeskedhet, akkor tök jól megvan az udvar neki lekerített részében is, körbe-körbe futkosva. Ellenben Opál, a magyar vizsla, házában fekszik, nagyon szomorú szemekkel néz ki és látszódik, hogy nagyon hiányzik neki a mozgás és a megfelelő társaság. Pumuklit nem tekinti annak, mert számára egy izgága kis idióta lehet a folyton ugató pumi. Izgalmi állapotba csak akkor kerül, ha a lányaim az udvaron megjelennek a kismacskáikkal, de az izgalmi állapotot - valljuk meg: teljes joggal - akkor a kismacskákon is érezni.

Röviden ennyit máról, holnap majd rövidebb leszek, mert sűrű lesz a nap.

Egyik ismerős említette itt korábban, hogy talán Puskin írt olyat, hogy “nincs rá időm, hogy röviden írjak.” Nem tudom, mondott-e ilyet az oroszok eme óriása, de hogy rám ez illik, az bizonyos. Könnyen fogalmazok, gyorsan gépelek, de képtelen vagyok röviden írni - mindenki bocsásson meg érte!
Mindenkit megnyugtatok, hamarosan ez a probléma megoldódni látszik, kezd bejönni azoknak a jóslata, akik azt prognosztizálták, hogy nem lesz nekem időm naplót írni, ha beindul a munka.
Addig azonban csak az olvasson, aki piszkosul ráér, mert képtelen vagyok röviden fogalmazni gondolatokat, mert minden bonyolult, és egyszerűen fárasztana a rövid fogalmazás, mint amilyenek a politikai hírek mostanság, és mint ahogy némely honlaphírek íródnak.

Két nap elrohant. Frakcióköltözés, frakcióülés, sajtótájékoztatók, rohanás, Fidesz, ideg - politika.
Korábban beszámoltam róla, hogy az a megtiszteltetés ért, hogy az LMP frakció engem jelölt a Fenntartható fejlődés bizottságának elnöki helyére, amit a parlament az alakuló ülésen elfogadott. Hétfőn lesz alkalmam találkozni az alelnökökkel és talán már jövő héten beindul a bizottsági munka. Tegnap viszont már volt alkalmam megismerkedni a bizottság két fős állandó személyzetével, ami felemelő volt. Divat lenézni a kormánytisztviselőket, körömfestegető titkárnőknek és kávézgatós unatkozó semmittevőknek bemutatni őket, de immár többedjére keletkezett jó benyomásom tisztviselőről. Minden bizonnyal persze van ilyen is és olyan is (ajaj), de jelen helyzetben két igazán szimpatikus, motivált, felkészült kollégát ismertem meg, akik most is dolgoztak és készülnek a munkák átadására. Lelkesek és épp úgy fontosnak érzik a környezetvédelmi kérdéseket, mint én.

De persze kezdhetném a naplóm az elején, hiszen tegnap a napom korán kezdődött. Kb. éjfél után kicsivel, egy kommentelő úr jóvoltjából. Talán látták...
Kioktatott, hogy nem szabad reagálnom a kommentekre, mert azok nem azért vannak. Én ezt kérem, nem tudtam.
Arról is kioktatott, hogy nem gondolhatom a gondolataimat úgy, ahogy gondolom, mert az nem úgy van, és különben is neki joga van “akkor is” másként érteni azokat. Ezt sem vitatom egyébként, egyáltalán bocsánat, hogy valahogy gondolom.
Arról is kioktatott még, hogy ha naplót írok, akkor nekem nem szabad kommentekre reagálnom. Nem tudom miért, de szerinte nem szabad, mert döntsem el a “műfajt”. Hát jó, akkor gondoltam megírom itt a naplóba a véleményem még, ami belém szorult (naplóbejegyzésként természetesen)...
Egyben ennek okán mindenkitől elnézést kérve és bocsánatot, arra a következtetésre jutottam, hogy élek a felkínált lehetőséggel, és a jövőben a kommentekre nem, vagy csak nagyon mérsékelten reagálnék. Ezzel részben fölösleges ideget spórolhatok meg, részben időt.

Szóval, írogat ott mindenfélét, azt mondja, hogy eltérünk a tárgytól, miközben ő sem Áderről beszél, hanem műfajokról és mit tudom én milyen borzasztó okos dolgokról.
Rá akartam hagyni, hogy nem válaszolok, erre jön ezzel a műfaj dologgal, és nem is értem mi a francot akar vele mondani. Milyen műfaj, milyen műfaj: hát próza! Nem veszi észre, hogy sem pentametereket, sem rímeket nem használok?
Áderre visszatérve: nyilván engem is úgy tanítottak, hogy nem az a lényeg, hogy mit mondanak, hanem az, hogy ki mondja. Ugyanakkor ha egy beszédre azt mondom, hogy jó beszéd, akkor nem azt mondom, hogy milyen rendes ember, aki mondta, meg azt, hogy milyen példás munkát végez, mert ennél egyszerűbb vagyok. Ha azt mondom, hogy jó beszéd, akkor az azt kijelenti: szépen beszélt magyarul, értelmes dolgokat mondott és voltak benne szimpatikus dolgok.
Az a fajta ember lehet ez a kommentelő úr, aki ha Áder mond valamit, akkor azt mondja: baromság az egész. Ha Gyurcsány mondja ugyanazt, akkor azt mondja: remek, tartalmas beszéd volt.
Nem tudom pontosan mi a relativitás elmélet, de egy ismerős volt rendőr saját életéből így magyarázta egyszer: “amikor a szomszéd fia belőtt az utcában egy ablakot csúzlival, akkor azt mondtam: ej, semmirevaló gyerek, a szeme se áll jól, biztos valami börtöntöltelék lesz belőle!” Ám, amikor a saját fia lőtt be az utcában egy másik ablakot, akkor ezt mondta: “Ej, fain, vagány gyerek, nem száll inába a bátorsága egy kis csibészségtől, az ilyeneknek áll a világ, remek kölök!”.
Még azért csak eszembe jut erről a jóemberről, amikor egy szélsőjobbos emberrel vitáztam, akinek több diplomája, tudományos fokozata és valami oktatói státusza is volt, és meg akartam győzni a rasszista nézeteinek logikátlan elfogadhatatlanságról. Mint a falra hányt borsó. Valaki a fejébe vesz valami idiótaságot, és nem tágít, mert miután nagyon okosnak érzi magát, meg van győződve róla, hogy tévedhetetlen, és csak neki lehet igaza. És az Istennek nem tágít.
Ehhez képest a doktorandusz fiatalember (aki szintén félreértette megjegyzésemet, és mikor idegenszó használatát kifogásoltam, ő meg azt hitte, hogy szókincsét bántom) két levélváltás után abbahagyta, gondolom ő is úgy volt vele: “okos enged”. De van, aki nem hagyja abba.
Csak azt nem értem, hogy miért nem megy az ilyen a kurucinfóra kommentelni? Ott aztán produktívan telne neki a nap... Ehelyett osztja itt az észt nekem műfaji kérdésekről.
Azt mondja még nekem ez az úriember: ultragáz dolog úgy befejezni egy levelet, hogy utolsó mondatom “Ennyi.”
Ezt nem tudtam, azóta is szégyellem magam miatta. Biztos tudnom kellett volna, mert ha valaki képviselőségre adja a fejét, akkor az a minimum: tudja, hogy nem illik így befejezni szöveget. Én bizony Isten nem tudtam, és most emiatt röstellkedhetek itt.
Erről eszembe is jutott egyik nagymamám, aki mikor kisgyerek voltam, és építőkockákból akartam játékházat építeni, és épp egy zöld kockára akartam egy kéket tenni, mondta, hogy ne tegyem. Kérdeztem: “Miért? Anélkül nem lesz kész a ház!” Mondta: mert nem illik össze a kék és a zöld, ezt mindenki tudja. Szégyenkeztem gyerekként miatta, butának éreztem magam, hogy én ezt nem tudtam, de megjegyeztem a dolgot, habár nem értettem. Mert semmi értelme nem volt. Mert miért ne lehetne egymásra tenni egy idióta építőkockában a zöldet a kékre? Vagy fordítva? Ki döntötte el, hogy az nem illik össze? Milyen szempont alapján döntött így?
Egyet biztosan mondhatok: hozzám hasonlón ebben az országban még igen sok ember van, aki nem tudja, hogy ez ultragáz dolog. Jó dolog lehet ilyen magasan kvalifikáltnak és intelligensnek lenni, és ilyeneket tudni, de viszont ez a tudás, az nagyon-nagyon gátolhatja pl. a 2014-es választási eredmények mögött húzódó választói akarat megértését. Gátolhatja a megértés képességét és hozzájárulhat ahhoz, hogy jó sok ember ellenszenvesnek tartson okos belvárosi értelmiséget, aki csak kioktatni tud, fölényesen tanítani, lekezelő véleményeket fűzni a dolgokhoz, morálisan felsőbbrendűnek és bölcsebbnek éreztetni magát. S ezzel a magatartással olyanokra is egy ellenszenves álarcot húz, akik itt élnek a fővárosban és tökre nem ilyenek.
Ez a gond. Ezért erősödik a Jobbik vidéken, mert az úgy beszél, hogy megértik, az nem oktat ki másokat, mert szerinte semmi nem ultragáz, és nem kell szégyenkezni előtte és komplexusokat érezni. Mert nem érezteti azt, hogy fölötte áll másoknak. Ezen kellene elgondolkozni szerintem, de mindegy. (Csak tudnám, hogy “mindegy”-gyel nem gáz-e befejezni gondolatot...)

