Hallgattak már meg minisztert?
Nekem is tegnap volt az első. Összesen négyen vettem részt, de ebből egyiken csak 2 percet.
Tegnap (azaz kedden) Seszták Miklóssal kezdtünk. Nekem ez volt a bizottságelnöki debütálásom, neki ez volt az első miniszterjelölti szereplése, így kölcsönös volt az első alkalom érzése.
Rövid bemutatkozás után rátért, hogy ő nem off-shore lovag. Miután volt médiaérdeklődés, és sokan voltak a teremben, így részletesen bemutatta ügyvédi pályafutását, és gépkocsi-értékesítő cégét és elmondta, semmi köze nincs semmilyen off-shore céghez. Bátran vigyenek hozzá bármit, ami erre utal, beszéljék meg, mindenkit vár esetleges bizonyítékaival, vagy gyanúját megalapozó dokumentumaival, mert ő tudja, hogy ilyen megalapozottan nem lehet.

Szóval – talán most elsőként hagytam ki két napot a naplóírásban, bocsánat attól, aki várta esetleg. Összecsaptak a fejem fölött a hullámok, és lassan annak is örülnék, ha egybefüggően hat órát aludhatnék, de talán majd ma! Pedig micsoda két nap volt!
Mesterházy lemondott. Örülnék, ha az MSZP eltűnne a süllyesztőben végleg, de azért azt valljuk meg, érdemes elgondolkozni ezen vágyamról egy percre. A két volt miniszterelnök vezette tömörülés nem hozhat megújulást a baloldalon szerintem, mert mindkettő bizonyította korábbi kormányvezető munkájával, hogy közük nincs a baloldalhoz. Két nagykapitalista, aki nagykapitalistákat szolgál ki készséggel, kiárusítja az országot, ha kell, és egyedüli politikai mértékegységük a GDP.

Kezdem a reggellel. 
Figyelték reggel a DK-t? Mintha megnyerték volna a választásokat, és épp most hódolna nekik az USA. Olyan magabiztossággal, olyan fölénnyel, olyan nagyképűséggel kommunikálnak, hogy az ember tényleg azt hiszi, hogy ők a Fidesz, de legalább Gyurcsány lesz a bécsi kancellár is, és egy kis szerencsével az angol királyi családba is bekerül a jelen eredményekkel. 
Mint a legtöbben tudják, sajnos kezdő politikus vagyok, így még tanulnom kell, hogy ki kicsoda, de most hétvégén megismerkedtem Gréczy Zsolt nevével két ügyben is. 

Bakker – ez meleg volt. 
Jöhetnek a poénok, hogy a Moszad meg a CIA benyomott bennünket, de ez tényleg meleg volt. 

De kezdem az elején, elvégre tegnap (szombat) nem jelentkeztem, ma meg ilyen késő éjjel tudok csak. A két fontos dolog történt: volt egy normális napom a családdal együtt, és a gyereknapot végre a négy gyerekemmel töltöttem, és bejutott az LMP az Európai Parlamentbe. 

Mindkettő fontos, de megyek időrendi sorrendben, tehát kezdem a gyereknappal. 
Az egész család tengerészpólót vett vasárnap reggel, hogy elinduljunk székes fővárosunk Magyar Színház nevű intézményébe, hogy megnézzük a Rumini a Ferrit-szigeten c. mű színházi előadását. Mint az már korábbi bejegyzéseimből kiderülhetett, a gyermekem hatalmas Rumini rajongók, és miután gyermekeim többsége még nem olvas, így nekem kellett felolvasnom Berg Judit zseniális sorozatának eddig megjelent összes részét, így én is behatóbban megismerkedtem a Szélkirálynő nevű vitorlással és annak legénységével. 
Nem vagyok rá büszke (azaz – inkább szégyellni kellene magam), de talán egy kezemen meg tudom számolni, hogy hányszor voltam életembe színházban, és azon alkalmakból is egyedüli emlékezetes a Macskák előadása volt a szolnoki Szigligeti Színházban. Immár van másik emlékezetes, mert a Rumini színdarab remek volt, jó játék, hangulatos, érdekes. Barnus fiam édesanyjával kint maradt, én a három csajjal voltam az előadáson. Nagyon-nagyon élvezték ők is. 
Ezen kívül megismerkedtünk Berg Judittal – aki olyan volt, amilyennek képzeltük. Tündéri, aranyos, kedves, nagyon barátságos, közvetlen – tisztára, ahogy az ember elképzel egy sikeres gyermekműveket író anyukát. Nagyon szimpatikus volt, és nagy türelemmel dedikálta gyermekeimnek a könyveket. További meglepetés volt, hogy a színház a Rejtő Jenő utca mellett van, így – habár nem kedvelem nagyon, ha fotóznak – de lefotóztattam magam az utcanévtáblával, hogy már itt is jártam. 
Ezt követően a Batthyány tér közeli Rumini játszótérre mentünk, ahol most adta át az önkormányzat a játszótér új részeit. A gyerekek nagyon jól érezték magukat, itt is összefutottunk Berg Judittal – a gyerekeknek nagyon tetszett minden. Milyen kár is, hogy ilyen játszótér elképzelhetetlen a fővároson kívül. 
Utána haza Túrkevére, majd vissza megint a fővárosba. 