Mindenesetre tegnap, mire felértem a fővárosba, már elfeledtem ezt a jóembert, még kicsit sajnálkoztam, mert tudom: nem értheti meg ő az ország többségét, és őt sem érti meg a többség. Az a fajta, aki nem érti, hogy nyerhetett megint a Fidesz, pedig ha magába nézne, akkor értené, hogy minek olyan nagy az elutasítottsága, szerte az országban.

Szóval, utána kezdődött a fővárosi nap a bizottsági munkatársak megismerésével, majd Dettivel tartottunk egy sajtótájékoztatót Kishantoshoz kapcsolódva (ahol tegnap tovább pusztítottak értelmetlenül és ostobán a hatalom emberei), hogy miért gond az, ha egy országnak semmi koncepciója nincs arra, hogy mire használja erőforrásait, és nem tudja megítélni, hogy mi az érték és mi nem az.
Majd találkozóink voltak, majd a Világgazdaság c. lapnak adtam egy piszok hosszú interjút, majd elzúgtam egy barátomért Ürömre, majd vele egy másik barátomhoz Dunapatajra. A barátom felesége isteni háziasszony, a barátom isteni társaság, saját maga készített száraz fehérboráról nem is beszélve, de én simán beájultam és aludtam is kora hajnalig. Akkor kimentünk a határba és mindenféle megfigyeléssel és élménnyel gazdagodtunk, amit a természet adhatott, de 7 körül indulnom kellett vissza ide a fővárosba.
Itt egy szakmai találkozóval kezdtük volt környezetjog tanárommal (nagy tudású és remek ember), aki most a kishantosiaknak próbál segíteni. Utána jött a frakcióértekezlet, ahol kiderült, hogy jövő héten kipróbálhatom életem első parlamenti napirend előtti felszólalást, ami miatt aggódom kissé.

Majd kezdődött a Fidesz által kezdeményezett “petíciógyűjtés” ügye akácról, pálinkáról, termőföldről.
Bolhacirkusz. Embereket hülyének néző EP kampány, ami szabadságharcosként akarja feltüntetni a Fideszt, miközben a problémák abból adódónak, hogy erőből politizál ott is, ahol nincs is ereje hozzá. Itthon hozzászokik, hogy mindent erőből, majd kimennek Brüsszelbe, és ott is erőből akarnak mindent. Ezek a problémák az ő diplomáciai csődjük, általuk létrehozott gondok, és hozzáállásuk miatt keletkezett feladatok.
Akácról nem írok részletesebben, március 30-i bejegyzésemben már megtettem.
Pálinkáról is írtam már, nevetség az egész ügy, és ráadásul még hazudoznak is.
Termőföldről meg ők okoskodnak? Miközben nemzeti szinten a szabályozáshoz ők nem engednek hozzányúlni, és ők utasítják el a kezdeményezést, amivel tenni lehetne valamit?
S elkezdenek petíciót gyűjteni, ami minden bizonnyal jó mozgósítókampány, csak engem épp zavar, hogy hülyének néznek mindenkit, és úgy tesznek, mintha bármiféle petíciónak lenne bármiféle hatása, szerepe. Pedig semmire se jó. Vagy ha mégis, akkor én is kezdek petíciógyűjtést a Fidesz hülyesége ellen. Annak lehetne szerepe, ha normálisan kormányoznának, azzal foglalkoznának amivel kell, és nem demonstrációkat tartanának saját nagyságukról.
Így jött el a ma este, itt a Széchényi rakparton, ahol az ablakomból a Margit-szigetre látni. Szép este van, de ideje, hogy felkeressem a kis albérletet, ahol szerintem Ikó már alszik, mert holnap is hosszú nap lesz.

Még mesélek a tegnapról, mert van pár gondolatom, és tegnap úgyis túl komolyra vettem a figurát, bizonyára áthatott az áhítat.
Kezdem a reggellel.
Kipihenten ébredtem (Ikó úgy alszik, hogy észre sem lehet venni, hogy a szobában van, pedig elég éber szoktam lenni), és lelkesen öltöztem új atillámba. Ikóval együtt terveztünk menni az irodaházig, miután a kocsim rendszerint a sok gyerek miatt olyan, hogy csak védőoltással lehet beszállni. Gondoltam, Ikó beülése előtt legalább a szemetet kidobálom. Szépen összegyűjtöttem mindent, és egy kukához léptem - de abban a pillanatban egy erősen 60 fölötti néni ugrott mellém egy melegítőben, rám ripakodva: “Nem a más szemetének van itt a kuka!” Megszeppenve mentegetőztem: “De hát ez a saját szemetem...”
Láttam, hogy nem használt az érvem, és még pirosabb lett a néni képe: “De ez a ház kukája, nem lehet idegeneknek beletenni a szemetet!”. Gondoltam bemutatkozok, hogy ne tartson idegennek, de féltem, hogy ezt zokon veszi, így inkább egy másik igazsággal próbálkoztam: “De hát itt a földszinten az albérlet, ahol aludtam, ezt béreli az LMP, én is a házhoz tartozom így, vagy nem?” Ettől kissé megzavarodott, majd visszakiáltott: “Akkor se!” - és becsapta maga mögött a nehéz vasajtót, hogy csak zengett.
Szomorkodva néztem utána. Még szoknom kell a fővárosi etikettet, hogy mit szabad, mit nem, de mindenesetre még egész reggel az eszembe járt az idős néni, kis méregzsák magatartásával, mert úgy éreztem, hogy ez valami ómen a parlamenti munkára, hogy első parlamenti napom így kezdődik.
“Akkor se!” - visszhangzott bennem, és nem tudtam a Fidesz-etológiai megfigyeléseimmel nem párthozamba hozni ezt a kis mondatot, mert amit műkedvelő érdeklődőként láttam a Fidesz politikájából az elmúlt négy évben, ez kissé emlékezetet engem erre a nénire, aki nem akarja, hogy a kocsimból a szemetet az anyagtigrisként védett kukájába dobjam.

Na mindegy, bementem a szép nagy elegáns házba, megtaláltam a helyem, és némi meghatottsággal hallgattam elsőként a köztársasági elnököt. Meg kell hagyni, szépen beszélt, okos dolgokat mondott, de azért érződött mondandóján: mégiscsak az a király, ha a Fidesz az úr. Retorikai fordulatok: “kilábaltunk a válságból”, “összefogtunk”, “nemzeti egyetértést teremtettünk” stb. Szép beszéd volt, jó beszéd volt, de azért nehéz elvonatkoztatni attól, hogy ez az ember is egy asztalhoz ül azokkal, akik az elmúlt négy évet végigkommandírozták, és azt tették, amit tettek. Utána jött Túri-Kovács Béla. Mindig kedveltem az öreget, viszonylag jó miniszter volt, mégiscsak kisgazdának vallja magát, ahogy részben én is, nem hinném, hogy még egy 4 évre pályázna, majd ő elmondja a tutit. El is kezdte: ő most nem politikus, nem párttag, csak egy idős ember, aki sokat látott, és úgy látja... - könyékkel megböktem jobbomon Ikót, hogy figyeljen, majd az öreg folytatta - azért az első igazi kormány mégiscsak 1998-ban állt fel, és 2002-ig fejlődött is az ország, amikor összeomlott minden, és jöttek a gazság évei. De bezzeg 2010-ban, a nép bölcsességében lerázta az igát, mert szabadságot, demokráciát akart, és megteremtette a nemzeti összefogást....”
Csalódottan hallgattam, mert már éreztem, hogy másik lelátóról nézem a meccset, és bizonyára azért nem vette észre a meg nem adott leseket, a szögleteket, 11-est. Majd jött a néni a választási irodától, aki halk szóval elmormolta, hogy igaz, hogy ez a választás került a legtöbbe idáig, de azért ha nem lett volna ilyen hosszú a lista a pártokkal, és nem kellett volna ennyi papírt nyomni, akkor akár olcsóbb is lehetett volna, mint máskor, és tulajdonképpen nézzük úgy, hogy olcsóbb is volt, hiába volt drágább...
Anyám - hová kerültem? Kérdeztem magamtól feszengve helyemen, mert már el is ültem magam piszkosul a szűk helyen, meg még nem is szoktam meg az értelmetlen időeltolást. Inkább én is felállok és én is elismerem, hogy a Fidesz a legjobb, ami történhet az országgal, csak ne kelljen ezt tovább hallgatnom...
Vágyam nem váratott magára sokáig, miniszterelnök úr tett róla, hogy én is a kampány része lehessek. A várttól eltérően nem hétköznap folytatjuk a melót, hanem szombatra hívta össze a következő ülést. Mi fene?... Hát ennek mi értelme? Kérdezem Andrást, aki mindig mindent ért, aki felvilágosít. Jó nagy Fidesz dzsemborit csinálnak a Kossuth térre a fidesznyikok, és mi meg asszisztálhatunk hozzá, hogy fontosnak érezzük magunkat. Na, remek - akkor szervezhetem megint át a hetet... gondoltam, mert nehogy már úgy legyen, ahogy másnak jó, vagy ahogy más számít rá: “Akkor se!”
Szóval, szombaton folytatjuk.

Addig most már legalább el tudom kezdeni az értelmes munkát, tényleg úgy lett, ahogy ígérték: a Fenntartható Fejlődés Bizottság elnöke lettem, kis szerencsével még dolgozhatok is. Így a hétre betábláztam már találkozókat, szakmai munkát, berendezhetem az irodámat, és kezdhetek szervezkedhetni, hogy az atilla utáni második választóknak tett ígéretemhez is hozzákezdjek: változtassak a világ folyásán...

- hívott fel a kérdéssel egy újságíró. Elmondta, hogy zöld szervezetek arra kérték a kormányt, hogy legyen önálló zöld szaktárca. Kérdezte, mi a véleményem erről, mint az országgyűlés Fenntartható Fejlődés Bizottsága leendő elnökének. Mondtam neki, ami hirtelen eszembe jutott, de azóta is rágódok, hogy miért nem mondta ezt a civilek által kimondott mondatot az LMP, már hamarabb. Talán másfél hete, hogy feldobtam a pártnak, hogy ebben a témában meg kellene szólalni, de azóta volt elég más ügy, amiről szólni kellet, így elsikkadt ez a téma, pedig zöld párt képviselőjeként ki kellene állnunk ezért minél hamarabb, minél határozottabban. Kellene nagyon az önálló zöld szaktárca!

A cikk meg is jelent: http://pestisracok.hu/haborognak-a-zoldek-es-az-lmp-mi-lesz-az-onallo-kornyezetvedelmi-tarcaval/ - néhány mondatom elég zavarosnak tűnik a cikkben, mentségemre legyen mondva, telefonon adtam interjút és nem láttam a szöveget megjelenés előtt, és az sem kizárt, hogy hadartam, de alapvetően alanyt, állítmányt szoktam használni a mondatokban.

Szóval az LMP engem alapvetően vidék- és agrárpolitikusként kezel, és most elsőként ezzel a bizottsággal ismerte el, hogy igazából az elmúlt 20 évben a környezet- és természetvédelemben dolgoztam, és így kaptam a megtiszteltetést, hogy engem javasoljanak a frakcióból erre a posztra. Ezért hálás is vagyok, miközben az bosszant, hogy a mezőgazdasági bizottságba nem engedett be a többi párt, de ha már így alakult, hát itt az ideje, hogy szót emeljek ezért a területért is, itt és most.