Szóval – erősen remegett a léc. 
Én magabiztosabb, jobb eredményre számítottam, de már közben láttam újságíróktól valamelyik honlapon: nem is az LMP lenne, ha nem az utolsó pillanatban, egy tized százalékkal lépné át a küszöböt. Így is lett – így hoztuk a papírformát, annak ellenére, hogy jócskán alatta marad a várakozásainknak. A meglepetés a többi. 
A Jobbik a második legerősebb párt hazánkban. Aggasztó, megdöbbentő, de egyben tanulságos. Hallgattam a beszédeket, Vona végig arról beszélt, hogy milyen csodás, hogy az MSZP-t megelőzték. A beszédje lényege (legalábbis annak, amit közvetített a Kossuth) végig erről szólt, hogy a Jobbik mindig is az MSZP-t akarta legyőzni. Nem is tudom, mi lesz így velük, hogy megvan ez a cél, mihez kezdenek ezután. Az minden esetre tanulságos volt, hogy a beszédje közben többször szakította félbe kemény vastaps, így akaratlanul is Nicolae Ceausescu beszédeire emlékeztetett felszólalása. Arról, hogy mi lesz ezzel a Kovács Béla üggyel, meg arról, hogy mi a francot is képviselt Morvai Krisztina az elmúlt öt évben – nyilván nem ejtett szót, pedig ezekre kíváncsi lettem volna. 
Orbán Viktor megint harcolt. A beszédje lényege: harcba küldi a megválasztott képviselőket, és üdvözli a „harcba indulókat”. Nem tudom, mi a franc lesz már megint, miért kell megint harcolni, de sajnos úgy tűnik, hogy ez a harc dolog valami fontos beakadás nála, és itt harc lesz, ha kell, ha nem. 
A Fidesz eredményében egyetlen jó dolgot látok csupán: a határon túli magyarok befutó helyeken történő szerepeltetését, ez mindenképpen egy szép gesztus, és nemes felajánlás volt szerintem, habár bizonyára van mögötte hátsó szándék is. 
Az MSZP jött elő legkésőbb, akkor is kb. annyit mondott Mesterházy Attila, kissé jobbra számítottak (na, ezen nem csodálkoztam nagyon), és hogy felajánlotta a pártvezetés a lemondását. Ők asszem nagy vesztesek most. Elemzők panaszkodtak, hogy milyen szörnyű, hogy négy hely helyett kettő lesz, pedig ha egyben nézzük a DK-val, akkor megvan a 4 hely továbbra is, hiszen 2009-ben még egyben voltak. Bár gondolom, ez nem nagyon vigasztalja az MSZP-seket. 
Bajnai Gordonék jól szerepeltek, megvan az egy helyük, majd meglátjuk mire mennek vele. 
A nap meglepetése a DK lufi létrejötte és felszínre törése volt. Konkrétan fogadtam arra, hogy milyen rosszul fog szerepelni a DK – elbuktam a fogadást. Nyilván lufi az egész szerintem, amit a részvételi aránynak és területi elosztásnak köszönhetnek, mert szektaként ott aztán tényleg mindenki elment szavazni, és mindenki reggeli előtt behúzta a „x”-et. Gyurcsány Ferenc arról beszélt, hogy DK „ádáz” ellensége lesz az „Orbáni önkénynek”. Még soha nem voltam szerintem „ádáz” ellensége senkinek, így nem tudom, hogy kell ezt csinálni, de a volt miniszterelnök nem volt ott, amikor a mandátumot kellett felvenni, és azóta a parlamentben akkor láttam egyszer, amikor felesküdtünk, akkor is valami szavazási bohózat egyik mellékszereplőjeként. Ezen kívül elmondta még most, hogy „legrégebbi” elkötelezett híve az „Európai Egyesült Államok”- nak. Azt nem tudom, ez a mi a fene, de nem hangzik túl jól. 
Az biztos, hogy a DK és az Együtt szereplése adhat okot elgondolkozásra és stratégiai tervezgetésre az őszi önkormányzati választásra a fővárosban, de az én életemre sok hatása nem lesz szerintem. 

Szóval – izgalmas, mozgalmas nap volt, későn is ér véget.