1987-ben lettem lelkes madarásztanoncként természetvédelmi civil aktivista, akkor léptem be az első egyesületekbe. Keresztes K. Sándor idején lettem zöld civil szervezet vezetője, és azóta vagyok valahogy mindig kapcsolatban a minisztériummal. Dióhéjban ha össze kellene foglalnom, vegyes tapasztalatokat szereztem, de általános érvként azt biztosan látható így visszatekintve, hogy az ágazat teljesítménye mindig jobb volt, mint most, amikor egy logikailag egyáltalán nem kapcsolódó területhez, a vidékfejlesztéshez csatolták. Visszatekintve el kell ismerni, hogy Baja Ferenc volt az egyik legjobb szakminiszter, és talán a minisztérium is ekkor nyújtotta az egyik legjobb teljesítményét. Az ő idejében születtek meg a területet érintő legfontosabb jogszabályok, akkor jött létre több nemzeti park, ekkor kezdtek el erősödni a zöld civil szervezetek. Letették az alapjait az intézményesült környezeti nevelésnek, erdei iskoláknak. Őt követte az első Orbán-kormány idején a mindenki által jogosan támadott, hírhedt Pepó Pál libériás inasos fogadásaival és konferenciabuszával, akit a zöld civilek aktív közreműködésével sikerült elzavarni. Az ő teljesítményéről kár lenne szót ejteni. Ligetvári Ferenc kevés ideig regnált miniszterként, de nagy népszerűségnek örvendett (szerintem egyedüli miniszter volt, aki mellett szimpátiatüntetést tartottak maradását kérve). Ennek a négy esztendőnek Túri-Kovács Béla zárta a sorát a szaktárca vezetői között, aki viszonylag kiegyensúlyozott, egyenletes teljesítményt nyújtott. Nem bántotta a civileket, hagyta, hogy szakemberek vezessék a tárcát, és utoljára 2002-ben volt 1 md. Ft fölött az a közcélú forrás, amivel szakmai programokat és környezeti nevelési feladatokat finanszírozott a kormányzat szerte az országban. Ezt azóta is sokan visszasírjuk.
A 2002-es kormányváltás gyenge minisztériumi teljesítménnyel kezdődött Kórodi Máriával, akit a nemzetközileg is elismert szakember, Persányi Miklós, majd Fodor Gábor követett. Sokan féltek attól, hogy a kisebbik koalíciós partnernek adott tárca kisebb kormányzati súlyt és teljesítményt fog jelenteni, de ez nem volt jellemző, habár sokszor maradt alul. Az SZDSZ-t méltán divat utálni, de meg kell hogy mondjam, az utolsó érdemi teljesítményt az ágazat ebben az időben nyújtotta. Ekkor ment át a parlamenten a Natura 2000-es hálózat kihirdetése, ami Haraszthy László természetvédelmi szakállamtitkár koordinációjával mégiscsak egy komoly sikernek ismerhet el a szakma. Ekkor lett a világon egyedülálló módon zöld ombudsmanja hazánknak, ekkor lett megerősítve a természetvédelmi őrszolgálat és született meg több olyan szabályozás, amely a mai napig tudja segíteni a természetvédelmet. Nyilván ez az időszak aktivitása miatt vitatott átalakításokat is felvállalt, pl. a szakmai hatósági jogkörök összeolvasztása, a nemzeti parkok gazdálkodó jellegének megerősítése, ami azóta is számos kritikára adnak okot, de az elmúlt négy év szakmai teljesítményével összevetve akármilyen rossz is volt akkor, azért az a nyolc esztendő mégis eredményesebbnek mondható, ezen kár lenne vitatkozni. Nem szeretnék úgy tűnni, mintha dicsérném azt a nyolc évet, mert az bizonyos, hogy már akkor elkezdődött, hogy a Persányi Miklós Kókával kéz a kézben adott át autópályát, és akkor volt, hogy az Aarhusi Egyezmény árnyékjelentése bebizonyította, hogy minden tekintetben romlott a környezeti információkhoz való hozzáférés, akkor csökkent elsőként a 2002-es állapotokhoz képest 1/10-ére a zöld civileknek szánt büdzsé. Ugyanakkor ha Zengő ügye ma lenne (ahogy ennek a Szabadság téri szobornak az ügye most van) meg lehetne nézni, hogy mások érzékenységére miként lenne érzékeny a kormányzat. Azt hiszem, ha Zengő most lenne, akkor kb. annyi eséllyel lehetne megvédeni, mint Kishantost sikerült.
Szabó Imre miniszterként, a kormányzati időszak végén már szakfeladatok tekintetében egy még inaktívabb irányt képviselt szakmailag, mert a válság hatásainak mérséklésében a kormányzat érdemi politikai szerepet nem adott a tárcának.
Az elmúlt négy esztendő, a második Orbán-kabinet már sajnos a környezet- és természetvédelem maradékának is a leépülési időszaka volt, számos területen történt komoly visszalépés. A szakirányítás egy szakmailag hibás lépéssel a vidékfejlesztési tárcához került, és Illés Zoltán már csupán “államtitkárként” volt kénytelen vezetni a korábbi minisztériumot, kevés politikai súllyal sajnos. Illés Zoltánt zöld aktivistaként és elkötelezett környezetvédőként ismertem meg, igazából civilként kerültem is a kritikus véleménynyilvánítást, tiszteletben tartva korábbi jó kapcsolatunkat és védve az általam képviselt szervezet politikamentes semlegességét. Sajnos ezt a luxust ellenzéki politikusként már nem engedhetem majd meg magamnak, így csak bizakodni tudok, hogy konstruktív ellenzéki szerepből módomban áll majd a szakmai hatékonyságán javítani az ágazatnak, és ebben partnert, nem pedig ellenfelet találok.
A korábbi kormányzati berendezkedésből az látszódik szerintem, hogy nem múlott a minisztérium teljesítménye sem azon, hogy kinél volt a tárca, sem azon, hogy melyik szakterülettel párosították (volt önálló, volt területfejlesztéssel és vízüggyel is párosítva), de az egyértelmű szerintem, hogy a leggyengébb teljesítményt akkor nyújtotta, amikor nem volt önálló minisztériumi szinten.

A környezet- és természetvédelem a természeti erőforrások fenntartható használatának elősegítője, a természeti erőforrások ökológiai regenerációs képességének védelmezője elvileg, amellett, hogy védi a jó humán-egészségügyi környezetet és önmaguk értékét tiszteletben tartva a természeti értékeket. A természet, a Föld mint egységes ökológiai rendszer látszólagos sebezhetőségének ellenére korántsem annyira sérülékeny, mint azt a fajkipusztulásokból és az élőhelyvesztésekből gondolnánk. A Föld tökéletesen megvolt az emberi faj megjelenése előtt, és az emberi faj gradációja után is remekül meglenne. Meggyőződésem szerint alig néhány tízezer év alatt lényegesen nagyobb biológiai sokféleséggel, mint ma.
A kérdés nyilvánvalóan tehát az, hogy fenn tud-e az emberi faj maradni azon ökológiai tényezők között, amelyeket teremt magának. A kérdés az, hogy a minden gazdaság alapját képező természeti erőforrások kiaknázhatóságának mértéke miként alakul. A környezet- és természetvédelem nem pusztán a fajok sokféleségét hivatott védeni, azt csupán indikátorként használva a természeti erőforrások termelőképességét kell védenie, aminek alapfeltétele a jó ökológiai állapot. A környezeti tényezőket nagyon könnyű kizsákmányolni, túlhasználni, a talajt kizsigerelni és könnyű olyan környezeti körülményeket teremteni, amelyek az egészségre károsak, amelyek a természetnek rosszak. Nagy-nagy probléma a környezetvédelemmel, hogy általában annak ártalmai és kárai, kedvezőtlen hatásai időben és térben legtöbbször nem a szennyezési ponton jelentkeznek. A környezet- és természetvédelemnek kell annak a korlátnak lennie, amely rámutat, hogy miként lehet úgy a legnagyobb a gazdaság teljesítőképessége, hogy az nem veszélyezteti sem az emberi egészséget, sem a jövő generációk szükségletei kielégítésének lehetőségeit. A környezet- és természetvédelem az a szabályozó tényező, ami megteremti a lehetőségét a Kárpát-medencében a hosszan fenntartható jólétnek, a jó emberi életminőségnek.
Az LMP egy tág értelemben vett ökopárt, aminek célja az emberek életének jobbá tétele, az életminőségének javítása, a nagyobb társadalmi igazságosság megteremtése, a gazdaság teljesítőképességének fenntartható fejlesztése. Az LMP ebből adódóan elkötelezett az önálló zöld tárca megteremtése mellett, mert a fenntartható fejlődés megteremtése érdekében egyedül úgy teremtetünk bölcs kereteket, ha lehetőleg fajsúlyos politikusok, megfelelő szakemberek vezetik a tárcát, az nincs más ágazat alá rendelve, és alkalmas arra, hogy az ágazati szakigazgatás mellett kiállva politikai szempontokkal szemben szakmai szempontok érvényesülhessenek a fejlesztéspolitikában. Önálló, erős szaktárca nélkül nincs erős környezet- és természetvédelem, aktuális feladatait ellátó erős környezet- és természetvédelem nélkül pedig nincs élhető jövő. Emiatt vagyunk elkötelezettek az önálló szaktárca mellett, és ha tényleg úgy adódik, hogy vezethetem a Fenntartható Fejlődés Bizottságát, akkor annak vezetőjeként is ezért fogok kiállni.

A mai napon sok minden történt megint. Tegnap is, így végképp nem volt időm írogatni, így a 23. napi bejegyzést senki ne keresse. A lényeg: tegnap megalakult a frakciónk, de erről osztottam meg hírt.
A mai napon arról, hogy kaptunk megbízóleveleket, szintén megosztottam Detti fotóalbumát, sokkal többet nem kell szót említeni róla. Láttam a koronát (valaki azt mondta, hogy ez nem is az igazi), volt puccos ebéd, volt taps, voltunk szép kupolás teremben, de a képviselőség hivatalos csak jövő héten kedden lesz, eskütétel után. Szalutáltak az őrség tagjai, pedig voltak csillagjaik, magamban mosolyogtam, mert honvédként szereltem le annak idején, de ezt szerencsére nem tudják, így komoly arccal biccentettem csak feléjük, mintha valaki lennék.
András és Detti ott hagyott bennünket (egyik sem szokott enni, s ahogy láttam a napokban aludni se nagyon), így Ikóval kellett helytállnunk az ételfogyasztásban. Kár, hogy ételhordót nem vittem, de mindegy. A végén Ikó még beszélgetett, így magam indultam ki, ennek köszönhetően megvolt az első korszakalkotó eltévedésem a tisztelt házban. Majd talán később belejövök, ha megértem, hogy mi a félemelet, és a második az miért első. Úri divatól újra értekeztem az Index TV-nek, lehet, hogy jobb lett volna, ha nem teszem, de ezen is túl vagyunk. Délután hazajöttem végre Kevibe, itt a gyerekekkel küzdöttem, mert kedves feleségem azt mondta nekik, hogy biztos hozok a barbijaik pasijaira (bizonyos Ken nevezetűekre) kis bocskai öltönyöket. Nem volt vicces.