Hajnalban indultam Pestre, mert albérletem még mindig nincs, ezért vagy csövezek, vagy ingázok. A km. támogatást már elhasználtam, de semmivel nem olcsóbb az sem, ha a fővárosba maradok. Talán szállodában aludhatnék, csak spórolok a lakhatási támogatásból, ki tudja miért. Két-három napot a feleségem rászánt a múlt héten albérlet keresésre, de mikor meghallják a főbérlők a jogszabályi feltételeket, akkor rendszerint visszakoznak. 
Nagy nehezen találtunk a Bem rakparton egy jó lakást, egy jó reggeli úszásnyira a irodaháztól, szinte szemben azzal, de mikor kiderült a 24 oldalas szerződés és az energiatanúsítványi igény, szegény főbérlő ott is visszalépett. Olyan huncut módon csinálja az irodaház, hogy apránként adagolja az információkat a főbérlőknek, újabb és újabb meglepetéseket tartogatva, mintha direkt célja lenne, hogy úgy spóroljon az adófizetők pénzével, hogy engem csövezni hagy. Nyilván – olcsóbb szálloda szóba sem jöhet, mint ahogy valami normál halandó lakása sem – csak az, aki minden feltételnek megfelel. Feltételekből és akadályokból pedig több van, mint ahány akadályt a királyfiknak a világszép királylány kezéért ki kellett állnia. Van főbérlő, aki attól akad ki, hogy 50 m2-re akarok beköltözni 3 gyerekkel. A legnagyobbat (tehát a negyediket) simán letagadom, ő úgyis szolnoki gimibe megy, tehát valójában nem lakna itt, de újabban már a legkisebbet is kezdem letagadni, hátha nem veszik majd észre, úgyis olyan kicsi. Ne szörnyülködjenek ilyen nagyon és sopánkodjanak, hogy úgysem férünk el. Senki nem akarja elhinni, hogy az új jogszabály alapján nem lehet nagyobb a lakás. Mert a bölcs jogszabályalkotók ugye megszavazták végtelen bölcsességükben a törvényt úgy, hogy soha egy ingatlanossal nem beszéltek, hogy mi a véleménye. Lehet, hogy a Fideszes kollégák annyira a saját pofájukra szabták, hogy ott a vidékieknek elég hetente 1-1 napra bejárni, amikor parlamenti nap van (akkor is csak akkor, amikor szavazás is), tehát nem is kell nekik lakás, a pár elfoglaltabbja meg már összehozott 1-2 lakást a belvárosban még az előző ciklusok szabályozásának idején. De az is lehet, hogy csak simán egyikük sem olvasta el, mielőtt megszavazta – ezen sem csodálkoznék. 
Külön mókás az országgyűlés hivatalában, hogy az asszisztensemnek letagadja magát az érintett ügyintéző, mert unja a kérdéseket. Így, nem haladok – de nem is panaszkodhatok, mert az emberek jórésze ugye nem kap semmilyen lakhatási támogatást, tehát fogjam be, és örüljek neki, hogy én legalább kapok – elvileg. De gondolom, majd megoldódik idővel. 

Szóval – tegnap is itthon aludtam, így ma reggel kocsival mentem vissza 9 órás frakcióülésre. Fél nyolckor még a kocsiban a miniszterelnök urat hallgattam a Kossuth Rádióban. Szerintem jó riport volt, semmiféle obersovszkys beütést nem éreztem benne. Sok-sok dolog között a kis- és középvállalkozások támogatásáról is beszélt, hogy milyen fontosak a gazdaságnak. 
Érdekes volt hallgatni nekem, aki asszem maximálisan beletartozok ebbe a szektorba, már amikor épp nem vagyok kezdő politikus...
Mondja, hogy mennyire támogatja a kormány a szektort. A fenébe, lehet, hogy kár volt visszalépni az LMP-be, mégiscsak a Fidesznél kellett volna szerencsét próbálni, és már lenne pár trafikom? Habár a kereskedéshez nem értek, de talán eredményesebb lettem volna a földpályázatokon. Az mindenesetre tény, hogy vállalkozóként én nem vettem észre, hogy nagyon támogatják a szektort. Gondolom a győri Audi gyár, meg az ilyenek nem tartoznak ide, akiket meg ismerek a kis boltjukkal, pékségükkel, kis üzemükkel – egyik sem számolt be pozitív fejleményekről. Bezzeg a NAV-ról van véleménye mindenkinek. Közel állok hozzá, hogy megalakítsak egy APEH és NAV Károsultak Egyesületét, mert amíg eme nagybecsű intézmények a nagy adózóknak (http://www.hirado.hu/2014/05/23/adocsalasi-vad-vizsgalatot-surget-az-lmp) nem akarnak adóbeszedéssel kellemetlenséget okozni, addig a kis- és középvállalkozói szektort igyekeznek igencsak sanyargatni. Van itt helyben egy ismerősöm, egy pékség tulajdonosa például (helyieknek: nem Tamás, hanem Lajos), akinek jogerős bírósági döntései vannak arról, hogy az APEH (ill. NAV) jogszerűtlenül nem fizeti számukra a visszajáró adót, de kenheti a hajára a jogerős végzését, a NAV nem fizet. Csak beszed. Már akitől!
De legtöbb ismerősöm beszámol hasonlókról, hogy amikor valakinél észreveszi a NAV, hogy van valami kis fizetési hajlandóság egy apró bírságra, akkor újból és újból bírságol, míg el nem lehetetleníti a gazdálkodást. 
Szóval, tetszik nekem néha, amit beszél miniszterelnökünk (korántsem mindig!), de amikor tetszik amit mond, akkor is mindig azt tapasztalom, hogy az ellenkezőjét csinálja a kormány és annak szervei. Mintha direkte mást csinálnának, mint amit mondanak. Ilyen a földtörvény ügye is, ahol ők tetszelegnek mint EU-s szabadságharcosok, miközben a földforgalmi törvény hibás szakaszaihoz nem hajlandóak hozzányúlni, és leseprik az ilyen kezdeményezéseket. 
Szóval – így értem be a fővárosba, nem feledve, hogy miért vagyok ellenzéki politikus.