A nap érdemi eseménye minden esetre igazából tegnap kezdődött. Detti, volt a házelnöknél, ahonnan elhajtottak bennünket a földtörvény ötleteinkkel együtt. Gulyás Gergely még reagált is, hogy “komolytalan az akció annak fényében, hogy az LMP a következő Országgyűlésnek is tagja, így semmi akadálya, hogy bármilyen kezdeményezést, javaslatot benyújtson május 6-át követően. Politikai látványszínház áldozatai lettünk az LMP hibája miatt" - fogalmazta meg.
Nos, akart a fene küszködni vele, de nem mi tehetünk róla, hogy május elsejével lép hatályba ez az új törvény és mégis csak jó lett volna a “kockázatok és mellékhatások” elkerülése érdekében időben lépni ezügyben. Az rendben, hogy később is lehet, akarunk is jönni, később is, de csak ez volt lehetőség, mert jobb lett volna megelőzni a problémát, ami holnaptól kockázatot jelent. Szóval nem éreztem szép dolognak, hogy ez a fiatalember velünk cseszkődik a sajtóban ahelyett, hogy elgondolkodna a problémán, amit felvetettünk.
Ma, hogy tovább bosszantsanak, Font Sándor is reagált egy MTI híren keresztül, ezzel a címmel: “Megvédtük a magyar termőföldet “. Meg hát - gondoltam magamban, mikor olvastam a hírt: megvédtétek magatoknak, nehogy véletlen más is hozzá tudjon férni, a fene a dógotok!...
Nem szeretem, amikor ködösítenek és mellébeszélnek és közben hülyének néznek.
Van ez a bizonyos 2013. évi CXXII. törvény a “mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról”, ami tény, hogy jobb, és nagyobb védelmet ad a földnek, mint az előző. Ezt nem lehet elvitatni szerintem. De ez még nem jelenti azt, hogy ez jó lenne! Messze van ez attól!
Azt mondja ennek a törvénynek a bevezetője:
“– a birtokelaprózódások hátrányos következményei a mezőgazdaság tulajdoni szerkezetét ne terheljék, a földműves zavartalan
mezőgazdasági termelést folytathasson;
– a földművesek részére az önfoglalkoztatás a korábbinál tágabb keretekben kínáljon valódi alternatívát – többek között – a helyi élelmiszer-kereskedelem lehetőségeinek bővülésével, valamint a saját munkavégzésen alapuló és azt kiegészítő tevékenységek folytatásához, mint például a falusi vendéglátás, a kedvezőbb feltételek megteremtésével,”
Ez mind szép, de a törvény szövegének nincs olyan szakasza ami ezt a célt szolgálná, nincs olyan abban, ami ezt segítené elő.
Ezek a mondatok tényleg olyanok, hogy akár én is írhattam volna. De nem tudom, hogy nem veszik észre (ez hiba), vagy nem akarják észre venni (ez bűn), hogy a törvény valójában bebetonozza a jelenlegi rossz termőföldstruktúrát, és annak kedvezőtlen jellegét tovább erősíti. Ez van, amikor egy jogászra bízzuk a termőföld ügyét és a Vidékfejlesztési Minisztériumot. A törvény megvan, szép kerek, de nem alkalmas arra, amit célként tűztek ki abban. Ez talán nem is annak a hibája, aki írta, hanem annak, aki olyanra bízta, akiről feltételezhető volt, hogy nem ért hozzá.
Csak, hogy röviden bemutassam mi a probléma: A törvény 18. szakasza kimondja, hogy az állam után közvetlenül elővásárlási jog illeti meg azt “aki helyben lakó szomszédnak minősül” majd aki “helyben lakónak minősül” s végül “akinek a lakóhelye vagy a mezőgazdasági üzemközpontja legalább 3 éve azon a településen van, amelynek közigazgatási határa az adás-vétel tárgyát képező föld fekvése (...) legfeljebb 20 km távolságra van;”
Mégis mit gondol a t. jogszabályalkotó, a nagybirtokos, az olyan állatfaj, ami csak Afrikában él? Ilyenbő birtokosból szinte mindenhol van, az egész országban 20 km-en belül!
Emellett még csak ajánlattételi köztelezettsége sincs a termőföld társtulajdonosának. Ez pedig vonatkozik mind a tömérdek sok osztatlan közös tulajdonokra, amelyek felszámolását megígérte ugyan a kormány 2011-ben, de nyilván nem történt meg az sem, mint oly sok más ígéret sem. Na most kérdezem, ha tudjuk (többek között a törvény bevezetőjéből is) hogy hazánkban jellemző a mozaikolt birtokstruktúra, és sejtjük, hogy a nagybirtokosoknak (attól nagybirtokosok) sok helyen van sok földje, akkor kinek van esélye földet venni? A gazdálkodni akaró fiatalgazdának, vagy a nagygazdának? Nyilván az utóbbinak, mert többek között tőkeelőnye van (ahogy a külföldinek vagy tagállambelinek is), de ezen kívül több aduász ütőkártyája is van, hiszen nagyobb eséllyel társtulajdonos, vagy szomszéd.
Ha a jogszabályalkotó komolyan gondolná, hogy “a földművesek részére az önfoglalkoztatás a korábbinál tágabb keretekben kínáljon valódi alternatívát”, akkor nem annak kellene elővásárlási jogot adni, akiknek még kevés földje van, és vállalkozó szeretne lenni? Akinek elsőként is nincs még (és közvetlen családtagjainak sem) 50 hektár, vagy nincs még 100 hektár, és esetleg vállalja, hogy tényleg abból fog megélni? Akkor esetleg hasonló elven az állami földek pályázati rendszerében, nem kellene előnyhöz juttatni azokat, akik kisbirtokosok, és vállalják az önfoglalkoztatást? Mert azt tudjuk, hogy nem ez történik, és nem ez történt az elmúlt két évben nagyon sok helyen.
Korábbi hosszú, háromrészes bejegyzésemben már leírtam: szerintem három fő probléma van a termőföld-tulajdonosi struktúrával, aminek a vidéki megélhetést és helybenmaradást gátló eredménye okoz számos jelenleg is érezhető negatív hatást vidéken:
1. kölföldiek termőföldszerzésének lehetősége (illetve annak valós gátlásának elmaradása);
2. nagybirtokstruktúra jelenlegi rendszere, aminek növekedését a jogszabály tovább segíti;
3. állami földtulajdon-hasznosítás, ahol nem azokhoz jut nagyon sok esetben a föld, akikhez kellene.

Ez a Fideszes politikusok által dicsért jogszabály az első probléma megoldásában tesz kicsi lépést, a másik két fő problémával nem hogy nem tesz semmit, de bebetonozza és növeli a helytelen termőföld-tulajdonosi struktúrát.
Olyan világos ez, mint a Nap, csakhogy a Fideszes urak vagy hülyék, vagy bennünket néznek annak.
Javaslataink világosan abba az irányba mentek, hogy elővásárlási joga annak legyen, aki;
- helyben él, és életvitelszerűen gazdálkodik, vagy gazdálkodni akar (önfoglalkoztatás);
- emellett ezt minél hatékonyabban, minél kisebb területen (minél kisebb birtokon, termőföldön) valósítja meg, hogy minél többen hozzáférjenek a megélhetést biztosító erőforráshoz;
- és emellett minél inkább értékteremtő munkát végez: egészséges élelmiszert termel, azt lehetőleg helyben feldolgozza, feldolgoztatja, annak piacra jutását szervezi (újabb munkahelyek).
Az elővásárlási jog mellé még egy erős kvótarendszerrel működő földbizottságot is javasoltunk, amelyben egyetlen érdekcsoport sem tudta volna túlreprezentálni magát, így még egy külön biztonsági szelep is védte volna, hogy a jogszabály bevezetőjében leírtak szerint történjen a földforgalom.
A javaslatunk azt szerette volna, hogy a május elsejei hatálybalépés előtt lehessen javítani hibákat, és egy napra se növeljük a kockázatokat ezeknek a negatív tendenciáknak az erősödésére. Szerintem mindenféle politikai közjáték nélküli szakmai javaslat volt olyan értékekért, amit szavaiban a Fidesz is magáénak vall.
Majd próbáljuk újra.

Reggel óta itt vagyok a pártkongresszuson, most ráérek írogatni, így túlesek a mai naplóbejegyzésemen, nehogy valaki azt higgye, hogy eltűntem. Úgy is van egy téma, ami foglalkoztat, és segít, ha kiírom magamból.

Politikusi alkat hiányát jelzi bennem az, hogy nekem nehezen megy az őszinteség mellőzése. A képmutatást pedig nem szeretem. Ez nem pozitív tulajdonság, sokszor átok. Megvallom hát: az élet menetén még soha nem voltam, és vegyes érzésekkel készülődöm arra, hogy délután elmenjek. Korántsem azért, mert ne tartanám fontosnak a megemlékezést, hanem azért, mert még soha nem voltam. Az ok tehát más. Az igazat megvallva talán egyszer hallottam róla, hogy van ilyen, de igazából nem merül fel bennem soha, hogy ilyen vagy olyan más tényleg fontos menetekért, tüntetésért, megemlékezésért a fővárosba utazzak. Sajnos ilyen időtöltés nélkül is van elég dolgom, így a saját családommal sem tudok eleget lenni, amellett, hogy az utazás költségének bevállalása bármilyen fontos üzenetért magánemberként, nem elvárható a családi kasszákból a legtöbbeknek, azaz a társadalom többségének sem áll ez módjában, a fővárostól lévő távolság miatt.
Tudom, most mondhatják, hogy aki országos politikai pályára készül az tényleg készüljön arra, és foglalkozzon tömegeket érintő szimbolikus közügyekkel is, de ezt részben én vitatom, hogy ez önmagában egészséges politikai kultúrát tud teremteni, részben pedig nem készültem én országos politikusi pályára, hanem egyszerűen ezt hozta az élet.
Szóval, soha semmi közöm nem volt az élet menetéhez, és ezért voltak vegyesek az érzéseim a részvételemmel kapcsolatban. Nem képmutatás elmennem így, pusztán azért mert egyre nagyobb eséllyel a jövő héttől országgyűlési képviselő leszek? Nem hazugság a jelenlétem, és nem képmutatás ha korábban soha nem voltam jelen? Szabad így részt vennem, nem hiteltelenség a részvételem?
Andrásnak megígértem, tehát biztos volt, hogy megyek, de azért délelőtt, a pártkongresszuson még próbáltam pár cimborától egy kis bátorítást szerezni, mert az aggályaim megvoltak továbbra is. Mindenki olyan politikai tanácsokat ad, hogy maradjak vidéki parasztgyerek, ne változtassak a politikai kommunikációmon, ne használjak sem más szavakat, se más stílust, ne öltözködjek másként, mint egyébként teszem, hagyjam a fenébe nyugodtan a nyakkendőt és az egyszínű ingeket, ha egyszer a kockás ingeket szeretem - és így tovább.
Ha ezt várják el tőlem, hogy maradjak, aki vagyok, akkor mégis miért jó az, ha megváltoztatom a szokásaimat, és olyan helyekre is elmegyek, ahol korábban soha nem voltam?
Végül párton belüli barátok meggyőztek: az LMP egyik vezető politikusaként tudomásul kell vennem, hiába járok kockás ingbe, hiába első reakcióm Bitay Márton nyilatkozataira a “földet a gazdáknak” program kapcsán, hogy jól pofán kellene vágni a pofátlan hazugságai miatt, hiába fontosabb továbbra is a családom és a vidék, ahonnan jövök, mint a pártpolitika - ettől még mégiscsak megváltozik az életem. Akármennyire nem szeretem a fővárost, mégis egyre több időt kell majd itt töltenem, hiába nem szeretem a politikusokat, mégis egyre többet fogok velük találkozni (sőt azzá is kell válnom valamennyire), és bizony el kell mennem olyan helyekre is, ahová korábban nem jártam, mert a pártot méltón kell képviselnem.
Azoknak az embereknek az elvárásait, értékeit, akik megtiszteltek azzal, hogy a parlamentbe küldtek, képviselnem kell. Egyetértek a párt nézeteivel, osztom az LMP véleményét és a párt részére fontos az, hogy részt vegyünk a megemlékezésben, részesei legyünk annak kifejezésében, hogy nem engedünk feledni olyan elfogadhatatlan, megérthetetlen eseményeket, amelyeknek soha többé sehol nem szabad előfordulnia, amiből tanulnunk kell és okulni, akkor természetes, hogy ott kell lennem. Ráadásul már úgyis itt vagyok a kongresszuson a fővárosban, akkor ez természetes, hogy menjek. Így délután találkozom azzal, aki még eljön. Életemben első alakalommal ma délután részt veszek az élet menetén, és ezúton én is részt veszek abban a megemlékezésben, közös kegyeletben, amit a menet felvállal. Valahol olvastam róla, hogy az élet menete célja, hogy megtanítsa a holokauszt leckéit és megmutassa a jövő generációinak, mi az oka annak, hogy megfogadják: ez soha többé nem fordulhat elő. Ma délután részt veszek ezen a leckén, aki gondolja, hogy jó szívvel tud csatlakozni, az még jöjjön szerintem - mi ott leszünk.

Megvannak a bizottságok, ha minden igaz.
Vegyesek az érzéseim, de tudom, ez lehetett a legjobb, amit el lehetett érni az LMP-nek. Vida Attila LMP-s “elsőtitkár” cimborám is ott volt, ő eredeti képzettségét tekintve is megalkuvást nem bíró gladiátor, tehát ha Dettit és Andrást erősítette, akkor ebből sokkal jobbat más sem hozott volna ki sajnos. Elégedjünk meg azzal, amire lehetőségünk nyílik, hiszen így jobb körülmények között végezhetünk szakmai munkát, mint a DK-s vagy Együttes képviselők.
Kicsit bánt, hogy nem engedtek bennünket a mezőgazdasági bizottságba, mert szerettem volna ott dolgozni, de ugyanakkor lehet, hogy ez nagyobb szabadságot is ad, mert ebben a bizottsági struktúrában a vidékfejlesztés ügye jócskán túlmutat a mezőgazdasági bizottság kompetenciáin.
A foglalkoztatás és gazdaságfejlesztés nélkül a mezőgazdaság önmagában úgysem tud megoldásokat kínálni, hiába érzem én is alapnak az agráriumot. Így ha bírom szusszal, ezen bizottsági ülésekre mindre eljárhatok (ambíció, lelkesedés egyelőre van), és legalább nincs szankció, ha valami miatt mégsem tudok ott lenni. A jó vidékfejlesztés a helyi erőforrásokra épít, így hazai viszonyok között a termőföld szerepe meghatározó lehet valóban, de vidékfejlesztési törekvések bölcs gazdaságfejlesztés nélkül, a vidéki kis- és középvállalkozások megerősítése nélkül, a foglalkoztatási esélyek javítása nélkül úgyis elveszettek. Vidékfejlesztést jobb vidéki oktatással, jobb egészségügyi szolgáltatásokkal, jobb kulturális elérhetőséggel, jobb turizmussal, összetartóbb családokkal lehet elérni, így a vidékfejlesztés ügye öt-hat bizottságot jelenleg biztosan érinthet.
Rám persze az üres kamra kulcsa nincs bízva ebben a témában, de bizonyos, ha rajtam múlna a vidékfejlesztés ügye kiemelt bizottsági szerepet kapna. Andrásnak köszönhetően annyi az öröm, hogy a fenntartható fejlődés bizottságának a hatásköre viszont bővebb értelmet kapott, és belekerült a természeti erőforrásokkal történő fenntartható használat kérdésének ügye is. Így szűken értelmezve is kapcsolódik a vidékfejlesztési témákhoz, aminek örülök. Egy kis szerencsével a fenntartható fejlődés bizottságban dolgozhatom majd, ha minden igaz, és ott bizonyosan lehet mód arra, hogy a vidék kérdéseivel is foglalkozzunk, hiszen a fenntarthatóság megteremtésére irányuló törekvéseknek alapja a természeti erőforrások helyszínén megvalósuló társadalmi igazságosság, a fenntartható használat, mely témák egyben a vidékfejlesztés területét is alapjaiban érintik. Szóval meg fogom találni a helyet, ahol dogozhatok így is.