Utána kezdődött a frakcióülés. 
Voltak már frakcióülésen? Nekem is ez volt a harmadik, de ez volt az igazi első, ami olyan normál munkarendszer szerint zajlott. Frakcióvezető vezeti az ülés, ott vagyunk mind a frakcióból, ott vannak a szakértők, a teljes kommunikációs stáb, és minden más frakcióalkalmazott, képviselői asszisztensek, stb. Megbeszéljük, mi volt a héten és mi lesz a következő héten. Piszok kíváncsi lennék, hogy ezt hogy csinálja a Fidesz, de kb. a parlamentet kell használniuk, ha ők is megbeszélnek mindent, és ők is kikérik a szakértőik véleményét. Bár azt hiszem, ennek kicsi a valószínűsége...
Ilyenkor dől el, hogy a következő héten a parlamentben ki mit mond és mikor, miben szólalunk fel. Egyeztetjük álláspontunkat, hogy ki hogy szavaz, hogy tudjuk, mire lehet számítani. Az LMP szabad mandátumot ad a képviselőinek, úgy szavazunk, ahogy akarunk, de azért megbeszéljük, hogy tudjunk egymás véleményéről, ha lehet azt összehozzuk, ha nem, akkor felkészüljünk az esetleges kérdésekre azzal kapcsolatban. 
Már csak azért is mesélem ezt el, mert itthon Kevibe, mikor javasolják a kedves ismerősök, hogy ezt is mondjam el, meg azt is, akkor azért adnak ilyen sok jó tanácsot, mert nem ismerik a házszabályt (na, mondjuk még én is csak tanulgatom), és nem tudják, hogy pl. a napirend előtti felszólalásból egy nap egy frakció egyet mondhat, és ilyenkor részben elsőbbsége van a téma aktualitásának, súlyának, és rendszerint többől kell választani. Megbeszéljük, hogy a törvényjavaslatokhoz ki lesz a szónok, aki átfogóan beszél, esetleg ki szól hozzá röviden, itt is megismerjük egymás véleményét. Eléggé le vannak korlátozva a keretei ennek is, tehát nem mindig a képviselőn múlik, hogy beszélhet-e hosszan, vagy sem. 
Szóval, lepontosítjuk a jövő heti eseményeket, megbeszéljük, hogy milyen sajtómegjelenési témákat tervezünk, utána majd jön egy Kovács Béla, és felborít mindent. De András azt mondja: azért kell a terv, hogy legyen mitől eltérni. 
Délután még volt pár találkozóm, megnéztem egy albérletet, és így indultam haza. Kocsit vezetni azért jó, mert akkor senki nem jön oda hozzám semmivel, és vissza tudom hívni a nap közben összegyűjtött vesztett hívások egy részét. Megnyugtatok mindenkit: az esküm szövegéhez híven a jogszabályokat megtartom (többségükben) és megtartatom, így nem minden KRESZ szabályt szegek meg, és pl. fülbedugós beszélő kütyüm van, és rendszerint használom is, mert erre a frakcióalkalmazottak nagyon háklisak. 

Hét után értem haza, akkor a családdal még kiszaladtunk megnézni a földeket – minden nagyon ígéretes. Idén (azaz tavaly) első alkalommal próbálkoztam őszi zabbal – csodásan néz ki, hason felül ér, nagyon szép egyenletesek, tiszták. Feleségem a citromfű vetésébe még valamit palántázott, addig a gyerekek tök jól elvoltak, a magas fűben rohangálva. El is telt a nap.

Az elmúlt két nap ismét gyorsan telt, de ma legalább itthon is lehettem valamennyit, habár sok örömöm most Túrkevében sem telt. Van, valami, ami egész nap foglalkoztatott ma, és nem bírom most sem kiverni a fejemből, amikor már alvás előtti naplójegyzetet karcolom. 
Önöknek van gyermekük? 
Ha van, akkor tudják milyen érzés, az a rémisztő, fullasztó riadt aggodalom, amikor előkerül az esélye, gyanúja, hogy valami baj érheti a gyermeküket. Ilyet már sokan éreztünk. 
De a legtöbben nem tudjuk (és soha ne is tudjuk meg!) milyen elveszteni egy gyermeket. Tegnap egy túrkevei édesanya és édesapa megtudta ezt, és nem tudok úrrá lenni azon az együttérzésen, amit érzek. 
A legnagyobb lányom osztálytársa volt a fiú, aki eltűnt a Hortobágy-Berettyóban, és immár két napi keresés sem hozott eredményt. Csak feltételezni lehet, hogy egy angyallal több lett Mennyországban, de biztosat senki nem tud. 
Rettenetes dolgok történnek nap mint nap a világban, és hazánkban is. Jobb nem olvasni ezekről, jobb nem tudni ezekről, taszít az a média, amely olvasottságát ilyen rémségekkel akarja növelni, ugyanakkor bűn nem szembenézni vele, hogy tragédia és szörnyűség bármikor, bárhol történhet. Legmegdöbbentőbb azonban mégis az, amikor testközelből látjuk a tragédiát, a felfoghatatlant, és közvetlen közelről szembesülünk azzal, hogy a környezetünkben is megtörténhet. 
Tegnap még azon rágódtunk, hogy miről fontosabb beszélni: Kovács Béláról, vagy HNP-s földpályázatokról, vagy az EP kampányról, de ma már ezek innen Túrkevéről nem tűnnek fontosnak, és így estére, nem látok semmi fontosabbat, mint hogy szeretteink iránt érzett szeretet fontosságára hívjam fel a figyelmet. Kit érdekel bármi, ami a parlament környékén zajlik, amikor egy édesanya és édesapa itt a közelemben olyan érzéssel szembesült, amivel egyikünknek sem lenne szabad soha szembesülnie. Semmi nem fontos, semmi nem jelentős, és semmi nem számít, ha szeretteinket baj érheti. Azon rágódom, hogy mit tehet azért egy politikus, hogy mások gyermekeire is figyeljen, mit tehet, hogy rámutasson arra, hogy semmi más politikai tevékenységnek nincs az évvilágon semmi értelme, mint annak, ami lehetővé teszi, hogy az emberek boldog gondtalansággal lehessenek szeretteink körében. Minél többet, minél tovább. Akik még megtehetik. 

Sokat rágódtam nap közben, hogy írjak-e majd egyáltalán erről, de ha már megtettem, legalább a mai napon annyit kérnék őszinte tisztelettel soraim olvasóitól, most ne fűzzenek a napi bejegyzésemhez kommentet, véleményt, ne nyomjanak „tetszik” gombra, mert az piszok hülyén mutatna, és piszkosul nem szeretnék sem reagálni, sem olvasni erről a napi bejegyzésemről, ha lehet.