Egész nap Komáromban voltam egyébként, a környezet- és természetvédő civil szervezetek országos találkozóján. Piszkosul bántott, hogy el kellett jönnöm, mert 1995 óta ilyen kevés időt még nem töltöttem az OT-n, de a Szent György-nap miatt jelenésem van holnap reggel. Nagyon jó volt régi harcostársakkal találkozni, nagyon sok értékes embert ismerek a zöld mozgalomban, barátokat, jó ismerősöket, cimborákat, akik hasonló értékek mentén dolgoznak mint mi, az LMP-ben, de féltik civilségük, így nem politizálnak. Egy ismerősöm mondta, hogy Németországban a civilektől azt a tanácsot kapták, hogy ne politizáljanak, mert nekik kint az a tapasztalatuk, hogy akkor minden politikai oldal segíti és támogatja őket. A magyar politika más. A zöld civil szervezetek túlnyomó többsége semmilyen formában nem politizál, a maradék maximum zöld szakpolitikával foglalkozik, így senki mellé nem állnak, az ő jutalmuk akkor az, hogy minden politikai oldal utálja őket. Magyarországon ma civilnek lenni egy reménytelen harc a megmaradásért, küzdelem egy megvalósíthatatlan ügyért - kivéve ha szervezet nevében benne van a “polgári”, “nemzeti”, vagy “keresztény” szó, mert akkor lehet boldogulni.
“Na és a Civil Összefogás Fórum?” - kérdezheti bárki. Jogos, de őt nem is számolnám a civilek közé, szerintem1 érthető okok miatt.
Szóval, összejött ez a sok zöld, és akaratlanul is erről Fekete István egy gondolata jut eszembe: “Olyan kevesen szeretik a ködöt, és olyan kevesen találkozunk benne, de akik találkozunk, nemcsak a ködöt, de egymást is szeretjük.”
Ilyen a zöld OT.
Na, készüljünk a holnapra...

Az első kudarc politikusként.
Örülök neki, hogy nem áltat a politika, és nem kelt túlzott illúziókat bennem, mert jobb, ha időben megszokom. Dettiék ma megállapították, hogy nem jött össze az elegendő aláírás és így nem lesz május 1 előtt a földforgalmi törvény módosításából semmi, a rendkívüli ülésnek nincs esélye. A Jobbik egy jó része aláírta, a PM aláírta - köszönet érte, a DK-tól nem is vártuk, de az MSZP részéről azt hittem, hogy azért számíthatunk pár aláírásra. Azért gondoltam én is ezt, mert egy hete kb. úgy nyilatkoztak, hogy fontosnak tartják ezt az ügyet. Gőgös Zoltánt nem ismerem személyesen, de hallottam róla jót is, így azt feltételeztem, hogy kezelni fogja az ügyet, mert átlátja, hogy mi múlhat ezen. De nem így történt.
Ez részben egy elvtelen ténykedés volt az MSZP részéről, részben a tőlük megszokott rossz stratégiai lépés, mert így legalább tetemre lehetett volna hívni a Fideszt, hogy lássuk valójában az álláspontját, hogy kit képvisel. Ehelyett, felvállalták ők a balek szerepét, aki érzéketlen a földügyben.

Ez azért meglepő a tegnapi nap után, mert ha egyik nap stratégiai partnerséget és egy fővárost kínálok valakinek, akkor nem köpöm szembe másnap azzal, hogy “teszek rá, neked milyen ügy a fontos”. Mégis milyen partnerséget ígérhet az MSZP bármikor is az LMP-nek, amikor arra nem képes, hogy az egy héttel ezelőtti saját nyilatkozatát megtartsa? Mégis hogy lehet, hogy bizalmat és együttműködést várna egy olyan párt, ami arra nem képes, hogy a szavát állja egy hét távlatából? Tudhatta az MSZP, hogy fontos nekünk ez az ügy, tudhatta, hogy nem fogunk örülni ezen hozzáállásának. Ehhez képest még az ellenszenves DK is hitelesebb, mert legalább nem ígérgettek, mert vállalják, hogy liberális-kapitalista piacgazdaság elkötelezett hívei és mindenki vegye, amire pénze van. Minden esetre tegnap is egy viccnek neveztem András nyomdokán azt, amit az MSZP bohóckodott a sajtó előtt, de most megismételhetem, mert teljességgel komolytalan az az együttműködési szándék, ami a nyilvánosság előtt partnerségért kiált, miközben a parlament folyosóin rád se néz, emberszámba sem vesz.

Röviden ennyit erről. Font Sándorral régebben találkoztam, mikor még MSZP-s földmutyik és szélhámosságok mentek pályázatokba burkolódzva nagy csendben, akkor rendes embernek tűnt - majd próbálkozok nála, hátha meg tudom győzni. Nem érdekel engem ki áll az ügy mellé, csak tegyünk valamit annak érdekében, hogy a termőföld a megélhetést és a helybenmaradást szolgálja néhányak vagyongyarapítása helyett. Az első MSZP-st pedig, aki szóváteszi azt,. hogy Fontnál próbálkozok, akik most cserben hagytak bennünket, megrúgom valami érzékeny ponton, ha úgy adódik, hogy ezért beszól.

Mindegy, holnap kikapcsolódás lesz nekem, mert politika helyett: vissza a gyökerekhez. Azaz dehogy vissza, hiszen igazából el sem távolodtam. Ma kezdődött a zöld OT, ahová sajnos csak egy napra tudok elmenni, holnap. Jön Schmuck Erzsi és Detti is, és talán valamikor csatlakozni tud András is. Schmuck Erzsivel cirka 19 éve egy ilyen OT-n ismerkedtem meg, és a következő 18 évben nem hittem volna, ha valaki azt mondja, hogy valaha egy frakcióban fogunk ülni, és mindketten a parlamentben politizálunk. Pedig azt hiszem, minden OT-n találkoztunk az elmúlt 19 évben vele.
Az OT a hazai zöld mozgalom születésnapja, amikor minden szervezet, aki fontosnak tartja az együttműködést és párbeszédet a közös ügyek érdekében, az összejön, és megbeszélik dolgaikat. Igaz, én már kaptam elég instrukciót ahhoz, hogy tartalmasan eltöltsem a következő 4 évet politikusként, de minden bizonnyal a régi cimborák holnap még adni fognak hozzá pár ötletet.
Várom velük a találkozást.

Itthon egyenlőre jól állunk csapadékkal, a tavaszi vetéseink szépen megindultak, az őszi gabona pedig már több helyütt kalászba szökkent. A város határában elestek az első őzbakok az idei idényben, a vadászmesterrel együtt ebédeltem ma, elégedett az eddigi eredményekkel. Szép tavasz ígérkezik, mi meg készülünk a két nap múlva megrendezésre kerülő Szent György-napra.