A napom sok találkozóval telt el. Hivatalos találkozók, protokoll látogatások azokkal, akikkel a bizottság elnökeként szerencsés lenne szakmailag együttműködni. Elkötelezett, lelkes ember van itt mindenfelé, csak engedje a kormány, hogy egy kis környezetvédelemmel is foglalkozzunk. Ember nincs, aki tudná, hogy mit terveznek a zöld ügyekkel, mi jár ez ügyben a miniszterelnök úr fejében. Mindenféle rémítő hírek vannak azzal kapcsolatban, hogy miként cincálják szét az egész ágazatot, hogy ember nem rakja többé össze. 
A nap színes pontja volt, hogy találkoztam Meszerics Tamás cimborával, akit ugye a hétvégén az Európai Parlamentbe akarunk küldeni. Lóg a nyelve, fáradt a kampányban, és piszkosul bánt, hogy nincs időm érdemben részt venni a munkájában, segíteni neki és Katának. Tudom, hogy mindketten érdemben képviselnék azokat az értékeket, amelyek nekem is fontosak, és ezt más jelöltektől nemigen várhatom. Illene, hogy én is kampányoljak, irigylem a Fidesz vezetését, aki ráért erre, de mi öten vagyunk mindössze a frakcióban, így minden ránk szakadt a parlamenti munkától a szakmai tevékenységeken át a médiaszereplésig, így örülünk, hogy élünk. 
Tamással arról tartottunk sajtótájékoztatót, hogy az Európai Parlamentben az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alap újragondolásával mennyi lehetőség lenne, hogy ez a tetemes forrás ne Csányi-félék és az angol királyi család zsebében landoljon, hanem valóban a regionális fölzárkózást segítse, és emberek megélhetését, a vidéki életminőség javítását szolgálja. Igazából amilyen kudarc Magyarországon a vidékfejlesztés, annyira kudarc az Unióban a volt keleti blokk felzárkóztatása. A volt NDK-ban és Csehországban van talán némi eredmény, talán még Szlovénia – de mi többiek, mintha az istennek se akarnánk utolérni nyugatot semmiben. Azaz korrupcióban és idióta pénzszórásban nyilván megelőzzük, de azt nem mérik...
A sajtótájékoztató apropója az a Fideszes tavaszi hadjárat, amit a Fazekas Sándor zászlóvivő és előretolt helyőrség vezetésével zajló szabadságharcként csinál a kormánypárt akác, pálinka és termőföld ügyben. Reggel, délben, este – bármikor kapcsolom be a Kossuth Rádiót, valamelyik hírekben biztos Fazekas Sándor beszél, és épp a magyar pálinka nemzetközi elismertségét vagy az akácméz nemzethez kötődő hagyományait magyarázza. 
Termőföld védelméről beszélni – nonszensz szerintem a Fidesznek, mikor hazai szabályozással kezelhető lenne a probléma, ha nem söpörné le fölényesen a kezdeményezéseinket, állítva, hogy az általa készített földforgalmi törvény a létező törvények legeslegjobbika. Erről bővebben most nem írok, korábbi bejegyzéseimben részletesen írtam három hosszú részben arról, mi is a gond. Mindenesetre nem is értem, hogy kampányolnak ők ezzel a témával, mikor a nemzeti szabályozás az ő tollukból származik.
Akácról már tényleg semmi kedvem írni – ld. 40. napi naplóbejegyzésem. Porhintés, bolhacirkusz, fantomharc. Nem létező veszély elleni fölösleges háború.
A pálinkáról is írtam már korábban, de most azért teszem mégis újra, mert ma reggel már a miniszter (?) arról beszélt a Kossuthon, hogy micsoda hihetetlen fejlődés lett a magyar pálinka ügye. Új gyümölcsösök, megindult az export, kiváló minőségek vetélkednek egymással. 
Elsőként is: tessék megnézni a KSH adatait. 2009 óta nem növekedett a gyümölcsösök mennyisége hazánkban semennyit. Szó nincs arról, hogy az ágazat bármilyen sikereket elkönyvelhetne - nincs növekedés ebben a művelési ágban. Másodszor: jövedéki adóbevételek alapján nem fő több pálinka az országban kereskedelmi célra, mint korábban, a házi főzés mennyiségéről – ami elvileg csak saját felhasználásra készül – senkinek nincs hiteles adata. Harmadszor: a házi főzés ügyének – amiért állítólag a szabadságharc egyik zászlóalját vezénylik – mi köze is van a kereskedelemhez? Azt csak saját célra szabad főzni, az EU-val azért zajlik a honvédő harc, hogy a jövedéki adómentes főzés megmaradjon saját célra, de értelemszerűen ennek célja miatt semmi köze a kereskedelmi bevételekhez és főleg a megélhetéshez! Ez nem teremt munkahelyet, nem csinál adót, semmire nem jó azon kívül, hogy jó a pálinkaszerető embereknek. Ez is fontos, nem mondom, de azért nem ezen múlik a nemzet sorsa. Negyedjére – és legfőképpen: mégis mennyi problémát old ez meg vidéken? Mennyi embert érint? Az akácméz (jó, védjük meg, szeretjük, fontos nekünk) mondjuk 20 ezer ember megélhetése. Maximum! A házi pálinkafőzés (jó, azt még jobban szeretjük) – nulla ember megélhetése, hiszen jellegéből adódóan a házi pálinkát azért főzzük, hogy magunk megigyuk, mikor már nem bírjuk hallgatni a kormány hülyeségeit. 
Akkor mégis mit és kit képvisel a Fidesz? 
Mindamellett ugye tény, hogy az Európai Unióban vannak példák pl. a házi pálinkafőzésre jövedéki adómentesen, de ha mondjuk az EU kérdéseket tesz fel az országnak, és mi elküldjük a fenébe, hogy ne dumáljon bele, mi jobban tudjuk, mit lehet és mit nem, akkor miért is kell csodálkozni, ha nem érti, hogy mit szeretnénk? A házi pálinkafőzés ügye tipikusan egy Fideszes diplomáciai csőd, hiszen ha kormányunk nem akarna ott is erőből politizálni, ahol nincs meg hozzá az ereje, akkor talán lehetne eredményt elérni. 
Szóval Tamással arról beszéltünk a sajtótájékoztatón, hogy milyen tök jó lenne, ha az EU-t nem úgy kezelnénk, mint az ellenségünket, hanem mint egy partnert, akinek forrásait használhatjuk, és egy halom országgal lehet azonos a célunk, hogy pl. azok a források vidékfejlesztésre fordítódjanak. Ha hazánk legerősebb pártja épp nem a senki által nem veszélyeztetett akáccal és a házi pálinkafőzéssel, illetve a zavartan ehhez kapcsolt, de valójában semmilyen kapcsolatban nem lévő, külföldön megbukott pálinkaexporttal foglalkozna, akkor akár beszélhetnénk arról is, hogy mennyi piszok fontos dolgot lehetne abból a pár ezer milliárdból csinálni, ami EU-s forrásokból idejön. Mennyi kis- és középvállalkozás foglalkoztatásához lehetne segítséget nyújtani, mennyi közszolgáltatást lehetne megvédeni, mennyi új munkahelyet lehetne teremteni. De nekünk egy ilyen kormánnyal a szabadságharc jut, ebben lehetünk első frontbéli közlegények. 
Szóval erről beszéltünk. 
Szerintem ez fontos dolog, mert mikor kevés pénzünk van, kevés lehetőségünk, akkor fontos, hogy azt mire használjuk fel, mire költjük és hogyan. 

Este nézem a híreket, hogy esik-e erről szó. Semmi. Ellenben arról van szó, hogy Bajnai focizik-e az Orbán fejével, vagy nem. Utána arról, hogy Kovács Béla tényleg rosszul volt-e tegnap, vagy nem, és miért mondott le egy szegedi fórumot. Majd egy összeállítás arról, hogy akkor hol is nyaralt együtt Horváth Csaba és Molnár Zsolt, és ki vehette azt fel mobillal. 
Csupa fontos dolog. De arról, hogy miről szól a hétvégi EU-s választás, mi a tétje, ki miért akar odamenni – arról semmi. Gratula a hírszerkesztőknek. 
Nem tudom, hogy miként is működik ez a politikai kommunikáció, de azt látom, hogy még tanulnom kell, hogy megértsem. 

Kezdek egyébként egy kicsit megbékélni Budapesttel. Ennek fő oka, hogy nemrég rábukkantunk Ikóval az országgyűlés irodaházától nem messze az Európa Cukrászda nevű helyre, ahol mindig van diabetikus sütemény. Nem meséltem még (mi a fenéért tettem volna), hogy fő káros szenvedélyem az édességfüggés volt az elmúlt 20 évben, így összeszedtem egy kettes típusú cukorbetegséget. Szolnok megyében, ahol élek egyedül a csodás szolnoki Marcipán Cukrászdában tudok diabetikus sütit enni. Pesten idáig az tűnik zseniálisnak, hogy szinte mindenhol van ilyen süti. Ide még a Szamos is szállít – valamelyik nap azt találtam egy helyen, isteni volt! Igaz, hogy egy szelet itteni süteményért otthon keviben 3-4 szeletet ad Nagy Jóska bátyám, a cukrász, de otthon Szolnokig kell menni egy szelet jó diabetikus sütiért. Apró dolog, de cukorbetegből arányaiban vidéken is annyi van, mint itt a fővárosban, és milyen tök jó lenne, ha ott is lehetne ilyen finomságokat kapni. De nem lehet. 
A kajapénzemből nem jövök ki, de kihagyom a levest és a savanyút, és ebben a cukrászdában törzsvendég leszek a következő négy évben – az biztos.

Gondolkoztak már azon, hogy milyen lehet egy rinocérosznak az állatkertben? Jönnek az emberek, nézegetik, és egyik azt mondja: “de édes, milyen cuki a szarva”! A másik erejét, robusztusságát dicséri. A harmadik már azt mondja: “de ronda, mekkora ormótlan feje van!” A negyedik értekezve magyaráz a gyermekének: “látod, kipusztulás szélére sodródott, ilyen állat már nagyon kevés van a természetben.”
Majd jönnek és jönnek az emberek, mind mond valamit, amit épp ő képzel, lát az állatban/állatból.
Nos, soha életemben nem voltam még rinocérosz állatkertben, de kb. így képzelem a napjukat, mint amilyen az enyém volt ma. Sok dologgal kellett volna foglalkoznom, de a napom koncentrációs készségének jó részére hatással volt, hogy átérezzem, milyen az Index címlapjára kerülni. Ha szóltak hozzám összerezzentem. Riadtan telt a nap, aggódva: jó ég, mi lesz ebből...
Valószínűleg ezen is túl kell esni, ha az emberfia politizálásra adta a fejét.
Rengeteg kedves hozzászólást kaptam itt a FB felületen, és még a cink.hu-n is, és pár ekéző máshol - na igen, van ilyen is. Mondtam előre: most már lesznek, akik utálni fognak csak azért is, mert létezem.
Biztos, van aki ezt az érzést már ismeri, biztos van, aki hozzászokott, de nekem ez új, és ezt is kezelnem kell - rohanás és munka közben, telefonnal a fülemen, kocsit vezetve.

Nos, újabb olyan tapasztalat a politikusi pályáról, ami nélkül jól meglettem volna, de ha már így alakult, elgondolkoztam az embereken.
Egy halom kedves ember írt kedves dolgokat. Vajon, minek köszönhető, hogy biztatnak, bátorítanak, hogy kedvesek és hinni tudnak abban, hogy én nem leszek tolvaj és gazember, mint oly sok szebb álmokkal és tiszta érzésekkel a parlamentbe érkezett elődöm? Akik elsőként csak elnéztek valami mellett, mintha nem vették volna észre. Majd részesei lettek félve, majd már követelték, amiről úgy érezték, hogy jár nekik, és el is felejtették, hogy miért mentek oda. Így lesz az eszközből cél: ott lenni.
Mitől van, hogy sokan elhiszik nekem egy cikk alapján, hogy más leszek? Rágódtam ezen. Annyira nyílt és őszinte tekintetem van, hogy az emberek látják, hogy balfék vagyok még ahhoz is, hogy korrupt legyek, nemhogy szélhámos?
Nem hiszem.
Szóval, arra a következtetésre jutottam, hogy annyi csalódás és undor után, igenis vannak emberek, akik akarnak hinni a politikában! Az emberek egy része akarja hinni, hogy lehet más a politika, és örülne, ha tényleg lehetne más! Ez most nem LMP reklám, hanem - értik? Úgy tűnik, hogy igenis az emberek akarnak hinni és elég egy hozzám hasonló fickó, aki nem köt nyakkendőt, és jószág között matat, hajlandóak hinni, mert felismerik bennem a segítő régi szomszédot, a kedves nagybácsit, a vidéki unokatesót. Nyilván nem engem, mert engem nem ismerhetnek, de tudják, hogy egy halom hozzám hasonló fickó van az országban, aki nem politizál, mert nincs gyomra hozzá. Így meglepődnek, hogy van valaki ezek közül, aki mégis a politikai színtéren tűnik fel, és ezen úgy meglepődnek, hogy rögtön elrágódnak: lehet más is a politika? Lehetnek másmilyenek a politikusok?
Én tökre nem akarok álszerény lenni, meg semmi ilyesmi, de egy halom nálam okosabb, jobbképű, erkölcsösebb embert ismerek, akiket senki nem biztat semmire, akik mindössze abban különböznek tőlem, hogy nem kerültek az Index címlapjára. Sőt, én magam is 20 éven át civil szervezeti vezetőként mondogattam mindezt, amit most a kampányban mondtam, és amit az elmúlt hónapban, amit most két újságíró megírt, csak épp senkit nem érdekelt. Pedig nem változtam semmit, tök ugyanaz a fickó vagyok, aki eddig voltam, csak most hirtelen mindenki néz, és az az elvárás, hogy viselkedjem ugyanúgy, mint eddig. Mintha senki nem figyelne - viselkedjek természetesen. Önöknek menne?
Szóval - megvallom, most már aggasztanak az elvárások, mert nem szeretném, hogy részem legyek abban, hogy ezek a kedves emberek, akik most megtisztelnek figyelmükkel, újra csalódjanak.
Nem így terveztem én ezt. Ha egy parasztgyerek bemegy a parlamentbe, és mond pár okos dolgot, akkor azt mondják: ügyes gyerek. Nem magasak az elvárások egy parasztgyerektől, ott a többi politikus között tökre könnyű tisztességesnek tűnni - nem sok kell hozzá. De egy ilyen cikk után már nem olyan, mint volt, mert érzem, hogy azok az emberek, akik most biztató, kedves sorokat írtak, most már nem csalódhatnak, és mostantól nem hibázhatok, mert elveszik a reményüket azok, akik hinni akarnak abban, hogy lehet más a politika.
Nem lesz könnyű. Fogok hibázni, mert mindenki hibázik. Fog az LMP is hibázni, mert nem lehet úgy összeszedni ezer embert, főleg nem ötezret, ahová növekednünk kell, hogy abban ne legyen senki, aki ne hibázna. Nem mondhatok négy évig csak olyat, ami mindenkinek tetszik. De el kell követni mindent, hogy a hitüket megőrizzék az emberek, hogy hinni tudjanak abban, hogy a közélet lehet más, mint szenny és mocsok. Lehet a közügyek gyakorlásának színtere, ahol azért dolgozunk, hogy jobb legyen az embereknek.
Hogy minél többeknek jó legyen ebben az országban, ahová a sors különös fintorából egyszerre születtünk. Egyszerre, egy korban, egy történelmi szakaszában a hazának, akkor, amikor el kell hinni, hogy lehet más.
Megnéztem az országgyűlési képviselői eskü szövegét az asztalomon. Ez van benne: “az alaptörvényhez hű leszek, jogszabályait megtartom és másokkal is megtartatom”. Az odáig oké, hogy a 10 parancsolatot megtartsam, amennyire lehet, de mi lesz a gyorshajtással, a vezetés közbeni mobilozással? Mi lesz azzal, amikor látom, hogy mások pirosan hajtanak át? Hogy fog menni, hogy az eskümet megtartsam?
Szóval, nem lesz ez könnyű menet, de a mai nap mégis megerősített abban: érdemes próbálkozni, érdemes beletolni még energiát, mert ha így totális kisebbségben, a legkisebb parlamenti párt legkisebb embereként ahhoz hozzá tudok járulni, hogy az embereknek erősödjön a hite a politikában, akkor már megéri eltölteni ezt a négy évet a Duna partján. Az mindenesetre tény, ha már ott vagyok, akkor el is követek mindent, hogy változzon valami, mert hátha tévednek az emberek, és öt fecske is hozzájárulhat ahhoz, hogy kisüssön végre nap.

Délelőttre tervezett sajtótájékoztatóm előtt így fogadtak: “tudod ki az a Kovács Béla?”
Bénám mosolyogva vártam a folytatást, azt hittem valami hülye vicc lesz. Mikor láttam, hogy nem az, kicsit aggódni kezdtem. Ki a fene az a Kovács Béla?
Majd rövid előadást hallottam erről a Jobbikos-ról, akiről szerintem alig hallott valaki valamit korábban (de ha mégis, ilyen névvel nem jegyezte meg senki). Most már fogja. Már így előkerült az a nyilatkozat is, amivel örömmel üdvözölte az oroszok Krími bevonulását. Nafene, ez is úgy robbant be a mai napon magyar köztudatba, mint Welsz Tamás. Előtte azt sem tudtuk, hogy a világon van, délutánra meg ciki nem ismerni a nevét.
Szóval orosz kém - úgy mondják. Én azt hittem régebben, hogy ilyenek csak a James Bond filmekben vannak, de ezek szerint itt élnek közöttünk. Azóta gyanakvóan nézegetek körbe, mert soha nem lehet tudni.
Pl. ez a miniszterelnök ezzel a paksi üzlettel gyanús. Nagyon gyanús... Csak nekem?

Utána folytattam még egy sajtónyilatkozattal, már megint a földről, majd mindjárt felteszem azt is, hogy látszódjon mivel dolgozgatok.